Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Nebula densa

2008.07.03

Nebula densa (Sűrű köd)

Hosszú, nyúlós ködfoltok tarkázták a sok-sok lángszemével a nyirkos, hideg éjszakát bámuló vén kastély környékét.
A Fúriafűz ernyedten lógva felügyelte a Szellemszálláshoz vezető szűkös bejáratot.
A csillagok megnyugtató iránymutatása nélkül terjengő koromban elmerült Tiltott Rengeteg fái közül egy homályos figura óvakodott elő. Köpenyét borzongva összehúzta magán, és egyenesen a hirtelen haragú fűz felé vette az irányt. A szinte némán lehelt Immobilusra az ágak megdermedtek, az alak pedig lemászott a rejtett járatba.
Órákig nem történt semmi, csupán a szél lebbent olykor egy-egy tercet.
A nagy Fekete-tó vize komoran terült el, de a fagypontközeli hidegben alig mozdult a fénytelen felszín.
Az óriási épület lassan álomba szenderült.
Már csak az igazgatói iroda hosszúkás falnyílásain és egy tanári lakosztály ólommal keretezett, titokzatos rúnákkal és mágikus számokkal mintázott ablakszemein táncolt a gyertyák fénye.
Az ablakok mögött két nő tépelődött álmatlanul. Egy idős és egy fiatal.
Tudtukon kívül ugyan, de mindketten ugyanazon törték a fejüket végeláthatatlanul. Hiábavalóan.

Minerva McGalagony épp hivatalos levelek megírásával próbálta elűzni nyugtalan gondolatait. Kemény kötelességtudása azonban csak az elvégzendő munka idejére volt képes elnyomni az emlékei nyomában föltoluló számtalan kérdést.
Most is, akárcsak az elmúlt másfél évben bármikor, mihelyst egymás után kaptak szárnyra az iskola keserűcsokoládé-szemű, pöttyös tollú kis tartalék gyöngybaglyai, és a kőbélletes párkányról az utolsó is elröppent a csillagtalan éjszakában, megoldatlan feladatok százai rohanták meg a fáradt szellemet. Csupán annyi változás volt a korábbiakhoz képest, hogy egyre több tennivaló és válasz mellé került szikrázó kis pipa, míg végre az utóbbi hetekre a szerteágazó gondolatkunkorok egyetlen kérdésbe hegyeződve álltak össze rendezett elméjében.

A harmadik emeleti lakosztályban hasonlóan töprengő fiatal boszorkány arca eltűnt a barna hajzuhatag alatt, ahogy a rúnaismeret dolgozatok fölött félig a könyökére dőlt.
A néhány centis, göcsörtös csonkokká töppedt gyertyák imbolygó fénye bronzosra festette amúgy sápadt, komoly arcát.
Fáradtan a középső ablakhoz ment, és kinyitotta. Hagyta, hogy a november nyálkás lehelete borzongató hullámokat csókoljon a bőrére. Amikor úgy érezte, az alattomos hideg eléggé lehűtötte, a kihajtott ablakszárny után nyúlt, ám még mielőtt beakaszthatta volna a cizellált fémkallantyút, észrevette a felleghajtós embert, aki a Rengeteg széle felé igyekezett.
A határozott, bár görnyedt mozgás ismerős volt valahonnan, de még mielőtt a látványt elhelyezte volna ismeretei kútjának egy mély szelvényében, a jelenés eltűnt.
Valahogy nem illett a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola viharvert, de még mindig festői, véres-égő emlékekkel terhes képébe.

