Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


12. Új órák, új ötletek

2008.02.27

Piton másnap egy rémült üvöltésre ébredt, amit hangos puffanás követett, majd fájdalmas ordítás. Amilyen hirtelen csak tudott, felült és a pálcája után kapott, de ahogy körbenézett, hamar leszűrte a tanulságot, hogy fölösleges volt. Dean fél lábon körbeugrálta a termet, Ron pedig roppant idegesnek tűnt. A földön a Brit muglik élete egy rongyos példánya feküdt - láthatóan a legfiatalabb Weasley (feltehetően szándékosan) Dean lábára ejtette (na jó, dobta). A közelben egy mugli játék hevert: egy gumipók, kis pumpával. Ha az ember a pumpát nyomogatja, a pók ugrálni kezd. Ez mindent megmagyarázott.

Neville csak kapkodta a tekintetét a két marakodó szobatársa között, Seamus meg kétrét görnyedt a nevetéstől. Piton felkapta a könyvet - legalább annyira tudta értékelni őket, mint Hermione, még akkor is, ha inkább salátára hasonlítottak - ami épp görkorcsolyázó gyerekeket mutatott. Hamarosan az egyikük nagyot esett járdán, és rondán lenyúzta a térdét. Nem volt szép látvány. Becsukta az elsősegélynyújtással foglalkozó fejezetnél a könyvet. Ostoba muglik... a sok hülye ötletükkel csak kárt tesznek magukban.

Komótosan felöltözött, és lement reggelizni. Unottan kanalazta a gyümölcsös tejberizst, és erős kísértést érzett arra, hogy ne menjen be Trelawney órájára. Hazugság lett volna azt állítani, hogy nem volt kíváncsi rá, milyen hatást tett a tanárnőre tegnap - de bőven megelégedett volna Parvatiék beszámolójával.

Felpillantott a tanári asztal felé - és elakadt a lélegzete attól, amit látott. Trelawney ott ült McGalagony mellett - és ha jól látta - kémként megtanult szájról olvasni. Igen, nagyon sok varázsló megvetette a mugli módszereket, de akinek ezeken az élete múlik, mindent megtesz. - Ha jól látta, a két lelkes boszorkány lekvárrecepteket cserélt, és Dumbledore érdeklődve hallgatta, mit tud Sybill a fekete erdei lekvárról. (Meggy csokidarabokkal, kevés fahéjjal). A jósnő teljesen normálisan nézett ki. Magához képest. Csak egy nyaklánc, sehol egy kendő... na jó, a smink még mindig nem az erőssége, de összehasonlíthatatlan. Ahogy tovább fordította a tekintetét, meglátta Olívia McGalagonyt, aki, az arckifejezése alapján, nagyon úgy tűnt, szeretné mindhárom lekváros kollégáját elhallgattatni egy jól irányzott átokkal.

A boszorkány aznap reggel piros talárt, és ugyanolyan árnyalatú süveget, hajgumit, cipőt, sőt, ahogy Dennis Creevy rámutatott, ugyanolyan árnyalatú zoknit viselt, az elmaradhatatlan skótkockás sállal. Piton egy pillanatra elgondolkodott, ahogy a tanárnőt figyelte - a tanárok minden reggel azt ettek, amit szerettek volna, nem feltétlenül azt, amit a diákok kaptak. Olívia tányérján egy szép szelet pácolt sonka volt, míg Dumbledore tejberizst kanalazott. Piton biztosra vette, hogy az öreg boszorkány szintén nem fogadná el Dumbledore citromporát - kicsit sajnálta, hogy nem korábban került a kastélyba tanítani - biztosra vette, hogy vele hamar megtalálta volna a közös hangot.

Olívia azonban megérezhette, hogy figyelik, ugyanis felkapta a fejét, és a tekintete Pitonéba fúródott, majd amikor ráébredt, hogy ő az, szélesen elmosolyodott, és még mielőtt a döbbent Perselus elkaphatta volna a tekintetét visszafordult a többiekhez - és azt javasolta Minervának, hogy inkább patkányméreggel ízesítse a vacak lekvárjait.

Piton pedig magában hálát adott az égnek, hogy Olívia csak most került az iskolába.

Dennis oldalba lökte Pitont:

- Öregem! Láttad, hogy néz ki Trelawney?

- Nem, öregem, csak a te sasszemed tudta kiszúrni...

