Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


25. Karácsonyi bál

2008.02.27

- Nektek könnyű – panaszolta Ron. – Nektek ott van Ginny és Mione, de kit vigyek én a bálba?

- Eloise Midgen egész biztosan örömmel menne…

- Harry, hagyd már, és ne vigyorogj olyan törvénytelenül, mert leátkozom a golyóidat!

- Én nem tenném – vette közbe egy ördögi mosollyal Piton. – Ne felejtsd el, hogy Ginny a rémdenevér-rontás specialistája…

- Ha-ha-ha! Különben is, te elhívtad már Hermionét?

- Most fogom. Mit gondolsz, miért fésülködök már egy órája?

- Azt hiszed, látni fogja a különbséget? Szerintem inkább vegyél tiszta zoknit, azt azonnal érezni fogja… - vigyorgott Ron.

Piton egy pillanat alatt megpördült, és fejbe dobta a prefektust a fésűjével.

- Büntetőmunka, Allyway! Találj nekem egy olyan lányt, aki nem kövér, pattanásos, szemüveges, és szívesen eljönne velem a bálba…

Pitonban még sokkal több Mardekáros volt, mint ahogy azt gondolta volna.

- Rendben, de ha ezeknek a kritériumoknak megfelel, elviszed?

- Hát… legyen szép, de gondolom, értetted…

- De akkor elviszed? És meg is táncoltatod?

- Rendben, de miért fontos ez?

- Nem akarok megbízhatatlan lenni. Ha egyszer megígértem a lánynak, tudod… És most, drága uraim, megyek, és megküzdök egy házisárkánnyal…

Azzal színpadias léptekkel távozott.

- Igaza van – nézett utána Harry. – Én is szólok Ginnynek…. remélem, megfelel majd neki a dísztalárom, mert szívesebben vállalnék egy összetűzést a magyar mennydörgővel, mint a húgoddal.

Piton letrappolt a csigalépcsőn, és a klubhelyiségben találta magát. Lavander és Parvati a tűzhely előtt beszélgettek, és a báliruha-terveiket mutogatták egymásnak.

- Sziasztok – köszönt rájuk. A lányok sikongatva takarták le a rajzokat.

- Menj innen Antonius! Még nincs kész, és mi…

- Én csak azt akartam…

- Nem megyünk veled a bálba!

- De csak arra…

- Majd meglátod, hogy milyen lesz a ruhánk a bálon…

- Hermionét nem láttátok?!

- Ja, csak őt keresed? – mondta leereszkedően Lavander. - Nézd meg a könyvtárban…

Piton bosszúsan kicsörtetett a klubhelyiségből, és a könyvtár felé irányította lépteit. Benyitott a poros, vaskos kötetekkel teli terembe, és megindult Hermione kedvenc törzshelye felé.

- Hello Antonius, ezt megfognád egy pillanatra…- köszönt rá Hermione, és egy halom könyvet nyomott a kezébe.

- Jó reggelt neked is – nyögte a vaskos kötetek alatt roskadozva.

- Tedd csak le az asztalra… egy érdekes kutatási területről olvastam: a különböző sárkányfajták vérének különbségei, és a tárolás hatása a…

Piton ismerte e kutatásokat, és véleménye szerint egy marhaság volt. Elég sok bájitalt megfőzött már, hogy kijelenthesse: nincs különbség. Ugyanakkor biztos volt benne, hogy Hermione nem fogja ilyen könnyen elfogadni. Úgyhogy a leggyorsabb módját választotta annak, hogy elhallgattassa. Megcsókolta.

Az iskolaelső egy ideig döbbenten nézett, de aztán felocsúdott, és a karjait lovagja nyaka köré fonva viszonozta. Piton élvezte, ahogy a nyelveik vadul küzdenek az irányításért. Amikor elfogyott a levegőjük, Piton hátrébb húzódott, és elővett egy szál fehér rózsát a háta mögül.

- Hermione… megtisztelnél azzal, hogy eljössz velem a karácsonyi bálba?

- Oh, Igen! Már azt hittem, sosem kérdezed meg! – vetette magát a fiú nyakába.

Piton elégedetten magához húzta a lány, és a hátát simogatta, amikor azt érezte, hogy valaki a nyakánál fújtat.

- Ez…itt… egy… KÖNYVTÁR! Ha enyelegni akartok, keresetek más helyet! – csattan Madam Cvikker hangja mögöttük. Hermione összerezzent, hátrébb lépett.

- Most… azt hiszem mennem kell… Megbeszélem Ginnyvel, milyen legyen a ruhánk… majd találkozunk…

Azzal felmarkolta a könyveit, és kiviharzott a teremből. Út közben csak egy pillanatra állt meg – hogy puszit nyomjon Perselus arcára.

