Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


28. Hócsata

2008.02.27

n lassan kinyitotta a szemét. Valami csiklandozta az orrát, de képtelen volt rájönni, mi. Amint lassan kezdett kiélesedni a kép, egy barna gubancot pillantott meg, centiméterekre az orrától. Felemelte a fejét. És lassan kezdett ráébredni, hogy kegyetlenül zsibbad a keze. A szobába besütő nap aranyló fénnyel táncolt az ágyon. Mellette ott feküdt Hermione, félig betakarózva, és édesen aludt, a karját használva párnának.



Gyönyörködve nézte a mellette fekvő angyalt, és ráhúzta a takarót, nehogy megfázzon. Hermione azonban, mintha megérezte volna, hogy figyelik, mocorogni kezdett. Lassan megfordult, és megdörzsölte, majd kinyitotta a szemét.



- Oh. Jó reggel, Antonius.



- Jó reggelt, Hermione – felelte, és gyengéden kihúzta a lány alól a karját, aki csalódottnak tűnt. – Nagyon elzsibbadt a kezem… - tette hozzá magyarázatnak, majd a lány fölé hajolt, és gyengéden megcsókolta. – Reggelit?



Az ágy sarkánál, egy kisasztalon hatalmas tálca várta őket. Piton megpöccintette a pálcáját, és a reggeli lassan az ölükbe repült.



- Teát? Narancslevet?



- Narancslevet. És… sonkát.



Egy darabig semmi nem törte meg a csendet, csak a rágásuk hallatszott, és az evőeszközök kopogása.



- Mit terveztél mára? – kérdezte aztán Piton, miután letette az üres csészéjét. Hermione elgondolkodva nézett rá.



- Először meglátogatom Hagridot…



- Jó mulatást…



- Aztán elmegyünk a hóemberépítő versenyre…



Piton elvigyorodott. Albus már évek óta meg akarta rendezni… de ő eddig mindig tett róla, hogy elmaradjon. Idén viszont… Mi lehetne jobb karácsonyi program?



---

Perselus a kastély árnyékában ácsorogva figyelte, ahogy Harry és Ron egymást tépi, mert nem tudnak megegyezni, hogy mekkora legyen a hókviddicspálya, amit építenek. Hermione néhány lépésnyire tőlük Ginnyvel gyúrta a havat – a vörös hajú lány időről időre zavart pillantásokat küldött Piton felé, aki nem értette, mi baja lehet vele. Ha csak az nem, hogy aznap reggel tizenegy órakor, együtt jelentek meg a klubhelyiségben – egy emlékezetes délelőtt után – a tegnap esti ruhájukban, elég ziláltan…. Amilyen pechjük volt, az fél Griffendél ott volt, azt figyelve, hogy vajon Dennis Creevy mikor fog leesni a lámpáról, ahova a pattogó cipőjének köszönhetően került.

Tőlük nem messze Hagrid gyúrt valamit elképesztő erővel, Dumbledore pedig a sarokban, egy paraván mögött dolgozott. Piton tekintete megakadt McGalagonyon, aki olyan lelkesedéssel felügyelte a verseny tisztaságát (Nem, nem a higiéniáról volt szó, akkor ugyanis Hagridot kapásból ki kellett volni zárni a trágyásvödör miatt, amit használt), hogy senki ne használjon varázslatot, mintha arra kérte volna az igazgató, hogy zsűrizzen a legízléstelenebb csokornyakkendők versenyén (ahol viszont Hagrid narancssárga pöttyös nyakkendője vitte volna a pálmát)



Hamarosan azonban a tanárnő megunta Harry és Ron veszekedését, és szikrázó pálcával sietett rendet tenni köztük – láthatóan kevéssé hatották meg Harry érvei (De ha arányosra akarjuk készíteni a pályát, ami nagyon fontos, kisebbek lesznek a karikák, és különben is Ron ütött először…) de hidegen hagyták Ron kifogásai is (Nincs elég idő az egészet megépíteni, elég, ha a játékosok és a karikák megvannak, amúgy Harry elgáncsolt…)



Piton elgondolkodva figyelte, ahogy Ron bosszús képpel megjavítja az elszakadt narancssárga pólóját, és Harryvel ismét összehajolnak, hogy rendbe hozzák az összetaposott romokat.



