Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


23. Amikor minden összezavarodik

2008.07.11

- Igen, Remus, baromira örülök, hogy hat az a kotyvalék, de mondd már, hogy mi volt?! – nézett türelmetlenül Sirius Lupinra, aki éppen áradozott a Farkasölő főzet hatékonyságáról.
- De hát már mondtam! Átváltoztam, de az a bájital kiölte belőlem a vadállatot. Fantasztikus! Én mondom neked, fantasztikus! – kortyolt bele elégedetten a kávéjába a férfi és látta, hogy barátja idegesen tekint rá a pirítósa mögül. – De azt hiszem, te nem erre vagy kíváncsi. Mit szeretnél tudni?
- Elsütöttél egy félmondatot Lilyről és Pipogyiról, ami nem hagy nyugodni.
- Tényleg? Melyik volt az?
- Hogy egy ágyban töltötték az éjszakát! – emelte fel a hangját Sirius, mintha zavarná Lupin értetlenkedése. Ami azt illeti, zavarta is! Tudta, hogy tudja, hogy mire gondol, mégis húzza az idegeit.
- Csak aludtak, semmi több.
- Honnan tudod?!
- Hahó, ott voltam – integetett neki a borostyán szemű férfi, hogy felhívja magára barátja figyelmét, aki láthatóan immáron rá sem bagózott. Üres tekintettel meredt maga elé, majd felcsillant a szemében egy ijesztő, eddig még nem látott fény és egy szempillantás alatt eltűnt az ajtó mögött.
- Ne csinálj semmi hülyeséget, hallod? – kiáltott utána Remus, de választ már nem kapott, csak hallotta, ahogy barátja felszalad a lépcsőn. Remus Lupin nyugtalan volt. Rendkívül nyugtalan. Belekortyolt a kávéjába és belemélyedt az újságba.

Perselus még mindig az igazgató irodájában várta az idős mágust. Túl sok dolog volt, ami foglalkoztatta. A rejtélyek száma elérte az a kritikus határt, amikor már nem lehet véletlennek nevezni a történteket. Kezdődött ugyebár azzal a bizonyos Esküvel, amikor belépett a Főnix Rendjébe. Folytatódott Lily megérzéseivel és most ez a tegnapi eset. Miért nem alakult át ő is vérfarkassá? Mi a fene folyik itt?
- Hallottam a jó hírt, Perselus! Gratulálok! – lépett be mosolyogva Dumbledore és kezet rázott a férfival. – Örülök, hogy nincs még egy vérfarkasunk!
- Pont erről szeretnék Önnel beszélni, uram – nézett vissza rá Piton komoran. – Mi történik velem?
- Hogy érti, fiam?
- Miért nem alakultam át?
- Ezt én nem tudhatom – rázta meg fejét az igazgató..
- Köze lehet ahhoz, aki vagy inkább ami vagyok?
- Nem hiszem. Sok mindenre magyarázat lehetne, de attól tartok, máshol kell keresgélnünk. És szerintem sokkal evidensebb a megoldás – mikor fiatal kollegája kérdőn rátekintett, folytatta. – Talán azzal, hogy idő előtt megitta a főzetet, megakadályozta az átalakulást.
- A Farkasölő – főzet csak vadállatot öli ki az átalakulás során. Magát a transzformációt nem akadályozza meg.
- Lehet, hogy szerencséje volt, fiam – vonta meg a vállát Dumbledore. – Lehet, hogy éppen annak köszönhető ez a kisebb fajta csoda, hogy alig pár napja történt a harapás. Lehet, hogy olyan, mint a nátha. Ha időben elcsípik, nem lesz belőle tüdőgyulladás.
- Igaza lehet – bólintott megadóan Piton. – De van itt még más is. Amikor beléptem a Rendbe és Lily felesketett …
- Ó, igen – mosolyodott el Albus. – Azt hiszem, tudom, mit szeretne kérdezni. Az eskü alatt történtek érdeklik, igaz? – Perselus bólintott, az idős mágus pedig folytatta. – Léteznek a földön bizonyos emberek, akiket szoros kapcsolat fűz egymáshoz. Sokkal szorosabb, mint azt bárki hinné. Valószínűleg ez lehet a helyzet Lily és Ön között is, ha nem tévedek – emelte rá kék tekintetét jelentőségteljesen. Ám szemeiben most valami furcsa, cinkos fény csillant és Piton meg mert volna esküdni rá, hogy az igazgató elmosolyodott.- Az eskü alatt ilyenkor az ezüst szál, a pecsét, ha úgy tetszik, először ennek a két embernek a kezét köti össze. Gyakran örökre. És bár, jó magam még nem láttam ilyet, azt hiszem, ez lehet a válasz az kérdésére, fiam. Lilyvel nagyon közel állnak egymáshoz. Ezt bizonyítja az is, hogy megérezte, mikor bajban volt. Összekapcsolódott a lelkük, Perselus. Ahogyan Harryé és az anyjáé is – egy pillanatig csendesen figyelte a férfit, aki láthatóan gondolataiba merült. – Van még valami, fiam?
- Azt hiszem, nincs – rázta meg a fejét Perselus. Még mindig az igazgató által elmondottat hatása alatt volt. Lilyvel összekapcsolódott a lelkük…
- Nos, akkor szeretném, ha visszamenne a Grimmauld térre és gyakorolná egy kicsit a párbajozást. Teszem azt, Siriusszal. Már beszéltem vele és ő azonnal rábólintott.
- Milyen kedves tőle – jegyezte meg gúnyosan Piton, majd az ajtó felé sétált, de az igazgató hangja megállította.
- Ne az új pálcával küzdjön, Perselus. Az túl egyszerű lenne!
A férfi nem válaszolt, csak csendesen behúzta maga mögött az ajtót.