A rúnaismeret tanárnő elgondolkodva vette sorra kollégái fájdalmasan foghíjas listáját, de az előbb a birtok szegélyén minden bizonnyal kiábrándítva távozó varázsló egyikükhöz sem hasonlított.
Hagrid és „kicsi Gróp” – az idei tanévben kinevezett vadőr-asszisztens – alkati okokból szóba sem jöhetett. Remusról tudta, hogy ezt a hétvégét családjával nem tölti a kastélyban, a Halloween sosem gyakorolt barátjára valami szívvidító hatást.
Amióta Argus Fricset – kellemetlenül kétes érdemei elismerése mellett – az igazgatónő nyugdíjba küldte, a riasztó kvibli csak az iskolai szünetek alatt járőrözhetett a kastély és a birtok területén, biztosra vette hát, hogy nem őt látta.
Madam Hooch férjét másfél éve temették, a kastély védelmében esett el.
Ugyanazon az éjjelen, mint amikor megannyi, előre győzelemittas halálfaló élén Voldemort végső támadást intézett hajdani alma matere ellen.
Ugyanazon az éjjelen, amikor Fred Weasleyt is elvesztették, aki Percyvel a hosszas ellenségeskedést félretéve együtt küzdött a halálfalók ellen.
Ugyanazon az éjjelen, amikor Harry Potter legyőzte a Sötét Nagyurat.
Ugyanazon az éjjelen, amikor ezt a győzelmet többek közt az tette lehetővé, hogy az utolsó percekben Naginit a hirtelen a tömegből előbukkanó, Voldemorttal dacoló Neville Longbottom még azelőtt megölte, hogy a zöldes, undok csillogású bestia akár Harryt, akár mást megmarhatott volna. Vagy a kígyószerű mágus még idejében eltüntethette volna az események sűrűjéből.
Ugyanazon az éjjelen az események olyan forgatagban követték egymást, hogy a lány biztos volt benne, ő az egyetlen, aki észrevette a kedves, kicsit esetlen fiú különösségét. A kígyó elejtésének percében felfoghatatlanul rövid időre Neville nyílt arcából a markáns árnyékot vető orr fölött kátrányosan fekete szempár siklott el a körülötte állók arcán, majd szegeződött rá ellentmondásos, indulatos, mégis győzelemittas villanással.
Hermione később is úgy vélte, rajta kívül senki sem vette észre Neville-en a hirtelen változást.
Fölszegte a fejét, az okos barna szempár megkönnyebbülten, diadalmasan csillogott. „Sikerült!!”
Ám még mielőtt bármit tehetett vagy bárkinek szólhatott volna, mindnyájan együtt néztek farkasszemet a minden addiginál fenyegetőbb veszélyekkel.

Alig másfél órával később minden idők egyik legnagyobb sötét varázslója hitetlenkedő bámulatba ostobán belemeredt tagokkal, arccal az éjszínű, romos mennyezet felé holtan hevert a kastély nagytermében. Néhány méterre tőle összegörnyedve a Fiú, Aki Túlélte.
Harry utolsó hetekben szerzett sérüléseit és súlyos, utólag megnyilvánuló lelki megrázkódtatását csak hosszadalmas kezeléssel és heteken át lankadatlanul ráerőltetett kúrával tudták megszüntetni.
Az utolsó lélekdarab semmibe szakadásának nagy ára volt: a fiú nem értett többé párszaszóul, néhány bonyolult vagy nagyon erős varázslatot pedig nem tudott végrehajtani, mert a magyalág az Ősök Pálcájával elvégzett Reparo ellenére furcsamód meggyengült.

A csata végét követően Hermione Granger többször is végigbolyongta a kastély környékét nyomok után kutatva, de kitartása akaratmorzsolóan sikertelennek bizonyult.
A csigalassúsággal elrohanó évben, azóta számtalanszor ugyanannál a kérdésnél akadtak meg agya folyamatosan munkára fogott sűrű tekervényei. De a választ még most sem tudta.
Amikor nem talált semmilyen támpontot és felhagyott a kutatással a birtokon, majd Roxmortsban is, makacs tudnivágyása és igazság iránti elkötelezettsége arra sarkallta, ossza meg valakivel megdöbbentő titkát.
Mivel pedig a varázsvilág Harry elmondása és a sötét hatalom elbukásának éjszakáján elhangzott információk hatása alatt állt, úgy vélte, nem fordulhat máshoz, csakis a mindig józan, mindig megbízható, titoktartó Minerva McGalagonyhoz.
Újdonsült főnöke – hiszen elvállalta a rúnaismeret oktatását az RBF-re készülő évfolyamoknak – higgadtan, de nagy megrendüléssel fogadta a fiatal kollegina bejelentését.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.