Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


30. Hagrdi lovai

2008.05.22

Mint minden jó, sajnos a karácsonyi szünet is véget ér egyszer. Sokkal hamarabb, mint ahogy azt szerette volna. Piton ismét az iskolapadban találta magát, és egyik esszét írhatta a másik után. Harry nem vitte volna túlzásba a kviddicsedzéseket - ha nem kellett volna a Creevy testvérek helyett új terelőket találni. Bár a gyengélkedőt tökéletesen egészségesen hagyták el, közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy mindkettejükre nézve sokkal biztonságosabb, ha inkább  a földön maradnak.


Harry természetesen ragaszkodott hozzá, hogy az egész csapat ott legyen a próbán - mindenkinek meg kell hogy feleljen az új terelő.


Közel fél óra üvöltözés után azonban szinte semmire nem jutottak, ha nem számítjuk, hogy Romilda Vaint sikerült a gyengélkedőre küldeni, Harry tökéletesen berekedt, és megjelent a Mardekár kviddicscsapata, aki erőfölényben érezte magát. Mert abban is voltak. Malfoy azonban nem számolt Harry rajongótáborával.... Piton meg... Nos, elég mardekáros volt, hogy a feldühödött lányok hadát Malfoyékra eressze, és kényelmesen, a háttérből szemlélje az eseményeket.


Kár, hogy Minerva sosem értékelte a mardekáros húzásokat...


Végül sikerült kiválasztani Abercombie Euant, egy harmadéves apró fiút, aki elképesztően jól célzott, és egy ötödéves lányt, Wendy Broklehurt-t. Természetesen csak azután, miután Piton megfenyegette a sértett griffendéleseket, akik nem feleltek meg, hogy olyan rontást küld rájuk, hogy az édesanyjuk sem ismeri meg őket, ha nem takarodnak a pályáról


És az hatott. Elvégre, ő mindig is büszke volt a kiváló kommunikációs képességeire...


A választásukkal elégedetten mentek befelé a kastélyba. Hermione mosolyogva hallgatta, ahogy a válogatásról beszélgettek.


- Különben az a hatodikos fiú sem lett volna rossz választás... látszott rajta, hogy nem intelligensebb, mint Crak, de a pillantásaiból ítélve bármikor a gurkó útjába vetette volna magát, ha Ront veszélyezteti


- Mit ne mondjak, nem éreztem jól magam...


- Miért? Lett volna egy élő pajzsod!


- Egy egyszer használatos élő pajzsom... És attól kellet volna tartanom, hogy utána esetleg szerelmet vall nekem...


Nevetve átvágtak a bejárati csarnokon, amikor észrevették, hogy Luna is vacsorázni tart.


- Hi Luna! - kiabált oda Ginny.


A hollóhátas lány megfordult, hogy lássa, ki kiabált utána, és szélesen elmosolyodott, amikor meglátta őket. Megvárta, amíg ők is odaérnek az ajtóhoz.


- Sziasztok.


- Hello, látom, kiengedtek a Szt. Mungóból...


- Igen karácsonyra már hazamehettem apához! Igaz otthon kellett maradnom, pedig egy morzsás szarvú szapirtyó nyomaira bukkantak, és követni akartuk...


Hermione az égre emelte a tekintetét, Ginny kuncogott, Piton pedig elkönyvelte, hogy van, ami sosem változik...


Elégedetten letelepedtek a Griffendél asztalához, (Főleg Ron volt elégedett, ugyanis marhasült volt vacsorára) Piton szedett magának némi köretet, és azon volt, hogy jóízűen nekilásson, amikor Hermione megszólalt:


- Nagyon rég nem jártunk már Hagridnál...


- Há'mmá" mé? - kérdezte Ron.


- Meg kellene  látogatnunk - ismerte el bűntudatosan Harry. Karácsony óta nem találkoztunk vele...


Ettől Pitonnak finoman fogalmazva elment az étvágya.


- De legalább ne kellene teát inni...


- Hogy lehetsz ilyen - vetette oda tettetett sértődöttséggel Harry. - Hagrid nagyon kiválóan főz, csak megenni ne kelljen... Különben is, a sütijeinek nincs párja... olyat senki nem tud, csak ő...


- Lehet, hogy azért mert nem is akar?


- Hogy mondhatsz ilyet? Tudod, mit fizetnének a muglik, ha tudnák, hogy van egy gyémántnál keményebb anyag?


Hermione vidáman a tányérjába kuncogott, Ron és Ginny viszont értetlenül néztek egymásra.


