Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


26. Megtörik a jég

2008.07.11

A napok gyors egymásutánban teltek. Lily viszonylag hamar túltette magát James távozásán. Perselusszal sokat beszélgettek és ha szükség volt rá, a férfi vigasztalta.
Talán ennek is volt köszönhető az, hogy sokkal közelebb kerültek egymáshoz, mint eddig bármikor.
Hosszú órákat társalogtak teljesen hétköznapi dolgokról. Sőt, előfordult olyan is, hogy Piton a Grimmauld téren töltötte az éjszakát és egészen egyszerűen mindent átbeszéltek.
A férfi jelenléte senkit nem zavart, egy embert, Siriust, kivéve, aki a már nem nézte olyan jó szemmel a bimbódzó románcot. Szent meggyőződése volt, hogy Piton direkt küldte vissza Jamest, hogy aztán szabadon legyeskedhessen Lily körül. Amikor ezt szóvá tette Lupinnak, az nemes egyszerűséggel leintette, hogy ne lovagoljon már annyit a témán. Inkább sétáljon egy nagyot! Itt a tavasz, a jó idő… Eddig úgyis folyton azért nyekergett, mert nem tudott kimozdulni. Hát most itt az alkalom. A halálfalók sem figyelik a házat.
Erre viszont már Sirius reagált egy leintéssel és általában faképnél is hagyta barátját.

- Már mész is? – kérdezte Lily egyik alkalommal, mikor Perselus alig félórányi tartózkodása után elköszönt és az ajtó felé vette az irányt.
- Csak beugrottam megnézni, hogy minden rendben van-e – válaszolta a férfi. – Még el kell készítenem egy bájitalt.
- Segítsek? – ajánlkozott mosolyogva a nő, de Piton megrázta fejét, hogy köszöni, nem kell. Egyedül is elboldogul. – Biztosan? Bájitalban jó vagyok.
- Tényleg? Fel sem tűnt – vigyorgott Perselus.
- Visszajössz vacsorára? – kérdezte végül Lily csendesen, félve emelve tekintetét a férfira. Félt, hogy megint elveszik abban a szénfekete szempárban.
Piton közelebb lépett hozzá, kezébe vette a kecses kezeket, szájához emelte őket és gyengéden megcsókolta őket.
Még sosem csinált ilyet, de szerette volna, hogy a nő tudja, mit érez iránta még mindig. Akkor is, ha nem viszonozza érzéseit.
Perselus elmosolyodott és látta, hogy Lily is így tesz. Kedvesen, bájosan… gyönyörűen.
Ha választhatott volna egy alkalmas pillanatot arra, hogy megcsókolja őt, ez lett volna az.
- Inkább ne várj! – válaszolta rekedt hangon. – Nem tudom, mikor végzek.
A nő bólintott, majd figyelte, ahogy a férfi kilép az ajtón. Nem tudta volna megmondani, meddig állt az előszobában, de az biztos, hogy érezte, ahogy a pír elfutja az arcát. Arcához emelte kezeit, amik még nem is olyan rég Perselus kezeiben pihentek és boldogan belemosolygott a tenyér nyújtotta rejtekhelybe.
- Megható – hallott meg hirtelen egy hangot a háta mögött, így abba az irányba fordult és meglátta Siriust, amint hátát hanyagul az ajtófélfának vetve, szigorúan összekulcsolt kezekkel állt előtte.
- Hogyan? – kérdezett vissza kissé zavartan Lily, arcán még mindig ott ragyogott a mosoly.
- Ez a jelenet – magyarázta a férfi. – Nézd Lily, én nem vagyok semmi jónak elrontója és nem szólnék egy szót sem, ha nem Piton lenne az.
- Kicsoda? – érdeklődött a nő, miközben megindult felfelé lépcsőn, hátha ezzel lerázza Siriust, de azt úgy követte őt, akár egy vadászkutya, aki nyomot fogott.
- Tudod te azt nagyon jól – érkezett a válasz Blacktől, miközben figyelte, ahogy Lily felveszi a kis Harryt és újra visszaindul a lépcsőn.
Etetési idő! – futott át Sirius agyán, de nem zavarta különösebben a tény, így hát folytatta.