Ez azonban csak a kezdet volt. Ahogy a többiekkel felfelé kaptatott a csigalépcsőn jóslástanra, és azon gondolkodott, hogy aznap mit olvasson ki az ostoba jóskorongokból, körülötte mindenki a tanárnőről beszélt. Parvati és Lavander riadtnak tűntek, de a többiek kíváncsian találgatták, mi történhetett.

Piton csak akkor tért magához, amikor Harry oldalba lökte.

- Hé! Antonius! Ébren vagy?

- Mi van má' megint, Potter?

- Csak azt kérdeztem, hogy nem tudod-e mi történt Trelawneyval?

- De igen - felelte megfeledkezve a saját magának tett fogadalmáról, hogy nem szól senkinek.

- És?

- Belenézett a tükörbe.

Ron és Harry az elfojtott nevetéstől vörösen kapaszkodtak fel az ezüstlétrán. Amikor Piton belépett, előszörre azt hitte, eltévesztette az ajtót. A teremben még mindig kis asztalok voltak, de a kényelmetlen, alacsony puffok eltűntek, helyettük kényelmes székek voltak. Az ablakokon a vörös függönyök nem voltak összehúzva, és a lámpák piros fénye nélkül világos volt, és barátságos. Megjelent néhány ízléses virágdísz, ami Bimba keze nyomát viselte. A polcokon még mindig a régi jósfelszerelések sorakoztak, de valahogy sokkal nagyobb rendszerben. Harryékkel leült egy asztalhoz. A tanárnő is hamarosan megjelent.

- Jó reggelt kívánok mindenkinek! - a hangja Flitwickét idézte a könnyed vidámságával, és a fátyolosságának csak nyomai maradtak meg. - Ma folytatjuk a jóskorongok vizsgálatát. Megtanuljuk, hogy milyen körülmények között milyen pohárból kell kirázni őket, hogy a megfelelő....

Piton figyelme elkalandozott. Hamarosan észrevette, hogy Harry és Ron gombfocit játszanak a korongokkal, de legnagyobb szerencséjükre Trelawney éppen Nevillenek magyarázott valamit. Parvati és Lavander csalódottnak és ijedtnek tűntek. A mögöttük lévő asztalnál összesúgtak:

- Szerinted sincs semmi baja, ugye?

- Nem tudom. Én aggódom. Teljesen... Megváltozott.

- Én is félek. Bárcsak segíthetnénk valahogy...

Piton hátrafordult hozzájuk.

- A professzor egy súlyos krízisen van túl - jelentette ki. - Ha valóban segíteni akartok, akkor menjetek oda hozzá óra után, és mondjátok neki, hogy mennyivel jobb az újfajta órája, hogy mennyire szeretitek a jóslástant - egy pillanatra a tanárnőre tévedt a tekintete - és adjatok neki néhány öltözködési és sminktippet is.

- Allyway, megtudhatnám, hogy mit kellett ilyen halaszthatatlanul közölnie Miss Patillal? - a hangjában inkább kíváncsiság volt, mint fenyegetés.

- Igen tanárnő.... csak azt mondtam neki, hogy a korongokból látszik, hogy szép karriert futhatnának be a szépségiparban, de ahhoz a bájitaltannal komolyabban kellene foglalkozniuk.

Parvati és Lavander döbbenten néztek rá. Piton nem tudta, mi ilyen fura rajta, amíg a háta mögül fel nem hangzott egy mély, reszelős hang.

- A halál aratni indul... már élesíti a kaszáját, de a búzaszárak tudják, hogy érkezik. Akik a legelső sorban állnak, legközelebb a halálhoz, megerősítették száraikat, és olyanok lettek, mint a seprű ágai, és a kasza sértetlenül hagyja majd őket, de levágja az összes kórót, ami megpróbálta a friss hajtást elfojtani... A halál már élezi a kaszáját, és aratni indul.

Trelawney hirtelen tért magához, és nem tudott mit kezdeni az őt néző sok zavart arccal. És Piton egyáltalán nem volt elragadtatva attól, hogy megint hallotta az egyik jóslatát.

