Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


5. Összetűzések sorozata, avagy már Jake se normális!

2008.03.09

Este 9 óra körül, hálókörlet:

…Ezek után még neki áll feljebb? Hogy a francba lehet egy nő ilyen kétszínű és aljas? Nem elég felnőtt ahhoz, hogy a szemembe mondja, ha valami baja van vele? Jó, jó. Nyugalom. Megölöm!

Pontosan úgy kezdődött az egész, hogy én reggel szokásomhoz híven – ha épp nem egy 100 cm-es esszé felett görnyedek -, lebaktattam a nagyterembe. Nem, helyesbítek: Lebaktattam volna a nagyterembe, ha nem akarom egy rejtett folyosón lerövidíteni a már amúgy sem túl hosszadalmas utat. Maradtam volna az alap felállásnál.

Az egyik folyosón befordulva, ami már közvetlenül a tanári mellett húzódott, egy érdekes beszélgetésre lettem figyelmes… Valahogy ledöbbentem. Ez mindenhol ott van? Vagy csak, ahol nekem is keresztbe tehet?
Második variáció.

- Számtalanszor keveredtünk már összetűzésbe… - kezdett problémái ecsetelésébe.
Miért? Miért pont Ő mindig?
- Tudom. Eléggé felvágták a nyelvét – húzta el a száját.
- És ez még csak a kezdet. Harry, ez csak tovább fog fajulni.
Istenem… Hogy tud színészkedni ez a nő. Szánalmas.
- Nem hiszem – jelentette ki határozottan. Na végre!
- Ráférne egy kis nevelés, mellettem biztos nem…
- De ugye a tény az, hogy mellettem van. – Halál nyugodt.
Ez nem jellemző rá.
- Igen, de…
- De?
- Szemtelen! – csattant fel.
- Ilyen szülőkkel, viccelsz?! – röhögött. – Az lenne a furcsa, ha egy csepp modortalanság se ragadt volna rá.
- Harry, ez komoly!
- Igen, Cho. Tudom. Az is komoly volt, amit én mondtam – vigyorgott.
Esküszöm, mint egy kamasz.
- Nem úgy látszik.
- Az én lányom! – dühödött be. Éljen! Az én apám! - Nem mondom, hogy tökéletes. De tökéletes ember nem is létezik.
- Ha egy kicsit, legalább a hozzáállásán változtatnátok!
- Szerintem teljesen jó a hozzáállás, nem gondolod? Majdnem mindenből K-ja van, kivéve átváltoztatástanból. Azt ne mondd, hogy ez véletlen!
- Persze, hogy nem, de ezen a magatartáson akkor is változtatni kell, ha utál a kisasszony, ha nem.
- Na jó, álljunk meg egy pillanatra. Most a gyerekkori énemet oktatod ki, vagy a lányomat?
A kérdés, azért valljuk be, jogos.
- Harry, nyisd már ki a szemed! Elvakít a Cady iránt érzett szereteted! Tanári szemmel teljesen más állásponton lennél! Gondold csak végig! – idegeskedett.
Mindjárt kitépi a haját. Mégse. Nincs akkora szerencsém.
- Nincs mit végig gondolni, Cho. Egyedül csak neked kell elgondolkodnod azon, hogy csak azért szapulod a lányom, mert én neveltem, vagy csak egyszerűen a viselkedése miatt?
Ezzel ott is hagyta a még mindig döbbent nőt.

Éreztem, hogy be fog köpni ez a… Nem találok szavakat, esküszöm! „Harry nyisd már ki a szemed!” „Elvakít a szereteted!” Ez semmi ahhoz képest, ahogy ezek után én megvakítom őt!

Dühös caplattam végig a folyosókon, szerencsétlen alsóbb évesek kárára. Mindenkin áttapostam, aki csak egy kicsit is számomra kedvezőtlen helyen állt, és minimum három páncélt borítottam fel, vagy repesztettem meg.

Aztán valaki hátulról befogta a szememet. Mérgesen – ha lehet azt az állapotot fokozni még inkább -, csapkodtam, és próbáltam elhessegetni a kezeit az ismeretlennek, több, kevesebb sikerrel. Inkább kevesebb.
- Na jó. Kezdem ezt unni.
Semmi reakció.
- Nem érek rá egész nap!
Detto.
- Békén hagynál végre?
- Találd ki előbb, hogy ki vagyok!
- Valami pedofil, a házában gyerekeket feldaraboló vénember?
- Majdnem – röhögött.
- Áh, éreztem, hogy a hermafrodita kőművest kellett volna választanom – mondtam csalódottan.
- Jake?
- Igen, Cady?
- Háhá, lebuktál!
- A francba – szitkozódott. – Pedig már majdnem sikerült.
- Hát az jó majdnem volt – forgattam a szemem.
Szerencsétlen tévhitben él.
- Na, és?
- Mi és?
- Mi a helyzet Potter proffal? - A változatosság kedvéért megint röhögött. Most mindenki apuval akar szívatni?
- Na! – böktem meg. – Mi lenne, ha leszállnál rólam?
- Csak vicc volt – nevetett.
Lemondóan elkezdtem rázni a fejem, mi szerint „ez már javíthatatlan”, mikor hirtelen a csikizéssel kísérletezett. Mármint a bocsánatomért. Kicsit rossz irányból közelítette meg helyzetet.
A kiszámíthatatlan támadásnak köszönhetően felkapott a vállára, és elfutott egészen a nagyteremig. Én pedig csak röhögtem, röhögtem, és röhögtem…

Lépteinket az asztalokig néma csend, és sugdolózás követte. Nem is értem mit esznek rajtunk. Csak egy fiú sétált be reggeli időben egy helyiségbe vállán egy lánnyal. Mi ezen az olyan szokatlan?!