- Bújj be! – kiáltott ki Lily, miközben felkapta Harryt a földről és egy hatalmas puszit nyomott az arcára, amit a kisfiú édes kacajjal jutalmazott.
- Helló, kislány! Van egy perced? – dugta be a nő szobája ajtaján fejét Sirius.
- Hát persze – mosolygott rá kedvesen a boszorkány. – Gyere csak! Nézd, Harry! Itt van Sirius!
- Jusz! – integetett a gyermek mosolyogva.
- Na persze, fogadok, hogy Perselus nevét ki tudod mondani, kiskomám – súgta oda bizalmasan Harrynek, aki szélesen elvigyorodott és belekapaszkodott a férfi hosszú hajába, mire az felszisszent.
- Kicsim, engedd el szépen! – bontotta ki Lily kisfia ujjacskáit, míg Black csak várt, hogy üstöke ismét az ő tulajdonába kerüljön. – Ne haragudj! – szabadkozott a nő. – Néha tényleg hiányzik James, hogy egy kicsit rendet tegyen. Nem igaz, kicsim? – fordult szomorúan Harry felé, aki láthatóan nem örült annak, hogy anyukája bájos arca hirtelen elkomorult, mert kis kezecskéjével megsimogatta azt.
- Hiányzik, igaz?
- Nagyon.
- Ahogy mindnyájunknak. De főleg neked és Harrynek. – Sirius egy pillanatig belenézett a nő zöld szemeibe, majd gyorsan elkapta róla a tekintetét, hátha így könnyebb lesz a dolga. – Láttad, hogy Piton megkapta a gyűrűt a Feltámadás Kövével?
- Igen – bólintott a boszorkány, miközben visszatette gyermekét a kiságyába. – Dumbledore megsemmisítette a horcruxot és visszaadta Perselusnak az ékszert. Miért?
- Hát, arra gondoltam, – kezdte vonakodva a férfi, anélkül, hogy Lilyre nézett volna - , hogy talán megkérhetnéd Pitont…. ha tényleg annyira hiányzik James…
- Sirius, nem! – kiáltott fel a nő dühösen, mikor megértette, mire megy ki a játék. – Nem fogom megkérni Perselust, hogy támassza fel Jamest!
- Miért nem?
- Azért, mert James meghalt!
- Pont erre jó a Feltámadás Köve!
- Nem! Perselus és én éppen most próbálunk újjáépíteni egy igencsak törékeny barátságot!
- Én nem kértem, hogy szakítsd meg a legendás barátságotokat. Csupán annyit mondtam, hogy ostobaság lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget. Ahogy te is mondtad; Harrynek szüksége van egy apára. Miért ne lehetne ez a sajátja?
Azzal lassú léptekkel az ajtó felé sétált, majd válla felett visszatekintett a nőre és örömmel nyugtázta, hogy szavai célba értek.

