Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


22. Telihold

2008.07.11

Lily döbbenten nézett abba az irányba, ahol az imént Lupin távozott. Nem értette, vagy inkább nem akarta érteni a férfi szavait. Főleg az utolsó mondatát, hiszen Perselus nem jelent semmit a számára. Csak barátok, semmi több!
Idegesen pattant fel ültő helyéből és sétált az ablakhoz. Az utcán most nem álltak halálfalók, nem figyelték a házat, így Remus és Perselus nyugodtan kiléphetett, nem kellett a felső lépcsőfokról hoppanálniuk, ami igazán körülményes, lévén, a lépcső igen keskeny és az ember hajlamos könnyen elveszteni rajta az egyensúlyát, ha nem egyedül van. És akkor már meg is van a baj.
Látta, ahogy a két férfi eléri az utca végét, majd bekanyarodnak a sarkon és végleg eltűntek a szeme elől.
A nő egy darabig még látni vélte Piton fekete kabátjának szélét, de aztán úgy gondolta, minden bizonnyal csak a szeme káprázott.
Fáradtan, összekuszálódott gondolatokkal huppant vissza az ágyra. Tehetetlenül hanyatt vetette magát és próbálta kitisztítani a fejét, de valami rejtélyes módon mindig megjelent előtte Perselus arca, szája szögletében azzal az apró mosollyal, amit más rajta, Lilyn kívül valószínűleg sohasem láthatott.
Nem értette, mi történik vele, mi változott meg. Csak azt tudta, hogy valami más lett.
Remus összevissza beszél! – lökte magát ismét ülőhelyzetbe. – Olyan dolgokat is odasejt a baráti gesztusok mögé, amik nem is léteznek!
De akkor miért gondol folyton Perselusra?
Lázasan kutatott gondolatai között a válaszért, de helyette csak újabb és újabb kérdéseket talált. A válaszok pedig végig ott voltak és a szíve legmélyén tudta ezt, mégsem érezte magát elég bátornak ahhoz, hogy kimondja azt a bizonyos szót.

Piton nem sokkal azután, hogy megérkeztek a Roxfortba, gyors léptekkel haladt az igazgató irodája felé. Mikor elérte a őrszobrokat, kimondta a jelszót és a feljáró megnyílt előtte.
Mire észbekapott, már Dumbledore–nál volt és az idős mágus hellyel kínálta, ám ő visszautasította azt. Nem szándékozott sokáig maradni, hiszen még el kellett készítenie a Farkasölő főzetet is.
- Hogy van a karja, fiam? – nézett a mágus Perselus szépen ellátott kezére, amin most fehér fásli ékeskedett.
- Jobban – válaszolta komoran a férfi és csak most volt ideje arra, hogy körbetekintsen a helyiségben. Látta Griffendél kardját Dumbledore asztalán és mellette a gyűrűt is.
- Már nem horcrux többé – szólalt meg az igazgató és kezébe vette az ékszert. – A karddal lehet megsemmisíteni, de gondolom, ezt már tudja.
Ami azt illeti, nem tudta, de szépen lassan összeállt a fejében a kép, hogy előző életében miért kellet mindenféleképpen eljuttatnia a kardot Harrynek.
Látta, ahogy az igazgató felé nyújtja a gyűrűt.
- Ez az Öné! Vegye csak fel, fiam! – mosolygott Pitonra, aki sokadik unszolásra végre felhúzta az ujjára. – Így. Most már nincs más hátra, mint hogy megszerezze a pálcámat. Ha jól sejtem, ez is közrejátszott azokban a bizonyos eseményekben a másik életében.
- Nem fogom megölni, ne is kérje! - ellenkezett a férfi, ám amint kimondta, meg is bánta. Hiszen abban a másik világban sem a pálcáért kellett úgy tennie, ahogy. Helyesebben nem csak azért. Dumbledore haldoklott, ott volt Draco, akinek a lelke megmentésre várt, míg az övé meg az örök kárhozatra, tehát veszteni valója nem volt.
- Elég, ha elveszi tőlem – mosolygott elnézően az igazgató, majd pálcát rántott. – De nem adom ingyen. Küzdjön meg érte!
- Azt akarja, hogy párbajozzunk? – szaladt fel a fiatalabb férfi szemöldöke egészen a homloka közepéig. Választ azonban nem kapott, csak egy kék elsuhanó átkot a füle mellett. Úgy gondolta, ez igent jelent és ő is pálcát rántott. Félelmetes sebességgel száguldottak az ártások, ám a két varázsló azért figyelt arra, hogy ne használjanak sötét átkokat és főleg, hogy ne sebesítsék meg egymást. Annyira.
Dumbledore korát meghazudtoló gyorsasággal és leleményességgel küzdött és kétszer is a padlóra küldte fiatal ellenfelét, aki csak fürgeségének köszönhette, hogy nem kapta telibe egy sóbálvány átok. Egy szempillantás alatt újra talpon volt.
- Nem rossz – csendült a fülébe az idős mágus hangja. – De azért még van mit csiszolni a technikáján, barátom!
És egy piros átkot röpített Perselus felé, amit ő lusta mozdulattal hárított.
Dumbledore figyelme egy pillanatra ellankadt és Perselus ezt kihasználva elkiáltotta magát: Capitulatus, mire a mágus pálcája a kezében termett.
- Azért máskor ne hagyja magát, igazgató úr, rendben? – mosolyodott el Piton, mire a varázsló is elmosolyodott.
- Öreg vagyok én már, Perselus! Sokszor kihagy az agyam.
- Hát persze – hagyta rá Piton és zsebre tette újdonsült pálcáját, majd az ajtó felé indult, de onnan még visszafordult. – Köszönöm!