Maga elé meredve megindult a versenyzők közt – McGalagony lusta pillantásától kísérve. Versenyzőként nem sétálhatott volna el, de az átváltoztatástan tanárnő úgy vélte, mivel még hozzá sem kezdett, és mindössze negyed óra van a végéig, már igazán nem számít. Hamarosan került egyet, és Dumbledore paravánja mögött találta magát, ahol az igazgató azzal volt elfoglalva, hogy egy létrán állva kifaragja a Mikulás orrát.



Piton megköszörülte a torkát.

- Hm. Dumbledore professzor?



- Per... Antonius! Miben segíthetek?



Piton kihúzta a zsebéből a két kis fiolát, amiben az emlékek kavarogtak.

- Meg tetszett kérni, hogy ezt adjam kölcsön…



Az igazgató hamar lemászott a létráról, és odalépett a kollégájához, és eltűntette a zsebében az emlékeket.



- Igazán nagyon köszönöm.



- Nincs kedve elmondani, mire készül?



- Nos… hát rendben. Ez a Mikulás lesz, és a szánja. Két rénszarvast terveztem, de azt hiszem, egy is épp elég lesz…



- Hát persze… - felelte sértett-gúnyosan, majd sarkon fordult, és elviharzott, még mielőtt meg találná fojtani az öreg varázslót a saját szakállával.



---

- Az első helyezett – olvasta fel Minerva az eredményeket – Antonius Allyway szobra, melynek címe: „Potter, láthatatlanná tévő köpenyben, takarodó után”.



Piton elkerekedett szemekkel nézett az igazgatóhelyettesre, aki láthatóan nem tartotta sokra Dumbledore ötletét, majd kezet rázott a boszorkánnyal, és átvette a díjat, három doboz citromport.



- Második helyezett – folytatta a felolvasást – Rubeus Hagrid Svéd Sróforrú szobra!



- Igazán köszönöm, professzor, nem köllöt vón’…- vette át az ajándékát az óriás, és kezet rázott az átváltoztatástan tanárnővel. McGalagony fájdalmas képet vágott.

Dumbledore időről időre Harryre, majd az órájára pillantott.



McGalagony a fájós kezét masszírozgatva jelentette be a harmadik helyezettet:

- A harmadik pedig Harry Potter és Ron Weasley Kviddicspálya című alkotása!

Harry és Ron vigyorogva előléptek – Ron orrán egy kötés őrizte az véleménykülönbségük emlékét.



Piton unottan a zsebébe süllyesztette az édességet, amikor megpillantotta a gyanútlanul álldogáló Hermionét – és nem tudta megállni. Lehajolt, és gyúrt magának egy hógolyót. Megcélozta a lány nyakát, eldobta a labdát, és – és Olívia McGalagony besétált a képbe.



Piton arcából leszaladt a vér, amikor meglátta, hogy a hólövedék teljes sebességgel nekicsapódik a sötét varázslatok kivédése tanárnő arcának.



Via megtántorodott, és kis híján elterült a hóban. Nagy nehezen visszanyerte az egyensúlyát, és döbbenten nézett Pitonra.



- Mit képzel magáról, Allyway! Ez vért kíván - jelentette ki, és egy pillanat múlva már repült is az egykori bájitaltan tanár felé a hógolyó.



Perselus reflexszerűen lebukott, és a lövedék az igazgató orrán ért célba – aki lelkesen csatlakozott a kibontakozó csatához.



