Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


21. Következmények és felismerések

2008.07.11

A kis csoport hangos pukkanással érkezett a Grimmauld téri ház felső lépcsőjére, hogy lehetőleg rejtve maradjanak az ismét az épülettel szemben strázsáló halálfalók figyelő tekintete elöl.
Perselusnak nem tett jót a hoppanálás; rosszul érezte magát. A gyomra felkavarodott és úgy érezte, perceken belül viszont látja majd a reggelijét. Persze, a hoppanálás, mint olyan, meg sem kottyant volna neki, ha nem tátongana egy vérfarkas által ejtett seb a karján. És bár a férfi gyengének érezte magát, arra azért még volt ideje, hogy sérült kezét elrejtse kabátja ujjába. Most, életében először, nem akart kitűnni a többiek közül, ami már csak azért is volt ironikus, mert társai halálra vált arcára nézve még a vak is megállapíthatta, hogy valami nincs rendben. Sirius feltűnően csendben volt, Lupin még annál is hallgatagabb, mint általában lenni szokott, Lily pedig még mindig halkan szipogott mellette.
Végül, habár ő volt a sérült, mégis úgy tűnt, Perselus van a legjobb állapotban négyük közül, lenyomta a kilincset és kinyitotta a bejárati ajtót.
Szokatlan némaság honolt a házban. Mintha ide már jóval előtte eljutott volna a hír, ami velük történt.
- Szólok Dumbledore-nak, hogy megjöttünk – ajánlotta fel Remus és eltűnt a nappali irányába, míg végül Sirius is követte őt. Most nyilván üzenetet küldenek az igazgatónak, hogy jöjjön gyorsan ide, mert a dolgok nem pont úgy alakultak, ahogyan arra számítottak.
Kettesben maradtak Lilyvel, ám a férfi nem mert a nőre nézni. Félt, ha csak rápillant is, az ismét elsírja magát, így amolyan póttevékenységként megpróbálta inkább lesegíteni a boszorkány kabátját, ami félkézzel igen nehéz feladatnak bizonyult.
- Ne csináld ezt! – nézett rá Lily szigorúan, mikor már Perselus felakasztotta a ruhaneműt a fogasra.
- Mit ne csináljak? – nézett vissza rá Piton kissé tanácstalanul.
- Attól félek, nem veszed elég komolyan, ami történt.
- Láttál nevetni? Na látod. Kellően komoly vagyok – azzal ő is úgy döntött, követi a két férfit a nappaliba, ám valami mégis megállította. Nem, Lily nem szólt semmit, csak fájdalmas tekintettel nézett utána és ezt Piton is megérezte. Visszafordult és lassan visszasétált a nőhöz.
- Nem lesz semmi baj. Hidd el! – szólt nyugtatón és látta, hogy Lily is megindul felé, és átöleli, ő pedig ügyetlenül, félkézzel viszonozta a gesztust.
- Nem akarom, hogy bajod essék – suttogta Perselus kabátjába. – Nem akarom, hogy te is átváltozz. Nem akarom, hogy te is vérfarkas légy.
A férfi nem válaszolt, csak behunyta a szemét és bármennyire is groteszk volt a helyzet, élvezte, hogy valaki aggódik érte. Még ha tudta is, hogy ez úgysem változtat majd semmin.
- Bocs, hogy megzavarom a nagy összeborulásotokat, - hangzott fel a hátuk mögül Sirius bosszús hangja - , de Dumbledore azonnal itt lesz.
Piton figyelmét nem kerülte el, hogy Black szemében furcsa fény csillant, mikor Lily kibontakozott az öleléséből. Azonban hidegen hagyta, hiszen jelen pillanatban fontosabb problémái voltak, mint a gyerekkori ellenségével való újabb bajusz-összeakasztás.
Követte hát Lilyt a nappaliba és megpróbálta figyelmen kívül hagyni Sirius gonosz pillantásait, amiket folyton felé lövellt, míg az igazgatót várták, aki nem sokkal később meg is érkezett és gyors léptekkel szelte át a szobát.