---


Hamarosan egykedvűen caplattak a hóban a vadőr kunyhója felé, a kemény, izzadságos munkával lapátolt úton. Piton már régen megtanulta, hogy vérrel, verejtékkel és könnyekkel mindig lehet eredményt elérni. A fontos csak az, hogy ki izzad, és ki ér el eredményt.


A kis ház a Tiltott rengeteg havas fái előtt úgy állt, mintha egy képeslap mézeskalács-házikója lett volna. Bár mivel Hagridhoz tartottak, a volt bájitaltanár nem szívesen gondolt semmilyen ennivalóra. Némileg rontott ugyan képen, hogy közelebb érve kiderült, a kunyhó melletti hordókban nem víz, hanem trágya van. Hermione fintorogva bekopogott az ajtón, bentről pedig hamarosan motozás hallatszott.


- Már asz'ittem meg el is felejtettetek - brummogta az óriás, majd hatalmas bordaropogtató ölelésbe vonta őket. - Gyertek beljebb...


Piton sziszegve masszírozta a bordáit, Harry pedig kétségbeesetten igazgatta a szemüvegét, ahogy barátjuk kiengedte őket a szorításából.


Hamarosan valamennyien ott ültek a vadőr fa asztala körül. Irrealisztikus élmény volt a volt bájitaltanár számára, hogy a magas fa székeken a lábát tudta lóbálni, és alig érte fel az asztallapot. Mintha hirtelen összezsugorodott volna.


Hagrid éppen a legutóbbi pletykákat mesélte, Piton meg azon töprengett, hogy ha az óriás elfordul végre, hova önthetné feltűnés nélkül a teáját.


- ... Én mondom nektek, az a gondnok nem normális. Mú'tkor, amiko' fönn jártam a kastélyba', aszongya' Dumbledore-nak, hogy egész éjjel a Trófeteremben fog járőrözni, mer' hogy a karácsony elmúltával a párbajláz midig ki szokott törni... Persze teljesen kiakadt, amikor két emelettel lejjebb McGalagony professzor elkapott három mardekárost, és két hugrabugost...


- Kik voltak a Mardekárból? - kérdezte élénken Harry.


- Nem mindegy? Ha McGalagony kapta el őket, akkor úgyis megkapták a magukét... - vigyorodott el Ron. - Bár én is annak örülnék jobban, ha tudnám, hogy mittomén, Malfoynak két hétig WC-t kell sikálnia...


Hagrid csak brummogott maga elé valamit, és kissé elmosolyodott. Perselus biztos volt benne, hogy a vadőr nem zárta a szívébe Dracót, amikor megpróbálta Csikócsőrt kivégeztetni.


- Egy pillanat... Frics nem lehetett a Trófeateremben! - szólalt meg Piton hirtelen.


- Honnan tudod? - kérdezte Ron kétkedően.


- Onnan, Weasley király, hogy aznap éjjel én ott voltam... - a többiek kérdő pillantásaira felelve hozzátette - eladtam néhány kidolgozott esszém másolatát egy pár hugrabugosnak, akik jó hasznát látnák a következő évben... Szerintem ők futhattak bele a mardekárosokba. Na mindegy, a lényeg, hogy Frics nem volt ott.


- Remélem hasmenést kapott valami romlott haltól. Emlékeztek? A szobájában állandóan átható olajoshalszag van...


- Igen, de akkor miért harangozta volna be előre, hogy nem lesz ott a folyosókon? Úgy értem, szinte szólt az igazgatónak, hogy: Albus, trágya van az agyam helyén, és holnap este nem leszek kinn a folyosón...


- Hát igen - szólalt meg a vadőr. - Madam Cvikkernek a közelben van a szobája...


- Neeem.... - felelte Hermione csodálkozva. - Pfuj! Ezt nem akarom elhinni! Úgy értem, Madam Cvikker és Frics?


- Hát, ami azt illeti, a könyvtárosunk sem egy matyóhímzés - kotyogott bele Ron, még mindig a kezében szorongatva a teli csészét.


- De legalább nem olyan koszos... - felelte Piton.


- Vagy műveletlen - tette hozzá Hermione.


- Először én sem akartam elhinni - folytatta a történetet Hagrid. - Pedig így van, még Dumbledore professzor is tud róla. Évek óta feljár Irma szobájába, hetente kétszer, és egész éjjel...


- Blá, Hagrid, a részletekre ne vagyok kíváncsi - zöldült el Ron.


- ... Sakkoznak. - fejezte be elégedetten a mondatot.


- Sakkoznak?


- Igen. Sosem hittem volna, hogy, hogy gondolkodni is tud...