Piton szédelegve megindult a folyosón, és azon volt, hogy kitalálja, mit vegyen Hermionének karácsonyra, amikor egyszer csak felbukkant Seamus, Dean és Neville.

- Hello Antonius! Figyusz: emlékszel még arra a bűbájra, amivel a pattogó cipőt csináltad? Oké… akkor találjuk ki, hogyan lehetne…

Az ajándékokról teljesen megfeledkezve az egész délutánját azzal töltötte, hogy a pattogó cipőt tökéletesítse. És rengeteg önként jelentkező tesztembere volt…. Madam Pomfreynak meg rengeteg munkája.

---

- Hé, Ginny! – kapta el a lány vállát kviddicsedzés után.

- Hm? – kérdezett vissza, a gondolatai teljesen máshol jártak. Valahol a kviddicskapitány és a körül a rózsabokorkörül, ahol alig két napja csókolóztak…

- Milyen színű lesz Hermione estélyi ruhája?

Ginny prüszkölt egyet.

- Csak nem gondolod, hogy elárulom, amikor megkért, hogy tartsam titokban?

- Csak azért kérdezem… mert úgy döntöttem, ékszert veszek neki karácsonyra. És azt szeretném, ha passzolna a ruhájához. Másrészt, hogy én milyen talárt vegyek. A zöld és rózsaszín borzalmasan festene együtt.

Ginnyi elgondolkodva nézett rá. Látszott rajta, hogy jónak találja az érveket, de nem tudja, mit tegyen.

- De akkor… akkor megígéred, hogy… nem szólsz róla senkinek?

- Hallgatni fogok, mint Neville bájitaltan órán…

- És főleg Hermionénak nem?

- Főleg neki.

- És ha direktbe rákérdez?

- Akkor hazudok…

- Rendben…. Aranyszínű ruha lesz rajta…

- Kösz, Ginny… kitalálok valamit…

De előbb… teljesítenie kell a büntetőfeladatát, amit Rontól kapott. Egykedvűen a vállára dobta a seprűjét, és megindult vissza a kastélyba. A kisebb folyosók kongtak az ürességtől, de mindenhol ott lógtak a jégcsapok és magyalfüzérek, voltak gyertyák és díszek… és a nagyobb méretű folyosókon közel harminc kis hugrabugos ugrált a pattogó cipőkben fel –alá, hangosan visítozva. Piton egy darabig csak nézte őket, aztán az egyik másodikosnak elkapta a karját, aki megilletődötten nézett fel rá, hatalmas kék szemekkel.

- Hello – kezdte Piton. – Ne haragudj, hogy így rád rontok, de hogy hívnak?

- Ja…Jasmin… - felelte megilletődötten.

- Figyelj nagylány, nincs kedved elmenni a karácsonyi bálba? – kérdezte.

- Nem lehet…- felelte lelombozottan. Már régóta csak a negyedikesek, vagy annál idősebbek mehetnek -… én csak akkor mehetnék, ha valaki meghívna…

- Nos, az egyik barátomnak, aki mellesleg kviddicsjátékos, báli partner kellene…

- És engem elvinne? – kérdezte meglepetten.

- Csak ha igent mondasz…

- Hát persze! – derült fel az arca. Idő közben a barátnői is megérkeztek, és irigykedve néztek a szerencsés kiválasztottra.

- Tessék, ezt a rózsát Ron küldi – nyomta a kezébe. – Legyél 24-én este a Nagyterem ajtajánál…

Piton elégedett mosollyal megindult az egyik titkos kijárat felé, hogy Londonba hoppanáljon, és ajándékot vegyen Hermionénak.

---

- Öregem, nem vagy semmi – meredt nyitott szájjal Ron az ékszeres dobozban heverő nyakláncra. – Ilyen ajándékot… - Az arany nyakláncon rubin berakás csillogott, és hozzá illó fülbevaló és karkötő is volt. A kövek sűrűn borították a láncokat.

- Remélem tetszeni fog Hermionének is – csapta be a doboz fedelét Perselus. – Erről jut eszembe: Szereztem neked báli partnert.

- Komolyan? Milyen?

- Szőke, hosszú haja van. Olyan világosszőke, egész a derekáig leér, kicsit, mint Fleuré… kék szemei vannak. Jasminnek hívják.

- Szuper – dörzsölte össze a fiú a kezeit. – És melyik házhoz tartozik?

- Hugrabugos. Holnap este a Nagyterem bejárata előtt fog rád várni.