Piton egy lusta pálcamozdulattal hárította a felé repülő átkot. A legkisebb megerőltetést sem jelentett a Black elleni párbaj, amit a Grimmauld tér alagsorában vívtak és amit Dumbledore amolyan gyakorlásnak szánt számára. Még csak le sem izzadtak. Volt egy olyan érzése, hogy egyikük sem veszi kellően komolyan a dolgot.
- Kérdeznék valamit – hallotta meg Sirius hangját, aki épp hárított egy felé repülő átkot.
- Tedd azt! - most rajta volt a védekezés sora.
- Hülye kérdés tudom, de mi van közted és Lily között?
Hirtelen átok jobbról. Pitonnak egészen félre kellett hajolnia.
- Semmi olyan, amihez közöd lenne! – az egykori halálfaló gyors viszont átkot küldött ellenfelére.
- Belezúgtál, mi?
Puff! Az átok pont Perselus mellett csapódott be. A férfi nem válaszolt.
- Szóval belezúgtál – alig mondta ki Sirius, mikor egy ártás mellbe találta és ő hátrarepült vagy három métert. – Láttam, hogy nézel rá – tápászkodott fel a földről a férfi és egy sárga fénycsóvát lőtt ki Piton felé, akinek már nem volt ideje hárítani és arccal a földre bukott. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig, mert egy szempillantással később már ismét talpon volt.
- Semmi közöd hozzá – szűrte fogai között a szavakat és fenyegetően közeledett ellenfele felé.
- Talán le is feküdtetek? – Sirius tekintetében most gyűlölet lángja égett. Sejtette ő ezt már régóta, de hallani akarta az igazat. Mindamellett provokálni is akarta Pitont, hátha egy óvatlan pillanatban megsebesíti őt és ezzel a kis magánakcióval máris repülne a Rendből.
Válasz azonban nem érkezett, ellenben végre szép kis párbaj alakult ki kettejük között. Hol az egyik, hol pedig a másik került fölénybe, de láthatóan nem bírtak egymással. Hősiesen küzdöttek, míg végül Perselus kihasználta Black egy pillanatnyi elgondolkozását és egy Capitulatusszal lefegyverezte a férfit, majd pálcáját rászegezve várta, hogy az megadja magát.
Fránya halálfaló-ösztön!
- Zavarhatok egy percre? – csendült fel az ajtóban Lily hangja, mire mindketten odakapták tekintetüket. Piton kénytelen kelletlen zsebre vágta a pálcáját és figyelte, ahogy a nő közelebb lép hozzá. – Válthatnánk pár szót?
Perselus bólintott, majd figyelte ahogy Sirius kisasszézik a helyiségből egy furcsa mosollyal az arcán.
- Miben segíthetek, Lily? – fordult a boszorkány felé a férfi, mikor Black mögött becsukódott az ajtó.
- Kicsit… kicsit nehéz nekem erről beszélnem – kapta el róla tekintetét a nő és az egyik asztalhoz sétált. Nem mert ránézni Perselusra, pedig már ezerszer átgondolta, mit fog mondani. Most mégis olyan nehéz volt. – Az a gyűrű… illetve a kő, ami benne van, tényleg képes feltámasztani halottakat?
- Nem tudom, még nem próbáltam- mosolygott kissé idegesen a férfi. – Dumbledore szerint igen. Esetleg szeretnél valakit visszahozni? – vette fel csak úgy a vicc kedvéért, de arca egy pillanat alatt elkomorult, mikor látta a zöld szemeket visszanézni rá. – Nem, Lily, ezt nem tehetem – rázta meg a fejét, mikor megértette, miért jött a nő. – Te is tudod… ismered a három fivér történetét. Tudod, hogy mi történik azzal, aki visszatér.
- Tudom – szólalt meg csendesen a boszorkány. – Én mégis szeretném. Nagyon szeretném.
- De miért? – kérdezte fejét leszegve, a nőnek hátat fordítva Perselus. Nem akarta, hogy lássák, mennyire fáj neki. Mert fájt. Elviselhetetlenül.
- Mert szeretem.
Piton behunyta a szemét., hátha így könnyebb elviselni a fájdalmat, amit Lily szavai okoztak. Tévedett, mert a kín egyre csak fokozódott. Egyetlen egy nőt szeretett egész életében, mindkettőben, és az háromszor törte össze a szívét. De azt is tudta, hogy Lily nem boldog. És ha már ő nem teheti boldoggá, legalább visszahozhatja azt, akit igazán szeret. Túl önzetlen lett volna? Lehet. Nagyszívű? Nem kizárt. Egy valami viszont biztos volt: túl fontos volt számára ez a nő ahhoz, hogy elveszítse őt. Ha most nemet mond, ez perceken belül bekövetkezett volna.
A férfi vett egy mély levegőt, rendezte arcvonásait és szobor merev, kifürkészhetetlen arccal fordult vissza a boszorkányhoz.
- Rendben. Megteszem, ha akarod. Ha komolyan szeretnéd. De gondold meg, kérlek! Csak annyit kérek cserébe, hogy akkor gyere vissza legközelebb ezzel a kéréssel, ha egészen biztos vagy abban, mit szeretnél.