Lily Mollynak és Alice-nek segített a konyhában a vacsora elkészítésében. Miközben a zöldséget aprította, agya folyamatosan járt. Az elmúlt órákban megállás nélkül gondolkozott. Mérlegelte az összes lehetőséget.
Azzal tisztában volt, hogy Perselus hogy érez iránta. Azzal viszont már kevésbé, hogy ő hogy érez a férfi iránt. Az elmúlt években szinte kínzóan sajgott a seb, amit Perselus távolléte okozott, de mindig csak úgy gondolt rá, mint egy barátra. Soha nem tekintett rá másként. Akkor mégis miért kísértik mindig a karácsonyi bál éjszakájának képei? Miért hiányzik annyira Perselus érintése? És egyébként is, miért gondol folyton rá?! Remus tehet róla! Ő ültette a bogarat a fülébe! Ez az egész őrültség! Hiszen ő Jamest szereti!
- Lily, nem zöldségpürét készítünk, hanem csak egy szimpla köretet- hallotta meg Alice hangját közvetlenül maga mellett. Lenézett a asztalra és csak akkor vette észre, hogy dühében milyen apró darabokra vágta fel a sárgarépát. – Mi a baj? Mi bánt?
- Semmi! – rázta meg fejét lemondóan a nő és odébb söpörte a pórul járt zöldség maradványait.
- Ha nem akarsz róla beszélni, nem baj. Nem akarom erőltetni. Képzeld – fordult felé Alice mosolyogva. – Ma kaptam üzenetet Franktől. Jól van, hála az égnek!
Lily elmosolyodott és rájött, mennyire irigyli a mellette álló nőt. Hiába volt a férje külföldön - legnagyobb tiltakozásai ellenére ugyanis Dumbledore elküldte a férfit, mert úgy gondolta, nagyobb biztonságban van a család, ha szétszórja őket a szélrózsa minden irányába – legalább tudta, hogy vissza fog térni hozzá. Ő maga már nem volt ilyen szerencsés. James halott!
- Dumbledore az ígérte, hogy a jövő hét végén már hazajöhet – magyarázta tovább Alice boldogan. – Persze, megbízom benne, de azért jó lesz, ha újra együtt lehetünk. Napról napra jobban hiányzik. Ó, te jó ég, ne haragudj! – nézett sajnálkozón Lily felé a nő, aki csak szomorúan megrázta a fejét, hogy nem bánja. – Nem akartalak megbántani!
- Semmi gond. Örülök, hogy boldog vagy! – mosolyodott el a vörös hajú boszorkány, miközben folytatta a zöldségek kivégzését.
- Mi a helyzet Perselusszal? – kérdezte Alice megtörve a köztük beálló kínos csendet.
- Mi lenne? Remélem, jól van és… nem fog átváltozni!
- Olyan kedves veled – jegyezte meg cinkos fénnyel a szemében a másik nő. – Bár pár évvel felettetek jártunk, Perselus Piton komolysága és mogorvasága még hozzánk is eljutott.
- Csak barátok vagyunk.
- Akkor miért nem vagy most vele?
Lily elgondolkodva emelte fel fejét és nézett bele a mellette dolgozó nő szemeibe. Már tudta, mit kell tennie.