- Mit akar tőled?
- Kicsoda? – fordult vele szembe a boszorkány, mielőtt belépett volna a konyhába.
- Piton, ki más!
- A legjobb barátom! Csak beszélgettünk.
- A vak is látja, hogy beléd van zúgva! Nem igaz, Arthur? – fordult az éppen érkező Mr. Weasley felé, aki jobbnak látta, ha tudomást sem vesz a kérdésről és inkább eltűnik oldalirányt. Ismerte már jól, milyen az, ha Sirius kérdez tőle valamit. Főleg ha ilyen hangon teszi azt. Pláne, ha Lily előtt. Jobb ebből kimaradni.
- Nevetséges vagy, Sirius! – válaszolta dühösen a nő.
- James még csak most ment el, te pedig egy már rögtön egy másik férfival vigasztalódsz!
- Ne merd ebbe belekeverni Jamest! – emelte fel hangját Lilyt és fenyegetően nézett Siriusra, aki pár pillanat alatt túltette magát abbéli döbbenetén, hogy egy ilyen lányból, mint Lily, képes ekkora düh kisugározni.
- Sajnos muszáj lesz, mivel úgy tűnik rád nem lehet észérvekkel hatni! Piton elárult titeket, érted?! James miatta halt meg!
- Sirius, azt hiszem ideje lenne abbahagynod – csendült fel figyelmeztetően Lupin hangja a háta mögül, de láthatóan mindkét felet hidegen hagyta eme egyszerű tény.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz! – folytatta Lily. – Ő küldte Dumbledore-t, hogy védjen meg minket!
- Igen, miután elárulta a jóslatot a Mesterének!
- Ezt mi már tisztáztuk egymás között! Nem tehet arról, ami történt! Nem tudhatta…
- Francokat nem tudta! – szakította félbe Sirius idegesen. – Nem tűnt fel, hogy mindent tud?! Mindig mindenről tud! A jól értesültség mintaképe!
- Hagyd abba!
- Sirius, elég legyen! – szólalt meg erélyesebben Remus,de barátja leintette.
- Fogd be, Holdsáp, még nem fejeztem be!
- Én viszont igen! Nem vagyok hajlandó többet erről a témáról beszélni! – azzal Lily már azon volt, hogy faképnél hagyja a férfit és besétál a konyhába, ám vitapartnere hangja megállította.
- Beleszerettél, igaz? Azt hiszed nem látja senki, hogy néztek egymásra?!
- Azt hiszem, ez rajtad kívül senkit sem zavar, Sirius! Miért nem hagysz végre békén?!
- Mert te James felsége vagy!
- James meghalt! – kiáltott fel dühösen Lily, majd hirtelen elhallgatott. Most először mondta ki. Döbbent csend ereszkedett rájuk, amit végül a nő tört meg. – Nekem pedig szükségem valakire, aki meghallgat. Aki segít, ha baj van. Perselus ugyanúgy a legjobb barátom, mint neked Remus.
- Lehet, de mi nem feküdtünk le egymással – jegyezte meg gúnyosan Sirius.
Lily először elsápadt, majd úgy érezte, minden összezavarodik körülötte.
- Én ezt nem hallgatom tovább – azzal a fogashoz lépett, leakasztotta kabátját és Harryvel a karján kisétált a házból.
- Lily, várj! – kiáltott utána Sirius, felfogva, hogy mit mondott és ennek milyen következményei voltak és már indult is volna a nő után, ha Lupin vissza nem fogja.
- Hagyd békén! Hadd menjen! Hadd rendezze a gondolatait! – nézett Remus barátjára. – De remélem, tisztában vagy vele, mit tettél? Hogy kinek a karjaiba taszítottad őt?
- Szerinted hozzámegy? A Roxfortba?
- Egészen biztosan. Legalábbis, reménykedjünk, mert jelen esetben Perselus az egyetlen, aki jobb belátásra tudja bírni.

Piton kora este hoppanált a Grimmauld térre. Ha már egyszer előbb végzett, benéz, hogy minden rendben van-e. Amúgy is szerette volna látni Lilyt. Az elmúlt napokban annyira hozzászokott a nő közelségéhez, hogy pár tőle távol eltöltött óra is világossá tette számára, nem tud meglenni nélküle. Az előző életében sem tudott és most sem képes rá. A két helyzet között mindössze a annyi a különbség, hogy akkor nem lehetett mellette, most viszont igen.