Ron elvigyorodott. Perselus érezte, hogy már nagyon égeti a kezét a csésze.


- Hagrid, kaphatnék egy szalvétát?


Amíg az óriás a szekrényben kutatott, Harry, Hermione, Ron és Piton az ablakhoz rohantak, és kiöntötték a hóba az ihatatlan löttyöt. A volt bájitaltanárnak volt egy olyan gyanúja, hogy ott soha többé nem fog nőni semmi. Még a legmegátalkodottabb gyom sem. A teasütit a zsebükbe süllyesztették, és mire Hagrid visszafordult, ártatlan, nagyon, talán túlságosan is ártatlan képet vágtak.


- Tessék itt a szalvéta. - Az óriás gyanakodva nézte őket.


- Mire készültök?


- Mi? Semmire...


Hagrid azonban meglátta Ron zsebében a dudorodó kekszeket. Meghatott pillantásokat vetett a gyerekekre.


- Látom ízlett a sütemény - brummogta. - Igazán mondhattátok volna... Csomagolok nektek párat...


Remek - gondolta Piton. Úgyis szükségem van egy pár levélnehezékre... És még az is lehet, hogy tarkón találom vágni vele Malfoyt... elvégre, ha megdobnak kővel...


- Na Gyertek csak... Már rég meg akartam mutatni nektek... Ilyet még nem láttattatok...


Hagrid megindult a bejárat felé. Harryék egy aggódó pillantást váltottak, majd leugrottak a székről - Ron "ottfelejtette" az asztalon Hagrid süteményét, majd felvették a kabátjukat, és megindultak a vadőr után. Hagrid hatalmas léptekkel haladt mellettük, ők pedig félig futva követték - már mennyire futni lehetett a bokáig érő hóban.


Hermione gyanakodva pillantott a kifutó felé, ahova tartottak.


- Hmm... Hagrid? Egész pontosan.... Mit akarsz nekünk mutatni?


- Maj' meglátjátok... El fog állni a szavatok...micsoda meglepetés...


Harryéket illetően Piton ebben nem kételkedett. Abban viszont nem volt biztos, hogy neki is elállna tőle a szava. Sokkal inkább kifejtené a véleményét.


Ahogy megkerülték a kunyhót, és elindultak az erdő mentén, patadobogás ütötte meg a fülüket.


- Ti is halljátok? - kérdezte Ron.


- Igen. Mintha patadobogás lenne... Jó, legalább nem a szurcsókok újabb nemzedékében kell gyönyörködnünk...


Hagrid félreértette a célzást, és  vigyorogva hátrafordult.


- Ne aggódjatok, nemsokára azok is kikelnek...


Hermione és Harry rémült pillantásokat váltottak, Piton pedig megfogadta magában, hogy megsemmisíti az összes tojást, amíg nem késő. Épp elég volt az addigi sebesülésekre bájitalt főzni.... Igaz, most ez Laury Folstone feladata lett volna, de az ég óvja ettől a diákokat.... És ami még rosszabb, valószínű a vadőr megkérte volna, hogy segítsen sétáltatni őket. Még nem felejtette el, tanárként mennyire elégedetten nézte a porban úszó griffendéleseket az ablakból...


-Tá-tá-rá-rá! - jelentette be az óriás, amikor végre a fák mögül előbukkant a kifutó, ahol annak idején a hipogriffeket is tartotta.


Az elkerített területen szárnyas lovak álldogáltak. Pontosabban: fekete szárnyas unikornisok. Rövid, fekete szarvval. Hatalmasak voltak, de kecsesek, és elegáns, előkelő lépésekkel sétáltak a területen, nem sok érdeklődést mutatva az érkezők iránt.


- Ezek... Gyönyörűek, Hagrid - suttogta Hermione.


Piton döbbenten nézte az állatokat. Ismerve a vadőrt, valami sokkal rosszabbra számított. Mondjuk sárkánygriffre, vagy valami ilyesmire.


- Mik ezek? - kérdezte érdeklődve Ron.


- Én csak lobbanlónak hívom őket. Akár 120 km/h-val is tudnak repülni, rendkívül okos teremtmények.


Piton gyanakodva nézte az állatokat. Ron Hermione és Harry a kerítés mellett álltak az óriással.


- Nem veszélyesek?- Kérdezte Harry gyanakodva.


- A légynek sem tudnának ártani... Hát nem gyönyörűek?


A bájitaltanár nem tudta volna megmondani, mi nem tetszett neki az állatokon, de a hatodik érzéke, és hogy Hagrid ennyire odavan értük, azt súgta, inkább maradjon távolabb.