- Na, mit akart az öreg? – pattant fel Lupin Perselus szobájában a kényelmes fotelból, ahol eddig újságolvasással töltötte az idejét.
- Miért nem csinálsz valami hasznosat? Például ugatod a holdat.
- Azt hittem, az közös program lesz – terült egy vigyor Remus arcán. Talált, süllyedt.
Piton nem válaszolt, csak küldött a férfi felé egy bosszús pillantást, de úgy tűnt, az fel sem veszi.
- Látom, megkaptad a gyűrűt – jegyezte meg Lupin, mikor tekintete Perselus kezére tévedt.
- Nem muszáj beszélgetnünk.
- Együtt fogjuk tölteni az éjszakát. Hidd el, jobb ha megismerjük egymást előtte- tódította Remus vigyorogva.
- Mit vétettem? – emelte az égnek tekintetét a fekete hajú férfi és gondolatban átkozta azt a másik Dumbledore-t.
- Komolyra fordítva a szót, Perselus – váltott komor hangnemre Lupin. – Már szerettem volna veled beszélni erről, de nem tudtam, hogy kezdjek neki. Lilyről van szó.
- Mi van vele?
- Kedveled őt, igaz? Csak azért kérdezem, – emelte fel hárítóan a kezét Remus, miközben hátrálni kezdett Piton elöl, ugyanis az egyre fenyegetőbben nézett rá - , mert véletlenül hallottam a délutáni beszélgetéseteket.
- Hallgatóztál?!
- Nem, csak épp arra jártam…
- Akkor azt ajánlom, máskor más irányba tedd meg a kéktúra- útvonalad első lépéseit és ne avatkozz bele más dolgába! – sziszegte a férfi dühösen.
- Látom, ma különösen jó kedved van. Figyelj, én nem akarok beleszólni, csak segíteni akarok…
- Ki a franc vagy te, Ámor földi helytartója vagy mi?! Nincs köztünk Lilyvel semmi, úgyhogy bedughatod a fejed a kandallóba és megnyugtathatod a bolhás haverodat a Grimmauld téren, hogy Lily Jamest szereti! Semmi közöm hozzá, érted?!
- Jól van – bólintott döbbenten a férfi, miközben figyelte, ahogyan társa eltűnik a laborja ajtaja mögött.
Hát, ez nem pont úgy sült el, ahogy akarta.

Lily lesétált az alagsorba vezető lépcsőkön és megállt az egyik ajtó előtt. Legutóbb a karácsonyi bál éjszakáján járt a férfinél és még most is érezte, ahogy a pír elborítja az arcát annak a szenvedélyes éjjelnek már csak a gondolatára is.
Vett egy mély lélegzetet és bekopogott. Az ajtó kisvártatva feltárult előtte, de nem az fogadta, akire számított.
- Nahát, Lily! – mosolygott Remus és beljebb invitálta a nőt. – Mégis eljöttél! – úgy mondta mindezt, mintha legalábbis egy partyra lett volna hivatalos.
- Itt van a helyem.
- Örülök, hogy így gondolod.
- Csak barátként jöttem.
- Nem baj, akkor is örülök!
- Perselus itt van?
- Ühüm – bólintott Lupin és fejével abba az irányba biccentett, ahol nem sokkal ezelőtt Piton eltűnt. – Ma különösen napsugaras jó kedvében a jó öreg Perselus – fintorodott el. – De neked egészen biztosan örülni fog.

Piton éppen aprította a hozzávalókat a Farkasölő főzethez, mikor kopogás zavarta meg eme nemes művelet folytatásában.
- Tűnj el Lupin! Már megmondtam, hogy ne zavarj, különben kiraklak a lakosztályomból! – kiáltotta dühösen anékül, hogy felnézett volna.
- Látom, zavarok. Majd visszajövök később – hallotta meg Lily hangját, mire azonnal felkapta a fejét.
- Ez… nem neked szólt – válaszolt zavartan a férfi, majd mikor feleszmélt arra, hogy a nő becsukta maga mögött az ajtót és valóban itt van, nem csak hallucinált, felhördült. – Te mégis, mit keresel itt?!
- Szükséged van rám.
- Nem hinném! Mondtam, hogy veszélyes itt lenned.
- Nem, nem az – rázta meg fejét a nő kissé elmosolyodva. – Bízom benned. Bízom a tudásodban. Ha azt mondod, ez a bájital kiöli a vadállatot a vérfarkasból, akkor az úgy is van.
- Megható, hogy így elismered a képességeimet, de…
- Nincs, de. Itt vagyok és segíteni fogod neked. Ahogyan az barátok közt szokás – Lily közelebb lépett és ekkor látta csak, hogy a férfin nincs rajta sem a talárja, sem pedig a felöltője és ingujja egészen a könyökéig fel van tűrve, láttatni engedve a Sötét Jegyet. A nő szeme egy pillanatra megakadt a bélyegen. Ezt Piton is észrevette és gyorsan lehúzta az inget.
Egy rövid ideig kerülték egymás tekintetét, de a csendet végül Lily törte meg.
- Nos, miben tudok segíteni?
- Aprítás?
- Abban jó vagyok – vette el a kést a férfitól és gyakorlott mozdulatokkal látott neki a feladatának. Olyan összhangban dolgoztak, mint a régi szép időkben. Nem nyúltak keresztül egymáson és még a kezeik sem érintkeztek. Sajnos. De mégis szép volt. Olyan, mint rég, amikor még gondtalanok voltak és nem számított, mit hoz a jövő, mert ott voltak ők egymásnak. A legjobb barátok.
- Au! – szisszent fel a nő és eldobta a kést a kezéből, ujját szájához kapva.
- Mi történt? – nézett fel Perselus is a munkájából és akkor látta csak, hogy Lily ujját pirosra festi a vére. – Megvágtad magad? Mutasd! - azzal kezébe vette a nő kecses kezét és a polc felé nyúlt, leemelve egy lila folyadékkal teli fiolát. Egy cseppet csepegtetett a sebre és az szinte azon nyomban begyógyult. Ám hiába, hiszen a férfi még mindig kezében tartotta Lily kezét, akinek esze ágában sem volt azt visszahúzni.
Anélkül, hogy Perselus tudta volna, hogy mit csinál, megsimogatta a bársonyos kezet, majd az ajakihoz emelte a nő korábban még sérült ujját.
A boszorkány úgy érezte, mintha villámcsapás érte volna. Beleborzongott a férfi szájának érintésébe. Behunyta szemeit és úgy próbálta kiélvezni a pillanat minden szépségét.
Piton viszont szinte azonnal felmérte, mit tett és ijedten engedte el Lily ujját.
- Ne haragudj! Én… - ám nem fejezte be. Tekintete a nő arcára vándorolt és a szemeiben valami nagyon furcsát látott. Csalódottságot? Nem, egészen biztosan csak képzelődik. – Szerintem az lesz a legjobb, ha odakint vársz Lupinnal. Mindjárt én is kész vagyok.
Lily nem válaszolt, csak bólintott és elindult az ajtó felé.