----

Perselus az ebédszünet felét azzal töltötte, hogy megpróbálta megkeresni Harryt - Ron valószínűleg tudta, hol van, de Hermionéval olyan elmerülten csókolóztak az egyik sarokban, hogy az sem tűnt volna fel nekik, ha Voldemort jelenik meg az orruk előtt, és nyuszifület mutat a hátuk mögött. Piton megmagyarázhatatlan késztetést érzett, hogy elrántsa onnan a vörös hajú gyereket. Megdöbbent a saját indulatain, és gyorsan odébb állt - de még jobban meglepődött azon, hogy kellemes érzés töltötte el arra a gondolatra, hogy őt találta volna valaki ott.

Ahogy rótta a hosszú folyosók egyikét, az egyik falon át Félig Fej Nélküli Nick suhant át előtte.

- Jó reggelt, ifjú Allyway.

- Szia Nick! Hogy vagy?

- Oh, igazán jól... igazán jól. Lassan szervezni kezdem a kimúlásnapi partimat - az 505-et!

- Gratulálok!

- Köszönöm.... idén azt hiszem, nem hívom meg a Fejveszett futamot... Minden jót, ifjú Allyway...

Azzal a kísértet eltűnt a másik falon át. Piton lábai lassan sajogni kezdtek a gyaloglástól - mit nem adott volna érte, ha ő is csak úgy végigsuhanhatott volna a folyosón. Mint akit gurítanak... gurítanak!

Előkapta a pálcáját, és megpöccintette vele a cipőjét, ami erre rögtön egy pár görkorcsolyává vált. A biztonság kedvéért megbűvölte, hogy arra az esetre, ha elesne, egy hatalmas szivacs jelenjen meg a földön. Hm. Semmi. A cipő meg sem mozdult. A mugli gyerekek vajon hogy hajtják magukat? Egy újabb pöccintés, és a kerekek maguktól gurulni kezdtek - a sebességet hasonló mechanizmussal lehetett szabályozni, mint a seprűk esetében.

Jó néhány folyosón kényelmesen végigszáguldott, el a Creevy-testvérek mellett, Michael Corner és Terry Boot mellett, látta Romilda Vaint és Millicent Bullstodeot, és mindenki - a mardekárosokat leszámítva - lelkesen hujjogott a mutatvány láttán, míg egy csoport harmadikos hugrabugos szeme láttára az egyik sarkon egy éles kanyar után bele nem futott Olívia McGalagonyba. A boszorkány elvesztette az egyensúlyát, és hátravágódott, de az utolsó pillanatban megjelent a szivacs. Piton megrémült.

- Nagyon sajnálom tanárnő! Nem volt szándékos, soha többé nem fordul elő!

A tanárnő időközben elkezdett feltápászkodni - és Piton megpróbálta felsegíteni. De a kerekek nem adtak biztos talajt, és ő is elvágódott. Amilyen gyorsan csak tudott, feltápászkodott, és sűrű elnézések között olyan gyorsan eltűnt, ahogy csak tudott. Ha valakivel, akkor nem Olíviával akart összeütközni... Ha mondjuk Hermione, vagy Vector professzor lett volna...

---

Végül az asztronómiatoronyban megtalálta Harryt, de mivel Ginny is vele volt, úgy döntött, estig még várhat, hogy felmenjenek Dumbledore irodájába megbeszélni, hogy mit jelenthetett Trelawney jóslata. Komótosan visszaindult a sötét varázslatok kivédése terem felé. Amikor odaért, még csak Neville és Lavander voltak ott.

- Hello...

- Hello! - felelte Neville lelkesen. - Alig várom, hogy megkezdődjön az óra! Amit Terry mesélt... Azt mondja, hogy pont lyukas órája volt, amikor a mardekárosok voltak benn! Nem fogod elhinni, az öreg boszorkány mit csinált! Legalább négy különböző átokkal átkozta meg Malfoyt, amikor az susorgott valamit Monstróval! Terry azt mondja, hogy látta, amikor Crak felkísérte a gyengélkedőre... két pár zöld kéz nőtt ki a mellkasából! Állítólag Madam Pomfrey nem tudott vele mit csinálni, és át kellett vinni a Szt. Mungóba! Ez a boszorkány... Tud!

- És aki megátkozza a mardekárosokat, csak jó fej lehet!

Időközben befutott Seamus és Dean is. Piton sejtette, hogy Harry és Ron soká érkeznek meg...

Épp azt találgatták, hogy mit tervez aznapra Olívia, hogy milyen a tanítási módszere, amikor Hermione és Ron befutott, vörösen, és (a futástól? ) zihálva. Nem sokkal később az ajtó kinyílt, és egy szigorú tekintetű boszorka terelte be őket az osztályba.

