Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


11. A krácsonyi bál

2008.07.11

Piton úgy siklott el a diákok mellett a folyosón, akár egy nagy, sötét árnyék. Az arcára volt írva, hogy a háta közepére kívánja ezt az egész bált.
Most, ahogy a díszterem felé igyekezett, amit ő csak kivégző csarnoknak hívott, átfutott az agyán, hogyha bizony rajta múlna, ez a bál nem lenne ma megtartva.
De nem ám!
Dumbledore idióta ötlete csak itt marasztalta a diákokat a Roxfortban. Ahelyett, hogy hazamentek volna anyucihoz és apucihoz és a giccses ajándékaikat csomagolnák giccses papírokba, most itt vannak és szereznek neki egy nagyon, de nagyon rossz estét.
- Á, Perselus! – intett felé az igazgató, aki McGalagony professzorral az oldalán a lépcső alján várakozott.
Piton vágott egy fintort, vett egy mély lélegzetet utolsó felkészülésként erre a borzalmas eseményre és odasétált a két professzorhoz.
- Már azt hittük nem jön – nézett rá szigorúan a szemüvege mögül az idős boszorkány.
- Csak maga hitte azt, Minerva – helyesbített Albus. – És mivel Perselus itt van, jön nekem 3 galleonnal.
- Hát ez igazán kedves – jegyezte meg Perselus ironikusan, miközben gazdát cseréltek az érmék. – Van más is, amiben rám vagy ellenem fogadnak?
- Maradjunk annyiban, fiam, hogy maga igazán jól jövedelmez nekem – kacsintott rá sokat sejtetőn az igazgató, majd McGalagonnyal együtt beléptek a díszterembe.
Perselusnak nem mondhatni, hogy jól esett, hogy az idős mágus – és még ki tudja hány kollegája - potenciális pénzforrásként tekint rá, de viszonylag hamar túltette magát a dolgon és gondolkodott rajta, hogy követi a két professzort, de aztán eszébe jutott, hogy Lilyvel azt beszélték meg, hogy itt, az előcsarnokban találkoznak. A nő azonban késett és ha Perselusnak lett volna annyi pénze, hogy egy komolyabb fogadásba bocsátkozzon Dumbledore- ral, akkor arra tett volna, hogy Lily ma nem jön el.
Tegnap egész nap egymást győzködték arról, hogy el kell jönniük a bálba, hiszen ők is felügyelők lesznek, de amint egyiküknek sikerült meggyőznie a másikat, rögtön elbizonytalanodott és a másikon volt a meggyőzés sora. Lily legfőbb indoka az volt, hogy nem szívesen hagyja egyedül Harryt, Pitoné pedig csak annyi, hogy semmi kedve az egészhez.
- Perselus.
Piton felkapta a fejét neve említésére és azt hitte, álmodik.
Lily állt előtte méregzöld estélyiben, ami tökéletesen kihangsúlyozta smaragdzöld szemeit és gyönyörű alakját. Hosszú, vörös haja most is mint mindig, lágyan keretezte szépvonású arcát.
- Hűha - ez volt a legértelmesebb mondat, amit Perselus képes volt kicsikarni magából, mikor végre képes volt levenni a szemét a boszorkányról.
- Nem túl hivalkodó? – kérdezte aggodalmasan Lily.
- Egy cseppet sem – tiltakozott a férfi. – Gyönyörű vagy.
- Köszönöm – mosolyodott el a nő kedvesen.
- Remélem, tudod, hogy ezzel a ruhával megtagadtál mindent, ami Griffendél – szólt jókedvűen Piton, mikor már befelé tartottak a Nagyterembe.
- Ezt meg sem hallottam. Na, mi lesz a feladatunk?
- Felügyelés. Mond ez neked valamit?
- Emlékszem, hogy a felügyelőket sosem szerettük. Nem igaz? – kuncogott Lily, miközben a táncoló párokat nézte, így nem láthatta, hogy a mellette álló férfi arca megrándul. Ami azt illeti, Pitonnak nem voltak túl jó emlékei a bálokról. Egyről pedig különösen nem, mikor is a veszekedésüket követő éven Lily már James oldalán érkezett a karácsonyi mulatságba, ő maga pedig egy sötét sarokból figyelte őket úgy, hogy senki nem látta, miközben a szíve majd’ megszakadt.
Perselus megborzongott az emlék hatására és úgy döntött, Lily kérdésére a legjobb válasz az, ha nem válaszol.