A következő pillanatban Hermione, aki rájött, hogy a támadás célpontja volt, Via, aki az áldozat lett, és Dumbledore, aki miatta kapta a hógolyót, mind őt célozták meg. Piton a pálcájával kettőt eltérített – egy fülön találta Ront, és belelökte a kviddicspályájukba – a másik Hagrid hátán csattant, aki Harry ártatlan arcát és a háttérben zajló eseményeket látva meg volt győződve, hogy a kis túlélő volt a tettes. A harmadik viszont szemközt vágta (nem hiába volt Via SVK tanár, tudott célozni.)



Amíg nagy nehezen próbálta kitörölgetni a havat a szeméből, Ron ráugrott, és hátradöntötte, bele Hagrid művébe (ami igen fájdalmas egy találkozás volt)

A fejük felett pedig elzúgott egy tucat hógolyó, ami kiverte Neville kezéből a szárított növényes tálcát, és Bimba professzor süvegét is elsodorta (voltak ugyanis olyan ostobák, hogy az üvegházakhoz igyekeztek. )



Pillanatokon belül követhetetlenné váltak az események.



---

Piton zihálva kimászott egy láb alól, amiről azt hitte, Harryé, de rá kellett jönnie, hogy Neville-hez tartozik. De csak az egyik, a másik Monstróé. Leporolta magáról a havat, és körbenézett. Hermione épp Ront rántgatta ki Hagrid művéből, ahova a Creevy testvérek temették. Via unottan hallgatta McGalagony szemrehányásait Seamus pedig még mindig az üvöltő Deant temette hóba.



- Hermione? – lépett oda a lány mellé. – Nem fázol?



- De elég hideg van – kapott az ötleten – be kellene mennünk – idő közben elengedte Ron lábát.



- Hé! Hé! Ne hagyjatok Itt!

Piton és Hermione azonban, mintha meg sem hallották volna, egymásba karoltak, és elindultak a lépcső fele. Piton a nagy tölgyfaajtóban (amit célt tévesztett hógolyók borítottak) visszapillantott a csatatérre, ahol Ginny kétségbeesetten kereste élete szerelmét.



- Harry hol van? - Kérdezte automatikusan a lánytól.



- Hm... Nem tudom - felelte, és toporogni kezdett. Piton nem tudta eldönteni, hogy fázik-e, és szeretne bemenni a Griffendél-toronyba, vagy nem akar válaszolni. A tekintete egy pillanatig tovább pásztázta a terepet, és rá kellett ébrednie, hogy az igazgató is eltűnt. Bosszúsan felhorkantott - le merte volna fogadni, hogy mostanra mindketten egy forró csoki mellett ülnek az igazgatói irodában, és az ő emlékeit elemzik. De ha Harry rájön, hogy ő ki valójában.... Az igazgatónak az volt az utolsó húzása.

Megrántotta a vállát, és belépett a bejárati csarnokba, ahol másodévesek vidáman csúszkáltak a jégen (amit Hóborc jókedvében hozott létre) Argus Friccset kerülgetve, aki kinyúlva feküdt a hátán, és minden kísérlet, hogy felálljon, kudarcba fulladt.



Piton széles ívben kikerülte a gondnokot - nem óhajtotta a délutánt büntetésben tölteni - és a konyha felé kormányozta Hermionét.



- Egy forró csokit? - kérdezte. Valójában magyarázatnak szánta, hogy miért nem a márványlépcső fele indultak.

Hamarosan ott álltak a gyümölcsöstálat ábrázoló festmény előtt. Beléptek a konyhába, és Hermione rosszalló pillantásokat vetett Perselusra, míg megrendelt az uzsonnát.



- Vigyen csak uram! Vigyen, amit tetszik! - És vitt Ronnak egy tálca csokis képviselőfánkot - feltételezve, hogy nem lesz túl barátságos hangulatban, ha végre valaki kiszabadítja a hóhegyből.

A klubhelység elé érve látták, hogy nem csak ők kaptak egy kis havat a nyakukba. A Kövér Dáma morcosan gubbasztott a keretében, egy vastag törölközőt tekerve a nyaka köré.



- Mi történt? - kérdezte Hermione együtt érzően, elégedetten szorongatva a csokis bögrét a kezében.