- Üljenek le. Most az elején szeretném közölni mindenkivel, hogy elvárom, hogy az órán becses figyelmüket osztatlanul a tantárgyamnak szenteljék. Nem kívánom a sötét varázslatok kivédésének fontosságát részletezni, nem gyerekek már, tudják maguk is. Ha valaki az órámon fegyelmezetlen, ígérem azt is meg fogja bánni, hogy megszületett.

- Ami a tananyagot illeti: ha jól tudom, az elmúlt évben megkezdték a nonverbális átkok elsajátítását. Látni szeretném, mire jutottak. Álljanak párokba, és próbálják megátkozni egymást. A védekezés is lehetőleg nonverbális legyen. Még valami: nem szeretném azt látni, hogy valaki egy veszélyes átkot használ, mert az illető egy hónapig segíteni fog Mr Fricsnek takarítani. Arról kezeskedem. Mire várnak? Induljanak!

Harry és Ron egymással álltak szembe, Lavander Parvatival, Dean Seamusszal, és Piton, mivel csak Hermione és Neville maradt, a tőle telhető leggyorsabban magával rántgatta a lányt az egyik sarokba. Olívia Neville-t odaállította Seamusékhoz, (Piton legnagyobb megkönnyebbülésére. Mivel a két fiú mellettük ált, egy iszonyatos pillanatig azt hitte, a tanárnő feléjük tart.)

El kellett ismernie, Hermione rengeteget fejlődött év eleje óta. Igazán szép párbajt vívtak. A lány képességei persze még meg sem közelítették az egykori bájitaltanárét, de Perselus nem akarta felhívni magára a figyelmet azzal, hogy az évfolyam legjobb tanulóját megröpteti. Annyira belemerült a gyakorlásba, (vagy sokkal inkább Hermione bámulásába) hogy észre sem vette a hátuk mögött járőröző tanárnőt. A többiek azonban közel sem voltak ennyire jók. Mellette Neville már két perce azon izzadt, hogy egy nonverbális átkot kipréseljen magából - nem sok sikerrel. Piton éppen azon volt, hogy elkábítsa Hermionét, amikor azt érezte, hogy valaki belecsíp a fenekébe. Ijedtében hatalmasat ugrott, és a piros fénycsóva Hermione helyett Deanbe csapódott, aki elterült, mint egy zsák krumpli. A puffanásra Neville is kinyitotta a szemét, (annyira koncentrált, hogy közben szorosan bezárta őket) és csodálkozva nézett eszméletlen osztálytársára.

Piton egy pillanat alatt körbefordult, de már csak egy távozó, piros talárt látott, és nem akart hinni a szemének. A háta mögül hallotta Neville-t:

- Igen! Elkábítottam! Megcsináltam! Életem első nonverbális átka! Bár egy kicsit furcsa... én egy gumiláb-rontással próbálkoztam...

Hermione ezalatt kihasználta a helyzetet, és egy csiklandozó bűbájjal hátba támadta. Piton harcképtelenül összegörnyedve kacagott, míg a lány meg nem sajnálta, és fel nem oldotta. Az egykori bájitaltanár levegő után kapkodva felegyenesedett.

- Ejnye, Antonius - mondta mosolyogva - csak nem hagytuk magunkat védetlenül? És ráadásul Deant találtad el helyettem... - A háttérben Seamus majd megszakadt a nevetéstől, pedig őt nem találták el csiklandozó bűbájjal..

- Vannak bizonyos dolgok, Miss Granger, amire nem lehet felkészülni kellőképpen.

- Mint például? - kérdezte incselkedve.

- Mint például arra - felelte Piton közel hajolva, hogy a mellettük hallgatózó fiúk ne hallhassák, amit mond - hogy a kilencven éves tanárnő belecsíp az ember hátsójába.

Hermione megpróbált komoly, együttérző arcot vágni - nem sok sikerrel.

- Nem mondod komolyan... - Elmosolyodott, és visszahúzódott, Piton pedig érezte, hogy a lány haja végigsimítja az arcát. Csak akkor vette észre az iskolaelsőt körbelengő vanília és barackvirág illatot.