- Hé, gyertek már! – lépett a puncsos tálhoz egy magas fiú, mire társai követték, de aggódva nézelődtek körbe-körbe.
- Szerintem ez nem túl jó ötlet, Martin – akadékoskodott a magas fiú barátja, mikor meglátta a kezében az üveget. – Ha Piton vagy bárki más észreveszi a felügyelők közül, repülünk, remélem tudod.
- Ne tojj be, Hart! Senki sem fogja észrevenni, ha figyeltek! – mire társai szembefordultak a táncolókkal és jó kémek módjára jobbra-balra tekintgettek, szemüket le sem véve a teremben tartózkodó tanárokról. – Egy buli úgy jó, ha pocsolya részeg mindenki – azzal Martin lecsavarta az üveg kupakját és egy másik üveg tartalmával együtt beleöntötte a puncsos tálba, majd teljes lelki nyugalommal fordult társaihoz. – Kértek egy kis puncsot?

Piton és Lily már legalább tíz perce álltak egyhelyben és lerítt róluk, hogy borzasztóan unják az egészet.
- Táncoljunk! – fordult a nő a férfihoz, aki kicsit meglepetten nézett vissza rá.
- Hogyan?
- Jól hallottad, táncoljunk!
- Márminthogy… te meg én?
- Iszonyúan unatkozom, de ha te nem akarsz velem táncolni, hát keresek valakit, aki megtáncoltat – azzal indult is volna, de Perselus a karjánál fogva visszatartotta.
- Nem mondtam, hogy nem akarok, csak… nem vagyok valami jó táncos.
- Ugyan, Perselus – nevetett Lily. – Vagy olyan jó táncos, mint én. Na, gyere!
Azzal kézen fogta Pitont és már vitte is a táncparkett felé, a férfi pedig nem ellenkezett. Végülis, mindig is szeretett volna Lilyvel táncolni. Csak legalább tudna…

- Úgy látom, a fiatalok remekül szórakoznak- szólt mosolyogva Dumbledore a mellette álló McGalagonynak.
- A diákokra gondol, vagy inkább a fiatalabb kollegákra? – kérdezett vissza nem minden célzás nélkül Minerva, mikor látta, hogy Albus a fülig érő mosolyú Lilyt és Perselust nézi.
- Nos, remélem, mindnyájan jól szórakoznak! – érkezett a diplomatikus válasz.
- Jó látni Lilyt újra mosolyogni.
- Igen – bólintott az igazgató. – Bár, én megvallom őszintén, arra sem emlékszem, mikor láttam Perselus Pitont valaha is jókedvűnek.
- Tudja jól, Albus, hogy mennyire jó barátok voltak már az iskolában is.
- Ó, ez igaz, Minerva – bólintott az idős mágus beleegyezően. – De azok az évek elmúltak és mindketten felnőttek. Sok mindenen mentek keresztül és ez megváltoztatta őket. Lényeg a lényeg – fordult az asszony felé Dumbledore jókedvűen – jó hatással vannak egymásra. És már mi sem leszünk fiatalabbak, úgyhogy talán jobb, ha nem is zavarjuk tovább az ifjúság szórakozását. Jut eszembe – pillantott ismét a két táncoló fiatal tanár felé, miközben a kijárat felé tartottak. – Mit szólna egy újabb fogadáshoz?