- Igen, igen, igen! – kiáltotta boldogan Sirius Remus fülébe, aki épp ernyedt végtagokkal ejtőzött a nappali kanapéján és most egy egészen kicsit összerezzent.
- Mi az öröm tárgya? – kérdezte bosszús tekintettel.
- James visszajön.
- Milyen James?
- Hogy hogy milyen James? James Potter!
- Sirius, James meghalt.
- Hah!
- Ez aztán az ellenérv.
- Piton fel fogja támasztani.
- Miért tenne ilyet Perselus? – ült fel Remus megrökönyödött tekintettel és valami egészen rosszat sejtett.
- Mert Lily megkéri rá – közölte Sirius olyan nemes egyszerűséggel, mintha épp „Jó étvágyat” kívánna a vasárnapi ebédhez.
- Azért mert…?
- Mert rájött, hogy micsoda lehetőségek rejlenek abban a gyűrűben és szeretné kihasználni.
- Aha – bólintott Lupin komoran. – Kíváncsi lennék, honnan támadt ez az ötlete Lilynek. Vajon ki ültette a bogarat vagy inkább a bolhát fülébe?!
- Hé, most dühös vagy? – kérdezte Sirius ártatlan képpel, mikor látta barátja szemében fellángolni az indulatot. Lehet, hogy csak képzelődik?
Nem, ez biza düh a javából!
Remus összehúzott tekintettel közelített felé és Siriusnak szinte az volt az érzése, hogy a férfi pálcát ránt és azonnal megátkozza.
Hoppá! Valami történt!
- Jól van, nincs semmi gond – vett egy mély levegőt Remus. – Lehet, hogy Lily meg sem kérte Perselust erre az őrültségre.
- Megtette. Hallottam.
- Hallgatóztál is?! Nem elég, hogy őrült ötleteket adsz neki, még hallgatózol is?
- Nem – rázta meg fejét Sirius tiltakozásul. – A zárat szereltem az alagsorban és véletlenül meghallottam, amint megkérte. Piton pedig meg fogja tenni, mer szereti Lilyt…
- A zárat, mi? Hát persze…Te jó ég! – csapott a homlokára Remus, mikor belécsapott a felismerés. – Te csak azért akarod visszahozni Jamest, hogy Lily ne Perselusszal legyen!
- Hé, ez fájt! James a legjobb barátom volt. Neked is örülnöd kéne, hogy visszajön!
- Halott, fogd már fel!
- Jól van, azért nem kell kiborulni.
- Van fogalmad róla, mit tettél? Szerintem nincs.

Lupinnak megvolt az az idegesítő szokása, hogy mindig igaza volt. Most is. Siriusnak ugyanis halvány lila gőze nem volt arról, hogy mit tett ezzel az őrült ötlettel. Az egész helyzetet ahhoz lehetett volna hasonlítani, mint mikor a meztelen indián beleugrik egy kaktuszba: kezdetben jó ötletnek tűnt.
Nem is sejtette, hogy mekkora felfordulást okozott.
Piton vacsora után épp a nappaliban ült, a gyűrűt nézegetve az ujján. Soha nem gondolt még arra, mekkora hatalmat jelent ez az egyszerű kő ebben a szimpla kis ékszerben. Képessé teszi őt arra, hogy holtakat támasszon fel. Visszaadja az életet másoknak. Ugyanakkor hatalmas felelősség is, mint minden, ami emberéletekkel függ össze.
- Minden rendben, fiam? – hallotta meg Dumbledore hangját közvetlenül mellőle. Oldalra pillantott és látta, hogy az idős mágus ott ül mellette a kanapén.
- Miért ilyen bonyolult minden? – kérdezte csendesen. – Miért nem lehetnek a dolgok egyszerűek? Miért ilyen nehéz? – majd mikor látta, hogy Albus továbbra is kérdőn tekint rá félhold alakú szemüvege mögül, folytatta. – Lily szeretné, ha visszahoznám Jamest.
- És maga mit válaszolt?
- Hogy gondolja át, mert ez következményekkel járhat.
- Megteszi? Visszahozza?
- Nem tudom – rázta meg a fejét tehetetlenül. – Nem akarom,de… Lily igen.
- Ennyire szereti őt? Ezt is megtenné érte? Hiszen örökre elveszítheti.
- Tudom – felelte csendesen a fiatal férfi.
- Azt mondják, – szólt halkan az idős mágus, olyan hangon, amivel a diákoknak szokott magyarázni - , hogyha szeretsz valakit, engedd el! Ha visszatér hozzád a tiéd. Ha nem, akkor sosem volt az. Biztos vagyok benne, Perselus, hogy bármilyen döntést is hoz, jól fog dönteni – azzal felállt a kanapéról és az ajtó felé indult. De onnan még visszafordult. – Látogatója van, fiam.
Piton felemelte fejét és látta, ahogy Lily belép a szobába. Már a tekintetéből tudta, hogy miért jött. És azt is tudta, mit fog tenni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.