Hirtelen megjelent a szeme előtt, hogy mit tudna csinálni egy doboz vaníliafagyival - a kedvence - és Hermionéval, de kénytelen volt visszatérni a valóságba. Elvégre egy párbaj nem az ideális időpont az erotikus ábrándokra...

----

Vacsora után visszament Hermionéval a Szükség szobájába, és nekiláttak a Tapasz-ragasz fejlesztéséhez. Előző alkalommal vagy húsz lehetséges kombinációt összeírtak, és most megkezdték a tesztelésüket. Nagy mennyiséggel dolgoztak - öt különböző variáció ugyanazzal az alapoldattal kezdődött - úgy döntöttek, ha elérik azt a stádiumot, ahol szétválik az útjuk, szétosztják a bájitalokat. Két óra múlva azonban csak az üstök füstölgő romja felett álltak.

- Nos, ez nem a jó megoldás... - jegyezte meg elkeseredve Hermione, és elsimította a haját a homlokából. Piton elgondolkodott, hogy vajon akkor milyen látvány lenne ugyanez, ha egy kimerítő, vad éjszaka után fésülné félre a fürtjeit. Nem mintha valaha is megtudná.

- Nyilvánvalóan - jelentette ki Piton. - Azt hiszem, nekem ma estére ennyi elég volt. - Naná, Piton fiam, ha még sokáig itt ácsorogsz, még Hermionének is feltűnik az érdeklődésed, jobb lesz, ha elhúzod a csíkot.- Még beszélnem kell Alb... Dumbledore-ral. A klubhelyiségben találkozunk! Ugye nem baj, hogy egyedül kell összerakodnod?

Hermione fáradtan elmosolyodott.

- Menj csak...

Piton színpadiasan, komoly arccal meghajolt, és kezet csókolt. Érezte, hogy Hermione megborzong.

- Köszönöm, bájos ifjú hölgy - mondta, majd elmosolyodott, és kiment a teremből.

Amint kilépett az ajtón, az igazgatói iroda felé vette az útját.

-----

- Ha megkérhetném, kedves Olívia - hallatszott Dumbledore hangja az ajtó mögül - a továbbiakban ne használjon átkokat fegyelmezésre. Bár el kell ismernem, rendkívül hatékony volt, és biztosra veszem, hogy Mr Malfoy soha többé nem fog fegyelmezetlenül viselkedni az óráján, a Szt. Mungó dolgozóinak így is van elég munkája. Citromport?

- Köszönöm, még mindig nem kérek. - Piton magában elmosolyodott az ajtó előtt. - Ez volna minden, Albus?

- Részemről igen.

- Akkor én...

- Még valamit, Via - szólt közbe McGalagony. - Szeretném, ha távol tartanád a kezed a fiúk hátsójától! - Piton életében először ugyanarra vágyott, mint a Griffendél házvezetője.

- Ugyan már Mini - Minerva, mint Mini? Ördögi mosoly jelent meg Piton arcán. Mit nem adott volna érte, ha ezt addig hallja, amíg ő maga is tanár! - Hiszen ismersz!

- Igen, pont azért mondtam...

Dumbledore megköszörülte a torkát.

- Hm... Köszönöm, hogy rám áldozták az idejüket, de ha nem bánják...

- Persze, Albus, már megyünk - felelte McGalagony. – Felteszem, sok dolga van.

- Igen, ami azt illeti. Szeretném kipróbálni Sybill feketeerdei meggylekvár receptjét.

McGalagony megvetően horkantott, és a két testvér - a hangokból ítélve - megindult az ajtó felé. Piton egy pillanat alatt a levegőbe emelkedett, és megvárta, hogy a két boszorkány eltűnjön a lépcsőn.

- Albus?

- Ah, Perselus, kérlek, fáradj beljebb! Egy...

- Nem, nem kérek citromport!

- Nos rendben, te tudod. Ha nem bánod, én azért veszek egyet. Minek köszönhetem a késő esti látogatást?

- Felteszem, hallotta, mi történt jóslástanórán?

- Igen, és meg kell mondanom, meg vagyok döbbenve. Sosem gondoltam volna, hogy valóban van látói vénád. Áruld el nekem, honnan tudtad, hogy milyen idő lesz?

- Ezt te kérdezed, amikor miattad olvastam végig a brit muglik életét? Mindössze nagyon hasznosnak találtam az időjárás-jelentést. De nem erre gondoltam.

Az igazgató mindentudó mosollyal nézett a kollégájára.

