Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. Hic et nunc (Itt és most)

2008.02.26

Négy hét telt el a csók óta, miközben ott folytattuk a bájitalkészítést, ahol abbahagytuk, de már nem tudott érdekelni. Hiszen minek harcoljak, ha nincs miért? Mert nincs miért. Nincs kiért. Kinek kellek, ha vége ennek az egésznek? Kinek?! Ki akarna? Hiszen még a saját bátyámnak sem vagyok fontos. Tulajdonképpen miért is élek még…? Miért én élek és nem a szüleim? Vagy miért nem élnek mind, hogy velem legyenek? Önző vagyok, de szükségem lenne rájuk. Beszélni velük, hogy mit érzek, hogy vagyok, mi történt az iskolában… Még ha csak levelezni is tudnánk, a szünetekben otthon lennék… Otthon, a családommal, a szüleimmel… Siriusszal…

De nincs senkim, akivel tudnék beszélni. Ugyan melyik mardekáros állna szóba a "Kis Túlélő" egyetlen szem húgával? Épeszű biztosan nem. Nem is teszik.

Szentül hittem, hogy ha egyedül ülök a szobában, előbb vagy utóbb, de mindenképp elmúlna ez az érzés-kavalkád.

De nem.

Fáj.

Kínoz.

Emészt.

Üresség az, amit érzek. Üresség, mert Sirius nincs többé. Üresség, mert sosem látom többé apát, mert nem ismerem anyát… Mert a bátyám sincs már mellettem, ahogy régen, kiskoromban.

Fáj a hiányuk.

Kínoz, hogy talán tehettem volna valamit apáért és Siriusért, de nem tettem semmit.

És emészt a bűntudat Piton miatt…

Lassan többet gondolok arra az egyetlen csókra, mint a szüleimre és ez bánt. Lelkiismeret furdalásom van, amiért Őt előrébb rakom, mint a vérrokonaim. De esküszöm, nem tehetek róla! Az a csók… maga volt a pokoli mennyország... Édes, perzselő, telve kínzó szenvedéllyel és bűntudattal… Nem tudtam, hol vagyok, ki vagyok, de nem is érdekelt, csak egyre többet akartam belőle.

Ez megrémisztett.

Mert ez volt életem első csókja, ami tele volt érzelmekkel és hajtott, egyre jobban hajtott, előre, egészen… egészen odáig, ahonnét már nincs visszaút. Igazából innen sincs már. Nem tudok visszafordulni, mert az elágazásnál arra az útra léptem, amelyik több fájdalmat okoz, de biztonságot. Biztonságot azzal szemben, hogy elveszítsek még valakit, aki fontos a szívemnek. Akiért képes lennék meghalni is. Egy emberért, aki legalább annyira fontos, mint apa volt… De a csend semmin sem segít, csak előhozza azokat a gondolatokat, amiket mélyen száműztem az agyam legmélyebb zugába. Semmit sem ért az egész. Elég egyetlen magányos pillanat, máris gyötörnek a rémképek, az emlékek, démonok, alattomosak, gonoszak, akik jöttek, hogy fájdalmat okozzanak, hogy felemésszenek belülről, hogy elégjek egy olyan tűzzel, ami borzalmasabb annál is, mint ami a pokolban van.

Nem tehettem semmit, hiszen önkéntesen vállaltam a szoba magányát. Ha akartam volna, változtathattam volna rajta.

Nem tettem.

***



November közepén ért el a végkimerülés, magamat is meglepve, milyen hosszú ideig bírom ki ezt az állapotot. Az idegeim és a testem egyszerre adták meg magukat, ahogy megérkezett Harry újabb sebesülésének híre. Egy egyszerű átváltozást kellett volna csak produkálnom, de a folyamat félúton megállt, én pedig eszméletemet vesztve vágódtam el a kövön. Az utolsó dolog, amit hallottam, jó pár ijedt kiáltás volt, aztán körbeölelt a megnyugtató sötétség. Cseppet sem lepődtem meg, mikor a gyengélkedőn tértem magamhoz. Nem tudtam, melyik a legnagyobb bajom: hogy megőrülök a vakító fénytől vagy az, hogy még fekve is forog velem a szoba. Halkan felnyögtem.

- Áh, látom, magához tért! - ismertem meg Madam Pomfrey hangját, majd gyors lépteket hallottam és egy hideg kezet éreztem a homlokomon. - Nincs láza, de láttam már önt jobb formában is. Hogy érzi magát?