- Sikerrel jártak? – fordult feléjük reménykedve.
Ezek szerint Lupin nem mondta el neki, mi történt – futott át Piton agyán a gondolat.
- Nagyjából – adta meg a választ Remus, majd Dumbledore kérdő tekintetére folytatta. – Megvan a gyűrű, de történt valami, amit nem kalkuláltunk bele a lehetséges eseményekbe.
Perselus érezte, hogy ez a végszó és előhúzta sérült karját kabátja rejtekéből.
- Mi történt? – kérdezte idegesen az idős mágus, miközben szemei Piton keze és a többiek közt jártak.
- Ránk támadt egy vérfarkas – érkezett Perselus válasza olyan hangsúllyal, mintha a világ leghétköznapibb dolga lenne, hogy a fák mögül ráveti magát egy vadállat, ráadásul fényes nappal. Mikor a férfi látta, hogy Dumbledore elszörnyülködve nézi sebesült karját, gyorsan visszahúzta azt kabátja ujjába. – Itt van a gyűrű – váltott gyorsan témát és zsebéből elővette az ékszert és átadta az igazgatónak. – Sajnos, remekül működik horcruxként – pillantott Piton Sirius kezére, akinek még mindig feketék voltak az ujjai végei.
- Felhúzta a gyűrűt? – nézett Blackre Dumbledore, és a nevezett bólintott.
Néma csend telepedett a társaságra, melyet végül Albus tört meg.
- Hogy történhetett ez, hiszen fényes nappal volt, tudomásom szerint, vérfarkasok teliholdkor szedik áldozataikat.
- Azok a vérfarkasok, akinek a vérükben van ez a hajlam, tehát örökölték valamelyik felmenőjüktől, és haraptak már meg ártatlan embert, mindenféle gond nélkül képesek átváltozni bármely napszakban– szólalt meg csendesen Remus, majd mikor társai kérdő tekintetét továbbra is magán érezte, folytatta. – Én ezért tudok csak teliholdkor átalakulni. Bár tény, hogy nem is akarnék máskor. Így is éppen elég fájdalmas – jegyezte meg csendesen maga elé nézve.
- Tudják, ki támadt önökre? – kérdezte halkan az igazgató.
- Greyback – vágta rá habozás nélkül Lupin, mire minden szám rászegeződött. – Felismertem. Élénken él még bennem a képe – húzta gúnyos mosolyra a száját.
- Greyback a Nagyúr szolgálatában áll – szólalt meg csendesen Perselus. – Nincs Jegye, csak Voldemort megengedi, hogy szabadon garázdálkodjon, amíg őt nem akadályozza. Tudta, hogy elfordultam a Sötét Nagyúrtól és minden bizonnyal meg akart leckéztetni.
- Értem – bólintott Dumbledore. – Ezek szerint még óvatosabbnak kell lennünk. Voldemort tudomást fog szerezni arról, hogy jártunk a Gomold – házban és egy percig sem lesz kérdéses számára, hogy mit kerestünk.
- Ismeri a legendát a Halál ereklyéiről? – kérdezte csendesen Lily.
- Nem hiszem. Szerintem nem tud semmiről. Ő is muglik között nevelkedett, akárcsak Ön és Perselus. Nem hiszem, hogy tisztában lenne, miből is készített magának horcruxot vagy hogy tudomása lenne a Geldon- család legendájáról. Most pedig, – nézett fáradtan a négy fiatalra - ,menjenek, harapjanak valamit. Biztosan éhesek. Perselus, Molly majd ellátja a sérüléseit. Ha végeztek, szeretném, ha Remus és Perselus visszatérnének a Roxfortba.
- Minden egyes harapás esetében átalakul az áldozat? – kérdezte Lily Lupint, mikor már látta, hogy Sirius eltűnt a konyhában és Piton pedig Mollyt követve eltűnt az egyik földszinti szobában.