- Antonius, nem jössz közelebb? - brummogta a vadőr. - Innen jobban látszik Trollop, a kiscsikó is!


- Áh, kösz, de... hmm.... Allergiás vagyok a lószőrre...


Hermione elérzékenyülten nézte az apró lovat, ahogy esetlenül, hosszú lábakkal bukdácsolt körbe a területen. Amikor a kerítés széléhez ért, az oldalát odadörzsölte a deszkákhoz. Az anyja gyanakvó pillantásokat vetett az idegenek elé, és követte a kiscsikót. Fenyegetően nézett rájuk a kerítésen túlról.


- Nem akarjátok megsimogatni? - kérdezte Hagrid.


- Á, kösz most nem - felelte Ron gyanakodva. Azért annyira ő sem bízott Hagrid szörnyeiben.


És akkor Piton rájött, mi nem tetszett neki. Trollop mamája beért egy fa árnyékába- pontosabban egy fatörzs árnyékába - ugyanis nem volt ága. Vagyis inkább csak ágcsonkok voltak rajta.. Mert valami miatt leégett. És a kifutóban, meg a környékén nem volt hó.


- Hagrid! Ezek... Ezek normál hőmérsékletű lovak? Nem...


- Hát persze, miért mire gondoltál? Hogy vörösen izzanak?


- És nem tudnak tüzet...


Hermione felsikoltott, ugyanis a kiscsikót féltő kanca hatalmasra nyitotta a pofáját, és hosszú, zöld lángokat köpött Hermionéék felé, egy pillanatra elővillantva hegyes, (Piton meggyőződése szerint) méregtől csepegő fogait. Hermione, Ron és Harry automatikus lebuktak, de a ló lejjebb eresztette a fejét, és a láng telibe találta a három barátot.


Piton gondolkodás nélkül előkapta a pálcáját, és egy átkot küldött a harcias ló felé, ami ettől ájultan a földre roskadt.


- Hermione! Harry! - futva megindult a földön fekvő barátai felé, de Hagrid már lehajolt hozzájuk.


- Asszem' nincsenek túl jó bőrben... - jelentette ki aggódva.


Bár a talárjuk már nem lángolt a hónak köszönhetően, Piton biztos volt benne, hogy nem tett nekik jót  a hőkezelés.


- Azonnal fel kell vinni őket a gyengélkedőbe!


Látva az óriás tétovázását, elővarázsolt egy nagy hordágyat, amire mind a hárman felfértek, Hagrid pedig felkapta őket, és elsietett a kastély felé. A volt bájitaltanár futva követte.


---


Perselus aggódva lépkedett föl-alá a gyengélkedő ajtaja előtt. Bármennyire szeretett volna a barátai mellett lenni, Madam Pomfrey kizavarta. Vajon jól vannak? Hagrid bűnbánóan ücsörgött az egyik padon.


- Sosem gondoltam volna, hogy megtámadják őket - jelentette be náthás hangon. - Pont Zemira... Olyan békés és nyugodt volt mindig... Csodálkoztam is, hogy a sárkányvér ennyire nem...


- TE SÁRKÁNYT KERESZTEZTÉL THESZTRÁLLAL??


- Igen - nézett rá csodálkozva. - Miért?


- Hagrid, az ember azt hitte volna, hogy a szurcsókok és a nyamvadt Norvég tarajossárkányod után már megtanultad, hogy nem lehet kísérletezni! Harryt, Hermionét kis híján kirúgták miattad és Norbert miatt! Remélem nem felejtetted el, mi mindenen ment át Dumbledore, mire a szurcsókokat elsimította, arról nem is beszélve, hogy hány diák kötött ki a gyengélkedőn? Piton érezte, hogy végleg elszakadt nála a cérna. A tehetetlen dühét, kétségbeesettségét és aggódását mind a vadőrre zúdította.


- Én csak...


- Hagrid, itt az ideje, nőj fel végre! Lehet, hogy te szereted a vadállatokat, de nézd meg: Harryék állítólag a barátaid, és most miattad fekszenek a gyengélkedőn! És még csak meg sem mondhatjuk Madam Pomfreynak mi történt velük, mert azonnal Azkabanba csuknának érte! Imádkozz, hogy ne legyen maradandó sérülésük...


- Értem, Antonius - felelte szárazon. - Értem. - Felállt a három székről, amin eddig ült, és elindult kifelé a kastélyból.