- Nos, gondolom, akkor elmeséli....

Piton a fejéhez emelte a pálcáját, és egy ezüstös szálon kihúzta az emléket. Dumbledore szó nélkül elővette a merengőjét, és meghallgatta Sybill jóslatát. Töprengve nézett maga elé.

- Tudja, hogy ez mit jelent? - kérdezte Piton.

- Igen... Azt hiszem igen... De ezt most nem magyarázhatom meg. Ne haragudj, Perselus, de nem bízhatok meg benned, most, hogy újra nagy hatással vannak rád a hormonjaid.

Az igazgató elgondolkodva nézett maga elé.

Piton fülében dübörögni kezdett a vér.... nem bízhatok meg benned... Azok után, amin az igazgató miatt átment.

- Albus, azt hiszem az évek során igazán rászolgáltam volna arra, hogy megbízz bennem!

- Drága fiam, - mondta komolyan az igazgató - te komolyan azt hitted, hogy nem bízom meg benned? Az életemet a legnagyobb nyugalommal tenném a kezedbe... Csak arról van szó, hogy addig vagy biztonságban, amíg nem tudod.

A volt bájitaltanár felhorkantott.

- És ezt el is akarod velem hitetni azok után, hogy mi történt a biztonságban lévő Blackkel, csak, mert Potter akkor volt biztonságban, ha nem tudott a próféciáról?

Dumbledore arcában megfeszültek az izmok.

- Most amúgy sem ezért hívtalak. Azt akartam közölni veled, hogy végre megtaláltam a tökéletes embert, aki el tudja készíteni a bájitalt, hogy visszaváltozz.

- Tessék?! Hogy a tökéletes... Albus! Azt akarod mondani, hogy most, hogy találtam egy tökéletesen titkos labort, valaki más fogja megfőzni... Kikísérletezni helyettem?

- Perselus, én is tudom, hogy még egy ilyen bájitaltanárt nem találnék, de hidd a legjobbat választottam. Mellesleg a jelenlegi... hormonoktól túlfűtött állapotodban...

Perselus felpattant, és idegesen járkálni kezdett.

- Most már... Most már bájitalokat sem tudok főzni.

Idegesen beletúrt a hajába. Nem tudta mit szeretne jobban, sírni elkeseredésében, vagy valamit hozzávágni a szakállas varázslóhoz. Talán inkább az utóbbi.

- PERSELUS! Azt akartam mondani, hogy van egy olyan érzésem, hogy ezt a főzetet csak olyasvalaki készítheti el, aki idősebb, mint akinek beadni kívánják.

Piton fáradtan leroskadt a székbe.

- Sajnálom Albus... én csak azt hiszem...- Megdörzsölte a halántékát. - Azt hiszem, fáradt vagyok.

A könyökét a térdeire támasztotta, az arcát a kezébe temette. Felnézett a csillogó szemekbe.

- Albus? Mondd el, hogy mit tudni a Sötét Nagyúrról. Mit akar? Gyűlölöm, hogy a sötétben vagyok, és még csak tapogatózni sem tudok...

- Nos... egy titkos tervvel állt elő. Épp azon vagyunk, hogy ebben...

- Értem - felelte gúnyos mosollyal. - Nem fogod elmondani nekem. Tudod mit? Most már megértem, hogy mit érzett Potter, amikor nem mondtunk neki semmit. Megértem, hogy mindenbe beleütötte az orrát. Azt hiszem - szólt felemelkedve - jobb lesz, ha megyek.

- Perselus - az öreg szemében könyörgés volt. Bocsánatkérés. Piton abban a pillanatban azonban csak fáradtságot, és hideg érdektelenséget érzett.

- Nem érdekes - felelte és indulni készült.

- Egy citromport?

Piton csak idegesen felpattant, az ajtóhoz vonult, és bevágta maga mögött, hátra sem pillantva. Mióta otthagyta Voldemort sorait, még sosem érezte ilyen távolinak az igazgatót.

----

Este, amikor lefeküdni készült, és levetkőzött, kiesett valami a zsebéből. Egy zacskó citrompor. Tehetetlen dühében rátaposott, majd felgyújtotta. Elégedetten nézte, ahogy az édesség zacskója keserű füsttel összezsugorodik. Ha tehette volna, lenyomta volna az igazgató torkán. Pedig ő is tudta, hogy a nejlon nehezen emészthető.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.