---

Másnap este Piton ott állt a tükör előtt, és nem tudta eldönteni, milyen színűvé varázsolja a talárját. Hermione aranyban és pirosban lesz – délben a könnyeivel küszködve vetette magát a bájitaltanár nyakába, hogy megköszönje az ajándékot, amit az ágya lábánál talált a kupacban. És közölte vele, hogy este azt fogja felvenni.

Piton már megbánta, hogy nem zafírberakásút vett neki. Az arany és a kék is nagyon szép együtt, és akkor viselhetné a kék talárját, de így aligha. Hogy néznének ki együtt?

- Tá-tá rá-rá! – vonult be Seamus a terem közepére vörös talárban. – Na, milyen vagyok?

- Szívdöglesztő – felelte a bájitaltanár gúnyosan. – Szó szerint.

Seamus sértődötten felszegte a fejét, és hamarosan Harry is megjelent a tükör előtt, a szeme színéhez passzoló zöld talárban.

- Nem tudja valaki, milyen ruha lesz Ginny? – kérdezte feszengve.

- Olyan, ami túl sokat takar belőle – felelte Piton gúnyosan, és megpöccintette a talárját, ami erre griffednél-piros lett. A látványra megborzongott. Milyen legyen akkor? Az arany-… homokos lenne, a zöld nem megy a piroshoz, a kék sem, …Végül úgy döntött, hogy fekete lesz. Az mindenhez passzol. De nem közönséges fekete, hanem különleges. Olyan, ami tulajdonképpen bordó, de annyira sötét, hogy majdnem fekete. Csak bizonyos szögből, egy-egy pillanatra lehette megállapítani. Inkább csak érezni lehetett rajta a bordó színt.

- Hú. ez jó lett – jelentette ki Ron.

- Uraim… a Sárkányaink, iö, lányaink már várnak minket…

Megindultak lefele a lépcsőn. A klubterem zsúfolásig telt fodros és nem fodros ruhákba öltözött lányokkal, és párjaikat keresgélő fiúkkal. A színes kavalkádban sokkal többnek tűntek, mint átlagos napokon, amikor mindenkin fekete talár volt.

Piton szeme a tömeget pásztázta egy aranyszínű folt után – hamarosan meg is pillantotta Hermionét. Nagy nehezen átverekedte magát egy csoport ötödévesen (-Hé! Nézd már, hová lépsz! – Mit képzel… - A RUHÁM!) és megállt a lány előtt.

- Szabad a kezét, hölgyem? – mosolygott rá.

Hermione egy kis mosollyal belekarolt, és megindultak a kijárat felé – amennyire előkelően csak lehetett a gyülekező diákok tömegében.

- Gyönyörű vagy ma este – nézett végig elégedetten Hermionén.

A nagyterem előtt már tömegével várták a párok, hogy McGalagony professzor (idén is piros ruhában, bogáncsos süvegben) kinyissa az ajtót. Az első sorban ott toporgott Parvati és Lavander, és láthatóan égtek a vágytól, hogy táncolhassanak. Piton szeme előtt egy pillanatra megjelent a kép, hogy mint a mugli rajzfilmekben, kinyílik az ajtó, és a tömeg maga alá tapossa Minervát. Magában elvigyorodott.

- Figyelmet! Egy kis Figyelmet kérek! – csattant a zsibongó diákok feje felett az átváltoztatástan tanárnő hangja.

- Antonius – jelent meg Ron zihálva – sehol nem találom azt a lányt…

- Mr Weasley is lesz szíves rám irányítani becses figyelmét…

Ron halkan káromkodott egyet, de elhallgatott.

- Ma este, sor kerül a Karácsonyi bálra. Mindannyian oldottabb állapotban leszünk, de mindenkitől elvárom, hogy Roxforthoz méltóan viselkedjen – különben kivívja a nemtetszésemet.

Azzal a kapuk kinyíltak, és Lavanderék lökdösődveve megindultak befele. Hermione arcára elégedett mosoly ült ki, amikor meglátta, hogy Pansy zöld, uszályos ruháját megtaposva és elszakítva tülekednek befelé.

A szeme sarkából még látta Piton, hogy Ron végül megtalálta Jasmint. És hogy nincs elragadtatva a választásával. Megeresztett a vörös fiú felé egy vigyort, és bekísérte Hermionét a terembe, ahol a Trimágus Tusa báljához hasonlóan eltűntek a házak hosszú asztalai, és kisebb csoportok tudtak helyet foglalni.

- Hova szeretnél ülni? – kérdezte a lányt előzékenyen.