- Szégyelld magad, Perselus Piton! Még hogy nem tudsz táncolni – pirított rá a férfire Lily, mikor már mindketten puncsos pohárral kezükben álldogáltak a sarokban. A nő arca kipirult és hosszú idő óta először, újra boldognak tűnt.
- Tényleg nem tudok táncolni – mosolygott tiltakozva Piton. – Maradjunk annyiban, hogy csetlettünk – botlottunk.
- Mi?
- Jó, akkor csak én. Estem- keltem. Így már jobb?
- Sokkal – kacagott Lily és a férfi felé nyújtotta a poharát. – Igyunk még egy kicsit!
- Parancsára, hölgyem!
És ittak még egy pohárral, majd még eggyel és még eggyel…
- Te jó ég! – szólalt meg a nő jókedvűen. – Ebben a puncsban biztos, hogy van valami.
- Igen, nekem is van egy erős gyanúm ezzel kapcsolatban – helyeselt vigyorogva Piton. – Úgyhogy, szerintem ne igyunk többet!
- Helyes – bólintott komolyan Lily és letette a poharát az asztalra.
- Jelentenünk kéne Dumbledore-nak.
- Egy fenét – tiltakozott a boszorkány. – Egy kis alkohol nem ártott senkinek.
- Egy kicsi?! Bárki is tette bele, szeszcsempészetért fel kéne jelenteni.
- Hát persze – hagyta rá Lily, majd visszafordult a táncolók felé, majd ismét Perselushoz. Éppen szólásra nyitotta volna a száját, de Piton megelőzte.
- Azt már nem. Felejtsd el! Egy nap elég egyszer hülyét csinálni magamból!
- Ugyan…
- Nem – érkezett a határozott válasz és a férfi ezzel a maga részéről lezártnak tekintette a vitát. Érezte, hogy a feje zsongani kezd és bizony, konstatálnia kellett, hogy igen csúnyán becsípett ettől a pár pohár puncstól. Mennyi is volt? Négy vagy öt? Nem, lehet, hogy hat volt…
- Perselus, meleg van. Kavarog a fejem – szólt Lily bájosan mosolyogva.
- Jobb lesz, ha kimegyünk a friss levegőre!
- Igen, marad itt még elég felügyelő rajtunk kívül – bólintott nevetve a nő és elindultak kifelé a Nagyteremből, egészen, míg meg nem csapta őket a hideg, friss levegő. Egy pillanatra józanítólag hatott mindkettőjükre. Perselus érezte, hogy tisztul a feje.
A benti zene dallami kihallatszottak, ők pedig csak álltak a hidegben, a hóesésben.
- Táncolj velem még egy utolsót, Perselus! – fordult a férfi felé Lily és zöld tekintetét a férfi fekete szemeibe fúrta. – Itt nem látja senki – mosolyodott el a nő, mire Piton arcán is átfutott egy mosoly. Megadóan bólintott és magához húzta Lilyt, aki kiscicaként simult bele a karjaiba.
Pechükre, vagy szerencséjükre, épp egy lassú számot játszott a zenekar. A férfi átölelte a nőt, aki vállára hajtotta fejét.
Ilyen közel még sosem voltak egymáshoz – futott át Piton agyán, miközben körbefonta mindkettejüket a talárjával. Érezte Lily hajának kellemes illatát, majd azon kapta magát, hogy vörös hajszálakkal játszik, nézi, ahogy homokként átfolynak ujjai között. Majd becsukta a szemét, hogy kiélvezzen minden egyes pillanatot, amit Lilyvel tölthet. Kicsit közelebb húzta magához a nőt és legnagyobb meglepetésére az nem tiltakozott, továbbra is úgy simult hozzá, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Perselus pedig most már biztos volt benne, hogy álmodik.
De a zene véget ért és ezzel a férfi álma is. Lily felemelte a fejét és belenézett a férfi fekete szemeibe.
- Azt hiszem, egy kicsit becsíptünk – suttogta a nő, de továbbra sem vette le a szemét Perselusról.
- Igen, én is azt hiszem – válaszolta a varázsló és egy cseppet sem zavarta, hogy még mindig Lily derekát fogja.
A nő úgy érezte, teljesen elveszett a fekete szempárban. Perselus óvó, védő karjaiban újra biztonságban érezte magát. Hosszú idő óta először.
Nézte a férfit, az is őt. Egy pillanat műve volt az egész… Perselus nem gondolkodott, bár fejében folyamatosan szólt a vészcsengő, hogy amire készül, az nem helyes, ám mikor végre ajakival elérte Lily puha ajkait, már nem volt több kérdés többé. Nem voltak kétségek.