Lenyomta a kilincset és belépett a ház ajtaján.
Még a fél lábát sem tette be, mikor megjelent előtte a végletekig feldúlt Sirius és Remus.
- Veled van? – kérdezte Black reménykedve.
- Kicsoda?
- Hát Lily! Ki más!
- Miért lenne velem? – nézett rájuk a fekete hajú férfi gyanakodva. – Azt akarjátok mondani, hogy nincs itt?!
- Elment – válaszolta Remus csendesen, fél szemével Siriusra pillantva.
- Mit csináltál, te szerencsétlen? – fordult Blackhez Piton mérgesen, mire az egy lépést hátrált a férfi szemében felcsillanó dühtől, majd úgy döntött, jobb, ha mindent elmond töviről hegyire, mielőtt Piton idő előtt a másvilágra küldi a tekintetével. A történet közben futott be Dumbledore is, aki Perselusszal együtt döbbenten hallgatta a nem is olyan régen lejátszódott eseményeket.
- Hogy mondhattál neki ilyet?! – kiáltott fel Piton. – Elment a józan eszed?!
- Dühös voltam, oké? – hárított Sirius, majd megjegyezte. – Egyébként is azt hittük, hogy hozzád megy majd.
Perselus már éppen nyitotta volna a száját, hogy káromkodjon egy cifrát, de az igazgató belefojtotta a szót.
- Mikor történt mindez?
- Nem sokkal azután, hogy Perselus elment – válaszolta Lupin csendesen.
- Akkor azt hiszem, ideje lenne megkeresnünk.
- Én tudom, hol lehet – pattant fel Sirius a helyéről. – Csak is Gordric’s Hollow-ban. James sírjánál.
- Szerintem nem – rázta meg a fejét Piton.
- Már megint mindent jobban tudsz, nem igaz?!
- Na idefigyelj, Black! Jobb, ha most befogod! Miattad történt minden, úgyhogy leszel szíves csendben maradni!
- Sirius és Remus menjen akkor James sírjához – elégelte meg Dumbledore a vitát. – Perselus pedig oda, ahol úgy gondolja, hogy Lily lehet.
Black és Lupin a következő pillanatban már el is tűntek és csak bejárati ajtó csapódása hallatszott utánuk.
- Miért nem hiszi, hogy ott van, ahol ők mondják – fordult az idős mágus kérdőn fiatalabb kollegája felé.
- Mert ismerem. És tapasztalatból tudom, hogy a temető az egyetlen hely a világon, ahol nem találjuk meg a halottainkat. A másik életemben egyszer, ha kint voltam Lily sírjánál, mert rá kellett döbbennem, hogy ő nincs ott. Sokkal közelebb éreztem magamhoz, ha azokon a helyeken töltöttem az időm, ahol annak idején szívesen múlattuk együtt az időt.
- Rendben, fiam – bólintott az igazgató. – Akkor kövesse a szívét!

Miközben Piton az utcát rótta, megpróbálta fejben összeszedni, hol lehet Lily. Mikor az összes lehetőséget számba vette, úgy döntött, a legvalószínűbbel kezdi.
Előző életéből emlékezett még, hol lakott Petunia a családjával. Hogy honnan? Megnézte Harry adatlapját.
Gyorsan lépkedett a kihalt utcán, a muglik lakta környéken, míg nem elérte célját: egy szép családi házat a Privet Drive –on.
Egy pillanatig habozott, majd a bejárati ajtóhoz lépett és becsengetett.
Hallotta, ahogyan valaki közeledik, majd az ajtó kitárul és egy megtermett férfi állt előtte.
- Igen?
- Jó estét! – köszönt Perselus. – Petunia Ev…Dursley itt lakik?
A férfi végignézett Pitonon és a varázsló látta, hogy máris megvolt a véleménye róla, bekiabált feleségének.
- Petunia! Téged keresnek!