- Általában csak akkor, ha átváltozott vérfarkas támadta meg az áldozatot. Dehogy ő átalakul-e, az legkésőbb holnap éjjel kiderül. Telihold lesz – válaszolt az idős mágus nő ki nem mondott kérdésére, majd bíztatóan rámosolygott és a konyha felé vette az útját.
Lily már éppen azon volt, hogy megnézi, mit csinál kisfia, mikor Mrs. Weasley arca bukkant elő.
- Lily drágám, Harry épp alszik – majd közelebb lépett hozzá a gyógyszeres ládával a kezében. – Nagyon jó kisfiú volt. Ronnal remek barátok lesznek.
- Nagyon szépen köszönöm Molly, hogy vigyáztál rá!
- Semmiség, kedvesem – mosolygott rá az asszony. – Igazán semmiség.
Azzal a nő ismét eltűnt a szobában, Lily pedig úgy döntött, mégis csak megnézi Harryt. Majd nagyon óvatos lesz, hogy ne ébressze fel!

- Mondom, hogy láttam – erősködött Sirius Lupinnak, aki éppen a teáját szürcsölgette.
- És akkor mi van? - legyintett lemondóan Remus. – Megölelték egymást. És?
- Te nem láttad, hogy Piton hogy néz Lilyre!
- Miért, hogy néz rá? – érdeklődött mosolyogva a borostyán szemű férfi.
- Nagyon jól tudod, hogy néz rá! – rohant ki Black, miután úgy gondolta, inkább nem illusztrálja Perselus nézését. – De hogy Lily hogy néz Pitonra… Na, ez itt a talány.
- Miért? Ő hogy?
- Mosolyog rá – közölte olyan hangsúllyal Sirius, mintha épp a világ legnagyobb szenzációját osztotta volna meg barátjával.
- Mosolyog. Ne légy hülye, Sirius! Lily mindenkire mosolyog! Egy kedves lány.
- Rám például sosem mosolyog, csak ha valami hülyeséget csinálok! De az is inkább egy hülye gyereknek szánt mosoly, semmint egy olyan, amilyet Pipogyira villant.
- Gyerekkoruk óta barátok – próbálta jobb belátásra téríteni Remus barátját. – Jobban ismerik egymást, mint te vagy én. De ha igazad is lenne, semmi közünk nincs hozzá.
- Már hogy a fészkes fenébe ne lenne! Lily James felesége!
- Sirius, James meghalt - jegyezte meg halkan Lupin, tekintetét barátjára emelve. – Jobb lenne, ha végre elfogadnád! – azzal fogta teáját és kisétált a konyhából, magára hagyva Siriust a gondolataival.

Lily tekintetével végigsimított alvó kisfián, akinek csak meg-megrebbenő pillái jelezték, hogy éppen egy izgalmas álom közepén járt. Nem akarta felébreszteni, ezért lassan betakargatta a gyermeket és csendesen becsukta maga mögött az ajtót.
Ahogy a lépcső tetejére ért, látta, ahogy Remus kilép a konyhából, igen feldúlt állapotban. Arra gondolt, utána megy és megkérdezi, mi a baj, de aztán úgy érezte, máshol a helye.
Mire észbekapott már ott állt az ajtóban és nézte, ahogy Molly lefertőtleníti Perselus sérült karját. Látta, hogy a férfi észrevette és Mrs. Weasley pedig csak arra figyelt fel, hogy Piton mereven egy pont irányába néz. Megfordult és akkor látta meg ő is Lilyt.
- Nahát! – mosolygott rá barátságosan. – Megnézted Harryt? Alszik még?
- Igen – bólintott a nő és éppen folytatta is volna azzal, hogy ismét köszönetet mondjon az asszony segítségéért, ám ekkor gyereksírás hallatszott az emelet felöl.
- Ginny felébredt. Azt hiszem, ideje megetetnem – sóhajtott Molly. – Lily, drágám, átvennéd?