- Az az ostoba kisgyerek a harmadik emeleti óvodaképről. Az a szőke hajú. Viccesnek találta, hogy mindenkinek hógolyót nyomjon a nyakába.



Piton magában elmosolyodott. A Dámát látva mindenki azt hitte volna, egy lavina túlélője.



- Hógolyózni jó! - adta meg a jelszót, mire a festmény előre lendült, és bemászhattak a portrélyukon. Piton biztos volt benne, hogy valami olyasmit hallott, hogy a következő jelszó a ”halál az óvodásokra” - lesz.

A klubhelyiség üres volt. A kandallóban azonban barátságosan ropogott a tűz. Hermione azonnal megindult a kedvenc karosszéke felé, és letelepedett, kezében a bögrével. A haja göndör, vizes fürtökben lógott az arca körül. Piton habozott egy pillanatig, majd elővarázsolt egy pokrócot, és a lány vállára terítette, majd letelepedett mellé, és maga is betakarózott - miután megragadta a saját bögréjét.



Csöndben néztek a ropogó tűzbe. Piton pillantása Hermionére tévedt - a lány elbűvölten nézte a lángok rángatózó táncát. Perselus belekortyolt a kakaójába, és a tűzhely felé fordította a tekintetét.



Lángok. Sikoly. A lába alatt ropog a hó, és ő rohan, rohan... Roxmorts ég, mindenki a tüzet próbálja oltani, de szinte képtelenség. Két auror a nyomában. Befordul egy sarkon, és hoppanál a falu másik végére. Meg kell találnia a gyújtogatót. Meg kell találnia azt, aki végzett Florentiával.



Újabb sarkok. Sehol semmi. A halálfalók már majdnem mind eltűntek, de biztos volt benne, hogy az az alak még itt van. Gyönyörködik a munkájában.



Nagy kockázatot vállat azzal, hogy nem tűnt el azonnal. Ha elkapják... az Úr legyen irgalmas. De az agyában még lüktetett a vér, és érezte a zsibbad ürességet, ami eltöltötte, amikor látta, hogy egyetlen fiatalkori szerelmét eltalálja az átok.



Pedig térden állva könyörgött.



Sokat vesztett a régi szépségéből, de... És most halott volt, kegyetlenül a földre vetve, kicsavart tagokkal. A kép évekig kísértette álmaiban.



Fut... tovább... meg kell találnia...



Hirtelen valami a bokája köré fonta magát, és ő elvágódott a hóban. Azonnal a hátára fordult, hogy lássa, ki átkozta meg, de ahogy emelné fel a jobb kezét, egy hegyes orrú, fekete csizma rátapos a csuklójára.



- Keresünk valakit, Perselus?



Egy árnyék vetődik föléje. A nap a szemébe süt, nem tudja kivenni az arcát.



- Csak nem hiányzik az a szánalmas kis senki... Ah, még annyira sem vagy ellenfél, mint gondoltam volna... Tudtam, hogy áruló vagy... Persze a Sötét Nagyúr nem hisz nekem... De egy napon... Egy napon, majd a szemembe fogsz nézni, és a halálodért könyörögsz... És én nem fogok kegyelmezni. Az lesz a büntetésed, hogy varázstalanul, nyomorékon és elhagyottan kell leélned az éveidet... Mert miattad neheztel rám a Mesterem.... És most... Viszlát...



Fény villant, és a kép elsötétült.



- Antonius! Antonius, jól vagy? - Piton kinyitotta a szemét, és az esi alkonyatból egy meleg szempár nézett rá.



- Igen csak... Azt hiszem, elaludtam.

Hermione aggódó pillantásokat vetett rá.



- Nagyon rossz álom lehetett. - komoran a szemébe néz. - Mit láttál?

Piton aggódva felnézett. Csak nem jött rá...?



- Ne haragudj... azt hittem... azt hittem, hogy a tipikus tüneteit látom egy törölt emlék visszatérésének. Sajnálom... Én....