A megtermett férfi elsétált az ajtóból és átadta helyét egy vékony, szigorú arcú nőnek, aki amint meglátta Pitont, azonnal rá akarta csapni az bejárati ajtót az orrára, ám a férfi kitámasztotta azt a lábával.
- Mi a fenét keresel itt? – sziszegte Petunia.
- Lily itt van?
- Mit keresne itt a félnótás húgom? - kérdezte felháborodva a nő. – Keresd a fajtátok között!
- Nem keresett fel téged? – Perselus láthatóan nem adta fel. – Nem járt erre?
- Nem! Miért? – Petunia hangja, mintha egy pillanatra megváltozott volna, ahogy hallgatta a férfi kérdéseit.
- Lily eltűnt.
- Nem járt erre – válaszolta a nő. – Nem találkoztunk a szüleink temetése óta. Remélem, megtalálod és nem lesz semmi baja, de most menj el! - szűrte fogai között kissé idegesen Petunia, majd se szó se beszéd, becsapta az ajtót.
- Téged is jó volt újra látni! – morogta Piton nem létező bajusza alatta, ahogy egyre távoldott a háztól. Agya lázasan járt, hogy merre kereshetné még Lilyt, mert menet közben sok másik lehetőséget is kilőtt.
Fáradtan ült le az egyik padra. Érezte, ahogy feltámad a szél és elered az eső.
Ekkor vette csak észre, hogy hol is van valójában. Körülötte mindenhol hinták és gyerekjátékok.
A felismerés úgy hasított belé, hogy az szinte fájdalmas volt. Felállt a padról és rögtön hoppanált a régi játszótér közelébe.
Kétségbeesetten kereste tekintetével a nőt, de sehol nem látott senkit. Ő maga pedig bőrig ázott.
Dühösen beletrappolt az egyik pocsolyába, miközben régi házuk felé vette útját, hogy megszárítkozzon és úgy folytassa a keresést.
Már messziről látta, hogy az egykori Piton – ház nem üres.
Valami mozgás volt odabent.
Előhúzta a pálcáját, majd kulccsal óvatosan kinyitotta az ajtót.
Lassan lépett be, minél kevesebb zajt csapva, majd ekkor hirtelen egy átok száguldott felé, ő pedig még idejében el tudott ugrani és már azon volt, hogy viszonozza a tüzet, mikor meglátta, ki is próbálta leteríteni.
- Lily!
- Perselus! Ne haragudj! – lépett elő a nő szabadkozva. – Azt hittem…
Ám befejezni nem tudta, mert csak azt érezte, hogy az erős férfikarok magukhoz húzzák és gyengéden átölelik.
- Hála az Égnek, hogy jól vagy! – suttogta Lily hajába. – Nagyon aggódtam.
- Ne haragudj! – bontakozott ki az ölelésből a boszorkány. – Nem akartam betörni, csak itt ért az eső és hirtelen nem tudtam hová menni, ezért úgy gondoltam…
- Tiszta víz vagy – szakította félbe Perselus. – Harry?
- Betakartam a kabátommal, így békésen, és ami még fontosabb szárazon, szunyókál apád foteljában.
- Megfázol. Menj fel, zuhanyozz le, addig én megszárítom a ruháidat.
- De…
- Ne ellenkezz, kérlek! – nézett rá ellentmondást nem tűrően, ám a hatást erősen rontotta a szája szegletében megbúvó apró mosoly. Lily némán bólintott és karján alvó kisfiával felsétált az emeltre.
Perselus nem sokáig gondolkodott. Elővette pálcáját és hívta patrónusát. Az ezüst őzsuta a kandallón keresztül távozott, hogy továbbítsa gazdája üzenetét, megtalálta az elveszett madárkát.
A férfi, miután teljesítette kötelességét, követte Lilyt. Hallotta, hogy a fürdőben folyik a víz, így teljes lelki nyugalommal bocsátott szárító-bűbájt a nő csuromvizes ruháira.
- Ez nagyon kedves tőled – hallotta meg háta mögött az édesen csengő hangot és annak irányába fordult. Ám pillanatokkal később azt kívánta, bár ne tette volna.