- Mindjárt feljön a hold – jelentette Remus, nem sokkal azután, hogy ő és Piton is megitták a főzetet.
- Még elmehetsz – nézett Perselus a vörös hajú nőre, aki a férfi íróasztalánál ült.
- Nem megyek sehová – érkezett a válasz.
Te jó Ég! Mennyire szereti ezt nőt! – futott át a fekete hajú mágus agyán a gondolat. – Jobban, mint eddig bármikor. Hiszen itt van vele! Barátként, de itt van!
- Ha bármi balul sülne el, zárkózz be a laborba!
- Rendben. De minden rendben lesz. Tudom. Érzem – nézett Lily Perselusra, aki meg volt róla győződve, hogy ezt csakis neki mondták.
- Mindjárt kezdődik – sóhajtott Lupin. – Fejfájás, hányinger, szédülés…
- Én nem érzek semmi ilyet – vetette fel Piton, pedig igen erősen koncentrált a tünetekre. Egy jobb hipochonder már rég diagnosztizálta volna magán az összes betegséget, de ő nem érzett semmit.
- Lehet, hogy csak elrontottad a gyomrod – szólt Lily mosolyogva.
- A helyzet komolyságot kíván!
- Ne haragudjatok! – szabadkozott, majd Perselus mellé lépett. – Tényleg nem érzel semmit?
- Hidd el én nagyon igyekszem, de…- azonban nem tudta befejezni, mert a szeme csak egy pontra nézett és Lily is kénytelen volt arra felé nézni.
A látványtól mindkettejük lába földbegyökerezett, aztán jött egy vérfagyasztó ordítás. Lupin átalakulása megkezdődött.
A nő érezte, ahogy Piton erős karjai védelmezőn köré fonódtak, ő pedig arcát a férfi nyakába fúrta. Sejtelme sem volt arról, hogy egy transzformáció micsoda fájdalmakkal járhat, de most már el tudta képzelni.
Aztán hirtelen néma csend borult a helyiségre.
Vége van.
Lily végre feltekintett és látta, ahogyan egy farkas lusta kutya módjára kényelmesen elterül a kandallóval szemben.
- Sikerült – suttogta maga elé. – Perselus, ez… Perselus! – Lily szemei elkerekedtek a döbbenettől. – Te nem alakultál át.
- Hm? – nézett rá a férfi kérdőn, mintha egy álomból riasztották volna fel, majd végigtekintett magán és döbbenten állapította meg, hogy a nőnek igaza van.
- De hát hogyan?
- Fogalmam sincs. Talán csak később…
- Szerintem itt nincs időeltolódás.
- Nem tudom.
- Örülök, hogy minden rendben – mosolygott rá Lily kedvesen és átölte őt. – És most?
- Várunk – ült le ágya szélére a férfi, a nő pedig mellé és olyan közel bújt hozzá, amennyire csak lehetett.
Piton elmosolyodott és átölelte őt. Így merültek mély, pihentető álomba egymás karjaiban.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.