- Ezért még meghalsz! – súgtam oda neki azért, mikor ledobott a székre. Ő csak vigyorgott.
- Neked sose rohad le a képedről… - kezdtem a mondatot, de nem tudtam befejezni, ugyanis közbevágott.
- Nem. Nem szokott rohadni a pofám. – És újra nevetés. Ez hihetetlenül dühítő tud lenni. Az ember itt morgolódna, ennek meg a fene nagy jó kedve összeomlasztja a tervet.
- Esküszöm, mint egy gyerek…
- Miért? Nem vagyok az?
- De. Te kifejezetten óvodás szinten vagy. Ellenben Dean – mutattam a mellettünk kb. 4-5 méterre ülő srácra. – Ő komoly is tud lenni.
- Dean – rázta a fejét. – Dean így, Dean úgy! Dean tökéletes! Deannél jobb embert még életemben nem láttam – játszotta magát túl. – Holnap megmenti az éhező árvákat Dean, ja majd’ elfelejtettem, nem hallottad még, hogy Dean feltalálta az AIDS ellenszerét? Olyan ügyes – rebegtette a szempilláit.
- Te pedig olyan gyerekes vagy!
Nem válaszolt. Igen feltett egy egyáltalán nem idevágó kérdést.
- Komolyan lányok, nektek ez jön be?
- Miért beszélsz királyi többesben?
- Mert most a világ nőihez szólok!
- Te tiszta hülye vagy – röhögtem.
- Nem. Ez a teljes igazság.
- Veled nem lehet normálisan beszélni… - legyintettem nem sértődötten, inkább… Amolyan nem kérek belőled többet legyintés volt ez.
- Woodról nem is! – kontrázott. Elég már!
- Na jó, zárjuk le a témát!
- Tőlem – rántotta meg a vállát.
Erre inkább nem reagálok.
- Hol vannak a többiek?
- Valószínűleg imádkoznak – bólintott magabiztosan.
- Imádkoznak?
- Hát ilyen barátok mellett, mint te – fütyörészett.
Épp válaszoltam volna, mikor…
- Jake, hallott ember vagy öregem, ha így folytatod! És nem én leszek a gyilkosod – nevetett. Ma betépett az egész Roxfort? Mindenki csak nevet.
- Neked is jó reggelt James Potter! Hogy aludtál, jól? Én is, kösz a kérdést…
- Úristen, Jake! Te hülyébb vagy, mint voltál! – röhögött már Ő is.
- Miért, azt lehetett fokozni? – vágtam közbe.
- Ha-ha. Ti Potterek milyen humorosak vagytok – ironizált.
- Igyekszünk – húztuk ki magunkat büszkén.

Ekkor az igazgató hirtelen szólásra emelkedett, elérve ezzel az egész terem elcsendesedését.
- Kedves, gyerekek! – Gyerekek?! – Nem szeretném megzavarni lakomázásotokat, úgyhogy csak pár szót szólnék. Fontos bejelentenivalóm lenne. – Feszült figyelem a hallgatóközönségtől. – Mint már láthattátok McGalagony professzor eltávozott iskolánkból. Az oka nem más, minthogy Minerva, a Griffendél ház feje, megházasodott.
Értetlen gyerekek.
Értetlen, nevetésüket visszatartó gyerekek.
Értetlen, nevetésüket visszatartó, sokkolt gyerekek.
McGalagony és a házasság? Hová fajul ez a világ? Legközelebb Dean rám köszön… Mi több! Jóba leszek Malfoy fiával.
- Így hát – folytatta Dumbledore. – Új tanárt kellett találnunk erre a posztra is, akit már szerintem jól ismertek.
- De még milyen jól – morogtam az orrom alatt.
- Cho Chang!
A nő forgott néhány kört a pódiumon, megmutatva ezzel előnyös, vagy kevésbé előnyös részeit.
Mellettem még Jake-nek is tátva maradt a szája. Jamest azt hiszem meg se kell említenem.
- Fiúk! Nem illik egy nőt bámulni, ha egy másikkal beszélgettek!
- De hát nem is beszélgetünk – védekezett a bátyám.
- Nem is az esetetek!
- Honnan tudod milyen az esetünk?
- Ő Chang, az istenért! Legyen már ízlésetek! – vetettem be az utolsó használható érvem.
- Attól még, hogy utáljuk, lehet szexi! – Jake természetesen bólogatott James páratlan meglátásának.
- Ő minden, csak nem szexi! Ő Cho Chang! Egy kígyó, egy vipera – magyaráztam hevesen gesztikulálva, a tanári asztalnak hátra fordulva. – Nem értitek? Chónál undorítóbb nővel életemben nem találkoztam, kivéve, ha Mrs. Norrist emberszámba vesszük. Akkor Ő vinné a pálmát, de így az abszólút győztes ez a…
- A? – hajolt fölém valaki. Lemerevedtem.
A vesztemet érzem.
- Chang professzor?! – sikkantottam meglepődésemtől. - Mennyit hallott a beszélgetésből? – kérdeztem félénken.
- Hogy mennyit, Potter? – Na, ennyit a tegeződésről. - Épp eleget, hogy büntetőmunkára küldhesselek a pimasz viselkedésedért – mondta, majd belesúgta a fülembe. – És ezt most nem fogja eltusolni az apád!

Ezzel elviharzott. Az idegbetegség gyógyítható, gondoltam magamban, de ezt hangosan ki nem mondtam volna most az egyszer, a világ minden kincséért sem.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.