Lily ott állt előtte egy szál törölközőben. Vizes haja vörös függönyként tapadt hófehér bőrére. Ez volt az első alkalom, hogy Perselus eltátotta a száját zavarában. Szeretett volna valami értelmeset kinyögni, de csak a vele szemben álló nőt látta.
- Éhes vagy? – tette fel végül az először eszébe jutó kérdést.
- Egy kicsit – bólintott Lily mosolyogva.
- Akkor én most… megyek, megnézem van-e valami ehető – azzal zavartan elkapta tekintetét a boszorkányról és megpróbált némi nyugalmat erőltetni az arcára és maradék büszkeségét összeszedve kisétált az ajtón.
Még a lépcsőn járt, mikor fáradtan lerogyott annak egyik fokára.
Ez most nagyon nem kellett volna!

Lily éppen a haját fésülte, mikor Piton visszatért, immáron szobor merev arccal. Alig negyed órába telt rendezni vonásait!
- Sajnálom, mást nem találtam! – azzal letette az ágyra zsákmányát.
- Csoki? Honnan szedtél csokit?- kérdezte mosolyogva Lily, miközben felbontotta az egyik édességet.
- Még a dugi készletemből van – érkezett a válasz. – Hála a tartósító szereknek, még három évig nem jár le a szavatosságuk.
Lily erre most nem válaszolt csak gyengéden elmosolyodott. Nagyon jól esett neki a férfi közelsége. Talán már éhes sem volt annyira…
- Hogy találtál rám?
- Azt hittem, játszótéren leszel.
- Ott is voltam. Gondolkodtam – beleharapott csokiba és egy pillanatnyi szünetet tartott. Látta, hogy Perselus figyeli. – Tudod miért jöttem el?
- Hallottam hírét.
- Dühös vagy rám?
- Soha – mosolyodott el gyengéden Piton.
- Azt hiszem, – kapta el tekintetét a férfiról Lily - szükség volt erre a veszekedésre. Jól esett. Úgy értem, kitisztította a fejem és rendbe tette a gondolataimat… Azt hiszem, szükségem volt erre, hogy rájöjjek, mi is történik velem.
Perselus feszülten figyelt. Azon kapta magát, hogy még a lélegzetét is visszatartja, úgy várta azt, amit Lily mondani fog.
- Nevetséges az egész – rázta meg fejét a nő és zavartan a férfira mosolygott.
- Tényleg? – kérdezett vissza rekedten a férfi.
- Nem – válaszolta suttogva Lily és látta, hogy Perselus arca egyre közelebb kerül az övéhez, majd behunyta szemét és élvezte a férfi ajakinak érintését az ajkán. Apró csók volt csak. Alig tartott egy pillanatig, mégis olyan édes volt, akár az a boldog érzés, amit napok óta folyamatosan érez, ha Perselus a közelében van.
Piton alig pár milliméterre távoldott csak el tőle.
- Egyáltalán nem őrültség – szólt halkan, szinte lehelve a szavakat a nő és azon kapta magát, most már hajol a férfi felé lassan, mígnem egy újabb csókban forrtak össze.
Perselus érezte, ahogy a puha ajkak az övét érintik és ahogy a vékony karok a nyaka köré fonódnak.
Annyira kívánta Lilyt! Minden porcikáját.
Érezte, ha nem történik valami nagyon gyorsan, nem fog tudni uralkodni magán. Ebbéli hitét csak erősítette, hogy megérezte, a nő kezei már talárja alatt járnak.
- Lily, ne! – fogta le a nő kezeit.
- Miért? – kérdezett vissza kissé csalódottan az édes hang. – Azt hittem, te is akarod.
- Istenem, Lily – suttogta a férfi a nő fülébe. – Semmit nem szeretnék jobban. De… nem kell elsietnünk. Nem szeretném, hogy megint úgy érezd, hibát követtél el! Tiszteletben tartom az érzéseidet és megvárom, amíg készen állsz.
- Hol voltál eddig, Perselus Piton? – mosolyogott a nő kedvesen.
- Messze. Nagyon messze. De most itt vagyok.
Azzal egy újabb csókban forrtak össze. És már mindketten tisztában voltak vele, hogy valami végleg megváltozott: a barátságuknak vége. Átadta helyet valami másnak. Valami újnak és sokkal izgalmasabbnak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.