- Rosszul - suttogtam erőtlenül, félig kinyitott szemekkel, majd körbenéztem.

Nem mondhatnám, hogy túlságosan örültem a látogatóimnak. Az ágy végében állt egy nagyon ideges Tonks, egy rémült Remus, egy nagyon ideges McGalagony és egy rideg Piton. Lehunytam a szemem, hogy ne kelljen rájuk néznem.

- Halálra aggódtuk magunkat miattad, te lány! - huppant le mellém Remus. - Frászt kaptunk, mikor meghallottuk, hogy mi történt veled.

- Már rendben vagyok. Harry hogy van?

Egy horkantás jelezte, hogy Pitonnak mennyire nem tetszik a sorrend, de nem törődtem vele, helyette a tekintetemet Remusra függesztettem.

- Ide akart jönni, hogy lásson, de Madam Pomfrey nem engedte.

- Még szép, hogy nem! - csattant fel a javasasszony. - Neki is pihennie kell, nem szabadna állandóan meggondolatlanul rohangásznia. Ugyanolyan makacs, mint a testvére! Esküszöm, legszívesebben lekötözném mindkettőt és…

Ez így ment tovább végtelennek tűnő, hosszú percekig, én pedig érdektelenül, de meglepetten pislogtam a dühös Madam Pomfrey-re. Végül McGalagony volt olyan kedves, hogy bekísérje a szobájába, míg mi magunkra maradtunk. Félve néztem fel Remus és Tonks kettősére, ők pedig megkönnyebbülten mosolyogtak rám.

- Nem kell félned, nem harapom le a fejed. Most még nem - próbált viccelődni, miközben ismételten lehunytam a szemem a szédüléstől.

- Megnyugtató - szólaltam meg elhaló hangon.

- Azt hiszem, Miss Potternek pihennie kellene - csendült Piton hangja.

- Igazad van - azzal puszit nyomott az arcomra. - Vigyázz magadra, holnap is jövünk.

- Harryt nyugtassátok meg, hogy semmi bajom.

- Hihetetlen vagy - ölelt meg Tonks. - De átadjuk, ígérem, ha cserébe szót fogadsz Poppynak. Hamar össze kell szedned magad.

- Rendben, szót fogadok.

- Akkor jó. Szia.

- Sziasztok.

- Szia, Becky, jobbulást!

Feszült csend telepedett a szobára, amint becsukódott mögöttük az ajtó, én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam fel, abban a hitben, hogy a kedves professzor is kiment, de ijedten jöttem rá, hogy koránt sincs így, ahogy meghallottam az ágyamhoz közelítő lépteket. Hirtelen nyitottam ki a szemem és csak bámultam a különös, fekete tekintetbe. Lelkiekben pedig próbáltam felkészülni arra, hogy nemsokára a Mardekár ház szegényebb lesz legalább száz ponttal miattam. Várakozóan és megadóan néztem a fölém tornyosuló férfira, várva a kirohanást, az ordítást, a kérdőre vonást.

Nem történt semmi.

Egészen addig, amíg újból le nem csuktam a szempilláim, mert vészesen inogni kezdett a biztos lábakon álló férfi. Ugyanolyan gyorsan történt minden, mint a múltkor. Éreztem, ahogy leül mellém és megfogja a kezem, majd másodpercekkel később, mikor ismét felnéztem rá, a tekintete ugyanolyan vadul fénylett, mint mikor a múltkor megcsókoltuk egymást. Mégis, amint csökkenni kezdett az arcunk között a távolság, nem tettem semmit: hagytam, hogy a puha ajkak ismét az enyémre tapadjanak.

Óvatos, kutakodó csók volt, de legalább annyi szenvedély volt benne, mint legutóbb.

Bennem pedig újfent pusztító vihar tombolt. Egyre jobban erősödött bennem az érzés, hogy elárulom a családomat, valami megfoghatatlan, körülírhatatlan dolog mégis hajtott a karjába, hogy csókoljam és érintsem újból. Sosem találkoztam még ekkora erejű érzéssel, amivel talán csak a családom iránt érzett szeretet vehette fel a versenyt.

Akkora erővel kapaszkodtam a széles vállakba, mikor ismét megfordult velem a szoba, mintha reménykedtem volna abban, talán a csókja vagy a testének a közelsége enyhülést hozhat arra a fájdalomra, ami a testem uralta és ami a szívemet mardosta. Levegő után kapkodva hanyatlottam vissza az ágyra, majd fáradtan néztem fel a ködös fekete tekintetbe.