A nő először meglepődött Piton mozdulatán és ellenkezni akart… próbált is. Folyamatosan azt mondogatta magában, hogy el kéne löknie a férfit magától. De ha egyszer annyira vágyott rá, hogy újra megcsókolják és szeressék…! És valószínűleg holnapra már egyikük sem fog emlékezni erre az egészre és Perselus… Egy valamiben biztos volt, hogy a kapcsolatuk már nem lesz ugyanolyan, mint eddig volt. De ezzel majd ráér később foglalkozni és azzal átadta magát a férfi csókjának. Érezte, ahogy a hideg fal a vállának ér, de mindezt kompenzálta Perselus forró kezeinek simogatása.
Piton úgy érezte, beleőrül abba, ami történik. Csókjai egyre szenvedélyesebbé váltak, de Lily még mindig viszonozta azokat. És az ölelése sem engedett.
- Na, most megvagytok, büdös kölykök! – hallottak meg egy dühösen csengő hangot a hátuk mögül, mire úgy reppentek szét, mint a madarak. – Most azonnal megyünk az igazgatóhoz! – hallatszott Frics hangja, de ahogy közelebb ért hozzájuk és felismerte őket elsápadt. – Elnézést, professzorok! – szabadkozott. – Azt hittem, hogy két diák az…
Egy kívülálló számára nehezen lett volna eldönthető, hogy ki van nagyobb zavarban: Frics úr vagy Perselus és Lily.
- Semmi gond – válaszolt zavartan Piton, de nem mert Lilyre nézni, ahogyan ő sem rá, sem pedig a gondnokra. A nő inkább a földet bámulta.
- Tudják, lehetett valami abban a puncsban, mert… - kezdte a mondókáját Frics és valószínűleg folytatta is volna, ha Perselus nem szakítja félbe.
- Minden bizonnyal, Frics úr – majd a gondnokra emelte tekintetét, finoman célozva arra, hogy itt és most bizony nagyon láb alatt van.
- Értem. Nos, akkor én megyek is – szólt amaz zavartan és lassan visszabaktatott a kastélyba, válla fölül visszanézve rájuk.
Ismét kettesben maradtak és a helyzet kínosabb volt, mint eddig valaha.
Lily nem nézett Perselusra, háttal állt neki és eltávolodott tőle pár lépést. Rettenetesen összezavarodott. Próbált mélyeket lélegezni, hogy átgondolja, ami történt, de folyton csak a férfi csókjai jutottak az eszébe.
- Lily… én annyira sajnálom – szólalt meg csendesen Piton. – Nem tudom, mi ütött belém…
Fenéket nem! Gyerekkora óta imádja őt. Akkor is imádta, mikor világok választották el egymástól őket és most, hogy újra itt van vele... semmi sem változott.
- Jobb, ha én most megyek.
- Igen. Jobb, ha én is.
Azzal elindultak mindketten befelé. Lily pár lépéssel Perselus előtt haladt, hogy még véletlenül se kelljen ránéznie. Még mindig össze volt zavarodva. Fogalma sem volt, hogy történhetett meg ez kettejük között.
Elértek a lépcsőfordulóhoz, ahol Pitonnak lefelé, neki pedig felfelé kellett haladnia. Már majdnem fellépett az első lépcsőfokra, mikor érezte, hogy Perselus megragadja a karját és maga felé fordítja.
- Lily… sajnálom, ami történt, de…
- Perselus ne! – a nő még mindig nem mert a férfira nézni. Félt, ha megteszi, ismét elveszik a fekete szemekben.
- Kérlek, Lily, nézz rám!
- Mennem kell!
- Nem, nem kell! Kérlek, hallgass meg!
Lily pedig elkövette a legnagyobb a hibát, amit nő elkövethet. Tekintete ismét találkozott Perselus szemével és amit látott benne, az nem más volt szenvedély.
- Ez nem helyes – tiltakozott Lily, mikor meglátta, hogy a férfi ajkai ismét felé közelítenek, de mikor elérték, már nem ellenkezett többé.
Piton szobájának ajtaja kivágódott és a férfi és a nő szinte bezuhantak rajta. Perselus a lábával becsukta az ajtót, miközben Lily azon volt, hogy megszabadítsa őt a talárjától és felesleges ruhadarabjaitól. Félelmetes gyorsasággal dobálták le ruháikat, majd mire észbe kaptak már az ágyban voltak.
A férfi a nő nyakát csókolgatta és simogatta ahol érte, míg Lily Perselus nevét suttogta és viszonozta minden csókját, érintését. Akkor éjjel nem számított semmi, csak ők. Nem számítottak az előzmények, következmények, csakis a jelen. Csak is ők ketten. Még…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.