- Nincs... Nem számít... - Perselus a kezébe temette az arcát. Szóval... Azért nem emlékezett... És... azért kapott tüdőgyulladást abban évben, és onnan volt a sérülés a kezén. Ezt... össze kell majd raknia. Minél többször végignézi majd, annál több részlet lesz a helyén. Hátha... hátha rájön, ki az a titokzatos halálfaló, aki az életére tör.



- Azt hiszem... - kezdte, de kivágódott a Kövér Dáma portréja, és egy víztől csöpögő Ron Weasley viharzott be a terembe.



- EZT.... MÉGIS... HOGY ... GONODOLTÁTOK?! Mindenki otthagy, hadd fagyjak meg a hóban! Mert Ron Weasley nem számít! Harry már az elején eltűnt! Ti meg bennhagytatok a hóban, és csak magatokra gondolva, beköttettek a jó melegre, kakaót inni, meg enyelegni, meg... Az ott csokis képviselőfánk?

Hermione elmosolyodott.



- Igen, az. Gondoltuk... Gondoltuk, kevésbé lennél felháborodva, ha tudnád, hogy...



Ron csodálkozó szemekkel nézett fel rájuk.

- Mé' ki va' i' fel'áboro'va'? - kérdezte teli szájjal. Hamarosan kinyílt az ajtó, és két levert Creevy mászott be a terembe. Ron megragadta az egész tálcát a biztonság kedvéért.



- Mi történt?



- Büntetőunka McGalagonnyal. Lehet, hogy mégsem kellett volna azt a bűbájt rátenni Ronra... Minervának - itt Hermione méltatlankodva felhorkantott - majdnem húsz percbe került, míg kiszabadította, ugyanis elfelejtettük, mi az ellenátok...

Hamarosan azonban - mielőtt Ron végzett volna a képviselő-fánkokkal, hogy megnyúzza a Creevyket - kivágódott az ajtó, és Fred és George vonult be a terembe. A Griffendélesek kitörő lelkesedéssel fogadták őket - csak Hermione vágott világfájdalmas képet.



- Engedd, meg - kezdte Fred - hogy bemutatkozzunk. - Odanyújtotta a kezét Pitonnak. - Fred Weasley vagyok. Ő pedig a testvérem George.



- Örvendek. Antonius Allyway.



- Örülök, hogy igent mondtál - dörzsölte meg kezeit Fred - alig várom, hogy nyélbe üssük az üzletet...



- Üzletet? - kérdezte Hermione gyanakodva, és rosszalló pillantást vetett Pitonra.



- Eladom a mágikus görkori tervét - jelentette ki. - Ez nem az én szakterületem, Fredék viszont biztos többet is ki tudnának hozni belőle...

---

Piton elégedetten felcsavarta a pergamentekercset, amit az ikrek aláírtak. Fred és George kevésbé tűnt elégedettnek - egy összeget akartak adni az ötletért, Perselus azonban ragaszkodott a részesedéshez. Így minden eladott W&W ugráló cipő (mivel az ikrek kaptak ezért az ötletért is) és görkori után 6% az egykori bájitaltanár számlájára kerül majd.



- Igazi érvágás - bosszankodott Fred.



- Mi lesz így velünk - tettetett színpadiasan George.



- Valakinek sikerült megvágni benneteket? - kérdezte egy hang a klubhelyiség bejárata felől. Harry volt az.



- Ah, a mi kis túlélő kviddicskapitányunk! - kurjantott Fred, és hátba vágta.



- Amint elnézem, valakinek sikerült téged is megvágni - tette hozzá George, és a fiú arcára mutatott, amin hosszú vágásnyom éktelenkedett. Hermione aggódva közelebb lépet.



- Mi történt, Harry?



- Hm... Semmi, elestem...



Piton biztosra vette, hogy Dumbledore-ral járt valahol. A keze ökölbe szorult a gondolatra, hogy Potter tudhatja, mi folyik itt, pedig az élete volt veszélyben, hogy összeszedje az adatokat... De a legrosszabb az volt, hogy Hermione is hallgat.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.