- Hát persze – lépett oda a nő és helyet cserélt az asszonnyal, aki már el is sietett a másik irányba.
Lily kezébe vette Perselus kezét, fertőtlenítőt öntött egy kis darab vattára és végighúzta a seben. A férfi felszisszent.
- Ne haragudj! – szabadkozott Lily. – Szólnom kellett volna, hogy fájni fog.
- Nem fáj – válaszolta csendesen Piton, anélkül, hogy egy pillanatra is levette volna a szemét a vele szemben ülő nőről, akit még soha nem érzett ilyen közel és egyben ilyen távol magához. Az utóbbi hetekben ugyanis úgy érezte, Lilyvel sokkal közelebb kerültek egymáshoz, mint eddig bármikor. Leszámítva természetesen azt a bizonyos bódult, szenvedélyes éjszakát. Az egész akkor kezdődött, mikor összeveszett az igazgatóval és a nő utána jött. Nem történt ugyan semmi kettejük között azon az éjjelen a Fonó Soron, de mégis, valami, mintha megváltozott volna kettejük között. Na persze, az ő érzései semmit sem halványodtak Lily irányába. Éppen ellenkezőleg. Egyre jobban kezdett belebolondulni ebbe a nőbe, már ha ez egyáltalán lehetséges. Minden egyes nap jobban vágyott a közelségére, az érintésére és azt kívánta, bár még egyszer megtörténhetne az, ami a karácsonyi bál idején megtörtént.
Azonban a helyzet a mai eseményekkel gyökeresen megváltozott. Ez a harapás végleg megpecsételte a sorsát és elválasztotta őt Lilytől. Csak veszélyt hozna rá. Azt pedig nem akarta. Előbb halna meg, semmint, hogy bántsa őt.
- Sajnálom – hallotta meg édesen csengő hangját valahonnan távolról.
- Nem kell. Megtörtént – válaszolta csendesen a férfi.
- És most mi lesz?
- Visszamegyünk a Roxfortba Lupinnal. Létezik egy főzet, amit ha megeszik egy potenciális vérfarkas, telihold idején kiöli belőle a vadállatot.
- Ez azt jelenti, hogy…? Mit jelent ez? – kérdezett vissza kissé félénken Lily.
- Megtörténik a transzformáció, viszont a vadállati ösztönök nem bukkannak a felszínre. Ha minden jól megy, két szelíd farkas fog feküdni a kandalló előtt – jegyezte meg Piton, miközben a nő elővette a kötést. A kezelés utolsó fázisába érkeztek.
- Akkor hadd menjek veletek!
- Hogy micsoda? – kérdezte hitetlenkedve a férfi. Azt hitte, rosszul hall.
- Veled szeretnék lenni, mikor átalakulsz – ismételte meg Lily.
- Normális körülmények majd’ kiugranék a bőrömből, ha ezt hallanám, de ez nem éppen hétköznapi helyzet, úgyhogy a válaszom nem.
- De miért?
- Mert veszélyes!
- Erre a küldetésre is azt mondtad, hogy veszélyes!
- És igazam is lett! Nézz csak rám! – de amint ezt Perselus kimondta, máris megbánta. Ahogy hallotta saját szavait, azok akár úgyis értelmezhetőek lettek volna, hogy a nőt okolja azért, ami történt. Pedig nem így volt. Csak reménykedett benne, hogy Lily helyesen értelmezi szavai jelentését. A remény azonban semmi perc alatt szertefoszlott, mikor meglátta, hogy a szép zöld szemek könnybe lábadnak és elfordulnak tőle. – Nem úgy gondoltam. Tudod jól.
- Nem számít – rázta meg fejét csendesen Lily. – Én is tudom, ha nem lettem volna ott, akkor nem vonom el a figyelmedet, nem kellett volna vigyáznod rám és ez az egész rémség nem történt volna meg veled.
- Lily, kérlek…
- Mennem kell! – állt fel a nő és az ajtóhoz lépett. – Harry már biztosan felébredt.