- Menjünk oda – mutatott Hermione az egyik üres asztalra. – Akkor Neville, Harry és Ron is elfér velünk.

Piton az asztal felé kormányozta lépteit, és magában elmosolyodott. Nem is tudott volna jobb programot elképzelni karácsonyra, mint Hermionével táncolni, Harryvel, Ronnal, Nevillel együtt vacsorázni. Megpróbálta ugyanezt elképzelni egy évvel ezelőtt… Valószínű fagyos lett volna a hangulat az asztalnál, amíg Neville fel nem borítja az egyik gyertyatartót…

Ahogy a gondolataiba mélyedt, észre sem vette, hogy Albus aggódó pillantásai követik. Hamarosan odaért az asztalhoz, és kihúzta a széket Hermionénak, majd ő maga is helyet foglalt. Hamarosan befutott Neville és Padma – a feledékeny fiún látszott, hogy majd megszakad, hogy igazi úriemberként viselkedjen – kár, hogy állandóan rálépett a lány a ruhájára. Alig kezdtek beszélgetni a dekorációról, (amit Piton véleménye szerint az igazgató minden évben jobban és jobban eltúlzott. Mostanra egész odáig jutott, hogy egy hatalmas Betlehem volt jégből kifaragva a terem közepén ) amikor megjelent Ron, nagyon savanyú képpel, és az izgatott Jasminnel.

Antonius, ezért meghalsz – közölte morogva, miközben lehuppant a Harry mellett lévő üres székre, ügyet sem vetve partnernőjére. Piton azonban az asztal alatt megpöccintette a pálcáját, és Ron úgy ugrott fel, mintha darázstelepre ült volna.

- AU!

- Légy udvariasabb Jasminnel, Ron – felelte kaján vigyorra. – Nagyon csinos kislány, ráadásul szegény arra van kárhoztatva, hogy veled kell majd táncolnia. Igazán kár mással is büntetned…

A fiatal hugrabugos arca vörösre gyulladt a dicsérettől, és feszengve leült Hermione mellé. Piton biztos volt benne, hogy Hermione beszélgetni fog vele, hogy oldja a zavarát.

Nem tévedett. Mire a második fogás az asztalra került, Jasmin jókedvűen nevetett Harryék viccein. Piton viszont, tudván magáról hogy ő is csak egy roppant önző férfi, szerette volna, ha Hermione inkább neki szenteli becses figyelmét.

Az asztal alatt észrevétlenül megfogta a lány kezét, aki rámosolygott, és gyengéden megszorította a hosszú ujjakat.

Piton elégedetten hátradőlt. Ez volt élete legtökéletesebb estéje: a lánnyal, akit szeret, a barátaival… egyedül az emelhetett volna a vacsorán, ha Neville nem rúg bele a lábába időről időre.

Hamarosan a csillogó tányérokon tornyokban megjelent az édesség, és Perselus csodálkozva látta, hogy franciakrémes is került az asztalra. Sosem látott még Roxfortban franciakrémest. Senki sem tudta, miért tiltakozott ellene annyira az igazgató. A verebek azt csiripelték, hogy hatodéves korában megevett közel háromtálcányit, fogadásból. Utána pedig napokig a gyengélkedőn feküdt, és csak főtt krumplit kapott. A volt bájitaltanár egy óvatos pillantást vetett a tanári asztal felé, és látta, ahogy az igazgató étvágytanul odébb tolja a krémeseket, és néhány karácsonyfa alakú gumicukrot vesz ki az egyik tálból.

Amikor az utolsó villa kopogása is elhalt, és Piton lába már teljesen elzsibbadt Neville rugdosásától, az igazgató felállt, és a többi tanár és diák is követte a példáját. Dumbledore intett a pálcájával, mire az aszalok eltűntek.

- Engedjék meg, hogy bemutassam a Salemi Szimfonikus Boszorkányzenekart, akik ma estét a csodálatos zenéjükkel teszik felejthetetlenné.

A színpadon felgördült a függöny, és halványlila talárba öltözött boszorkák és varázslók jelentek meg rajta. A rövid taps után hamarosan felhangzott az első keringő, és Dumbledore McGalagonynak nyújtotta a karját, és a parkett felé sétált vele. Ron pedig az ajtó felé araszolt.

Piton megköszörülte a torkát, és jelentőségteljes pillantást vetett Jasminre. Ron lemondóan felsóhajtott, és megindult a terem közepe felé. Piton még látta a háttérben, hogy Padma szakadt talárban kiviharzik a teremből, Neville pedig sűrű bocsánatkérésekkel utána.

De Hermione felé fordult, és akkor a világ megszűnt létezni számára.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.