- Pihenned kell - simított ki egy tincset az arcomból, majd állt volna fel, de megragadtam a csuklóját.

- Miért teszi ezt? - kérdeztem rekedten, nem törődve a z újból forogni kezdő szobával.

- Ha már képes vagy rá, hogy megértsd, rá fogsz jönni.

Hang nélkül csukódott mögötte az ajtó.

***



Miután otthagyott, többször nem is jött le a gyengélkedőbe, én pedig ostobának éreztem magam, amiért minden áldott nap vártam. Egyszerűen képtelen voltam megérteni se a talányos mondatának lényegét, se magát a férfit. Egyszer tegez, aztán magáz; egyszer csókol és ölel, aztán nem is érdeklem; egyszer tisztán lehet látni a szemében az érzelmeit, míg máskor teljesen az érzéketlenség álarca mögé bújik. Valamivel több, mint egy hét után végre kiengedtek, én pedig nem törődve a mardekárosok gúnyolódásával, egyszerűen a szobámba mentem és nem foglalkoztam senkivel vacsoráig. Akkor, végre lementem a Nagyterembe és nem törődve a többiek megjegyzéseivel, egyszerűen magamba lapátoltam az ételt, hogy visszatérve a klubhelyiségbe, újból magam legyek a gondolataimmal.

Ha azt mondom, hogy teljesen össze voltam zavarodva, az enyhe kifejezés. Bárhogyan is próbáltam ellenállni, valami hihetetlen erő munkálkodott bennem, ami egyre inkább arra sarkallt, hogy vele legyek, hogy ne érezzem magam árulónak, amiért nem egyszerű tanárnak tekintem. Elvégre, ő volt az egyetlen, aki foglalkozott velem, akit igazán érdekelt, hogy mi van velem. Nem értettem, miért vagyok ebben ennyire biztos, amikor a tekintetéből és a cselekedeteiből képtelenség bármit is kiolvasni. A szívem mégis azt súgta, hogy ő más, mint a többiek.

A napok olyan gyorsan teltek, akár a homokórában lefolyó apró kis szemcsék, én pedig megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy a karácsonyi szünetre teljesen egyedül maradtam a klubhelyiségben, mivel mindenki a családjával tölti az ünnepeket. Én azonban nem akartam visszamenni a térre. Felesleges volt, hiszen rajtam kívül csak Ginny lett volna ott, akivel nem voltam sosem épp a legjobb kapcsolatban.

Igazából ez csak az egyik indok volt. A másik az, hogy még sosem volt olyan karácsonyom, ami boldog lett volna. Míg apa élt, a karácsonyok jó hangulatban teltek el, de amint ezt hitte, hogy nem látjuk, teljesen magába fordult. Harry és én is jól tudtuk, hogy anya volt élete nagy és egyetlen szerelme, ezért nem házasodott újra. Halála napjáig hűséges volt. Ünnepekkor pedig valószínűleg felidézte magában az összes együtt töltött percet. Sosem szerettem ezért az ünnepeket, így most sem vártam őket különösebben.

Azonban, amint kora reggel felébredtem, nem hittem volna, mennyire meg fog változni az életem…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Proscar Ogame Propecia Ellgaby

(EllKalt, 2019.10.16 10:43)

Cialis 20mg Filmtabletten Einnahme Selenium Triam Hctz 75 50 Mg <a href=http://cialiviag.com>cialis</a> Nolvadex Achat Cephalexin Side Effects Thirst China Levitra Controindicazioni Forum

rosepiton@gmail.com

(bloody rose, 2008.03.12 13:07)

előző kritikákhoz még annyit: én részben Spirit Bliss fan vagyok :) olvastam töled törit és nagyon tetszett :) de, azért az első hely, sajnos az Pitoné :D folytatása hamarosan jön :) egyéb iránt: Merengőn és Lumoson is fent vannak a törik :) gondoltam, szólok...

Kritika a 4. fejezethez

(Spirit Bliss, 2008.03.12 12:54)

Kíváncsi vagyok, hogy mi az a dolog, amitől olyan nagy változás fog bekövetkezni az életében... Remélem, hamar lesz folytatás. Addig is olvasom a többi írást. :)

nincs

(Lynette T.B:, 2008.02.26 20:25)

látom, végre rászántad magad a folytatásra :) kíváncsi vagyok, mi lesz még itt :) folytasd hamar!!!!! pusz :)