- Nem, Lily, - ragadta karon a férfi a nőt - , tudod jól, hogy nem azért mondtam, amit mondtam. Nem akarom, hogy ott légy velem, mert nem tudnám elviselni, ha miattam bármi bajod esne – úgy tűnt szavai célt találtak. – Tudod, hogy érzek irántad. Kérlek, nézz rám! – emelte fel Lily fejét álla alá nyúlva, de a nő még mindig kerülte a pillantását. – Lily, nézz rám!
- Nem szeretnék – rázta meg fejét a boszorkány. Emlékezett ő még arra, mi történt legutóbb, mikor a férfi arra kérte, nézzen rá. Aznap éjjel nem a saját ágyában töltötte az éjszakát. Félt, hogy talán most sem tudna ellenállni a fekete szemeknek vonzásának.
- Értem – engedte el szomorúan Perselus, aki azt hitte, nagyon megbántotta a nőt. – Akkor menj, ha dolgod van!
Lily rá sem nézett, csak kisétált az ajtón. Észre sem vette, hogy valaki más is tanúja volt a beszélgetésüknek.

Harry éppen a mesekönyvét lapozgatta anyukája ölében, aki automatikusan mondta mesét, anélkül, hogy odafigyelt volna rá. Gondolatban ugyanis teljesen máshol járt. Perselus járt a fejében. A nem sokkal ezelőtt lejátszódott események. Össze volt zavarodva. Abban, amit eddig hitt vagy éppen érzett, már egyáltalán nem volt biztos. Gyakorlatilag nem volt ő már biztos semmiben.
- Hahó, merre jársz? – zökkentette ki gondolataiból egy ismerős hang. Felnézett a könyvből és Remus Lupin állt előtte.
- Elgondolkodtam.
- Látom – majd leült a nő mellé az ágy szélére és néhány pillanat némaság után folytatta. – Rá gondolsz, igaz? Perselusra.
Lilyt villámcsapásként érte a kérdés és már éppen tiltakozásra nyitotta volna a száját, ha a férfi meg nem előzi.
- Hallottam a beszélgetéseteket. Éppen arra jártam, hogy megnézzem, Piton készen van-e már és indulhatunk-e vissza a kastélyba, mikor meghallottalak titeket. Nem tartozik rám, hogy mi történt kettőtök között. Az viszont bánt, hogyha szomorúnak látlak. Mi a baj?
- Hibásnak érzem magam azért, ami történt – vallotta be a nő csendesen. – Nem akarta, hogy veletek menjek, én mégis megtettem. Tudtam, hogy el fogom vonni a figyelmét, mert tudtam, hogy érez irántam és azt is, hogy meg akar majd védeni. Ha én nem lettem volna ott, akkor most Perselus nem lenne ilyen helyzetben – érezte, ahogy egy könnycsepp lecsordul az arcán. – Szeretnék neki segíteni, de nem akarja, hogy mellette legyek, pedig van egy bájital, ami állítólag kiöli a vadállatot a vérfarkasokból minden átalakulás során, de Perselus azt mondja, még így is veszélyes lenne, ha ott lennék.
- Egy barát nem kérdez – törölte le a könnyeket Lily csinos arcáról. – Egy barát ott van a másik mellett, ha az bajban van. Ha megbízol Perselusban, a tudásában, akkor tudod, mit kell tenned. Feltéve, ha valóban a barátja vagy és nem érzel esetleg valami mást is iránta. Gondolkodj el ezen, kislány! – mosolygott a hirtelen falfehérré vált nőre Lupin. – És dönts belátásod szerint! Egészen biztos vagyok benne, hogy jó döntést fogsz hozni! Most mennem kell, mert azt hiszem, lassan indulunk – állt fel Lily mellől a férfi. – Legkésőbb holnapután találkozunk! – köszönt el mosolyogva és magára hagyta a döbbent nőt összezavarodva a gondolataival.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.