Remek, Perselus - gratulált magának a volt bájitaltanár. Most lehet hogy egy életre magadra haragítottad a legjobb barátai barátját, aki már téged is kezdett megkedvelni. Ezen felül nem valószínű, hogy felfogta a lényeget...


Hamarosan azonban megjelent a folyosón Albus Dumbledore, és aggódó arccal a gyengélkedő felé vette az irányt.


- Igazgató úr - köszönt érdeklődés nélkül.


- Antonius - biccentett Albus. - Nem láttad véletlenül Harryt? Nem jelent meg az irodámban, pedig megbeszéltük... Először azt hittem, csak késik, de nem jött, és a Griffendél-toronyban sem volt...


- Igen. Itt van a gyengélkedőn.


- Megkérdezhetem, ez alkalommal mi történt? - A szemében mosoly bujkált, mintha büszke lenne kedvenc szabályszegő diákjaira. - Csak nem vesztetted el a fejedet?


Piton érezte, hogy pillanatokon belül eldurran a feje.


- Nem, de ha nem vagyok ott, akkor Harryék könnyen elveszthették volna! Szó szerint! A drágalátos vadőre már megint fajok keresztezésével kísérletezett, és kitenyésztett egy repülő, tűzokádó lovat!


Az igazgató elsápadt - már amennyire ezt látni lehetett a szakállától. A folyosó végén pedig trappolva feltűnt egy tejfölszőke fiú, két gorilla kíséretében.


Az igazgató arca még jobban elkomorult. Draco a csatlósaival az ajtóhoz vonult.


- Jó estét, igazgató úr - köszönt. Piton nem szerette a hangsúlyát. Mintha azt hallotta volna ki belőle, hogy előrehozták a karácsonyát.


- Jó estét, Mr Malfoy - felelte Albus. - A gyengélkedőre, jól sejtem?


- Igen, professzor - felelte nyájasan. - Crak benyal... Izé, véletlenül megevett némi bájital-hozzávalót ...


Dumbledore komoran bólintott, és megvárta, hogy a fiúk eltűnjenek az üvegajtó mögött. Piton tisztában volt vele, ha valaki nem tünteti el azokat az átkozott lobbanlovakat, Hagrid NAGYON nagy bajban lesz... Már várta, hogy az igazgató megkérje...


- Perselus - suttogta egykori munkaadója. - Nagyon nagy baj van. Harrynek mihamarabb ki kell kerülnie a gyengélkedőről, mert el kell mennünk a Rend ügyében...


- És ezt értsem úgy, hogy intézzem el én, hogy a kedvenc házigörényünk és apja a minisztérium segédletével ne rúgja szét a legendás lények gondozása tanárunk fenekét?


- Most hogy így felajánlottad...


- Nem Albus, nem ajánlottam fel!


- De meg kell várnod, míg besötétedik, nehogy valaki meglásson...


Az ajtó kivágódott, és Dracóék diadalittas képpel elsétáltak. Piton biztos volt benne, hogy Malfoynak fél óráig kellet győzködnie és fenyegetnie Crakot, hogy „véletlenül” benyalja azt a bájital-hozzávalót, és ő besétálhasson a gyengélkedőre megnézni, ahogy a Griffendéles hármas harcképtelenül fekszik... Ez elég mardekáros húzás.


- Mikor mehetek be megnézni Hermionét? Meg Pottert és Weasleyt?


- Majd megmondom nekik, hogy itt voltál, és kerested őket. De most jobb lesz, ha visszamész a Griffendél toronyba.


A volt bájitaltanár keserűen bólintott, majd sarkon fordult, és elviharzott.


Azt már nem látta, hogy az igazgató aggódó pillantásokkal néz utána, mielőtt szokásos csillogó szemeivel belépett volna a gyengélkedőre.


Piton hamarosan utolérte a mardekáros triót. A hangjukat már két sarokról hallani lehetett.


-... Mondtam nektek, hogy elintézték magukat. Kár, hogy nem volt nálam fényképezőgép. Láttátok a sárvérű képét? Remélem az a vén banya nem tudja rendbe hozni... Nem hiszem, hogy a mi kis francia ficsúrunknak kellene, ha már nem olyan csinos a pofikája...


Monstro bután (és kötelességtudóan) heherészett, Crak azonban makacsul hallgatott. Perselus feltételezte, hogy a gyerek (joggal) neheztel Malfoyra, amiért véletlenül meg kellett ennie valamit. 


Ez bosszúért kiállt! Ha nem is most azonnal... Túl ésszerű lenne, hogy ő volt. De Malfoy még százszor meg fogja bánni, amit mondott...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.