Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


32. Büntetés és trágyalé

2008.05.22

Piton holt fáradtan, álmosan ült a gyengélkedőn, Hermione ágya szélén, a lány kezét fogva. Madam Pomfrey morogva tűntette el a hatalmas sárnyomokat, amit a távozó Hagrid hagyott maga után.


A vadőr teljesen meghatódott. Hermione és Ron meg voltak rémülve, Piton pedig össze volt zavarodva.


Nem azért volt olyan nagyon álmos, mert a fél éjszakát az átkozott lobbanlovak és Harry nagy barátja megmentésével töltötte, bár, ez is épp elég lett volna. Amikor visszaért a Griffendél klubhelyiségbe, leült az ágyára, és nem tudott elaludni.


Akarva akaratlanul eszébe jutott a pillanat, amikor meg volt győződve róla, hogy az ő élete véget ér. Már érezte a bőrén a lángok melegét, és a halk pukkanást, ahogy a hőhűtő bűbáj elbúcsúzott. A szemei előtt pedig lepergett élete filmje.


Öt éves volt, az apja az anyját ütlegelte, ő a sarokban sírt. Miért mindig ez az emlék jön a felszínre? Amikor Potter betört az emlékeibe, akkor is ez úszott fel... Már nem emlékezett sokra belőle... Csak hogy rettenetesen félt, és hogy nagyon fájt... Már azt sem tudta, mi okozta az apja reakcióját...


Aztán ott ült a Roxfort Expresszen, és a körülötte lévők gúnyt űztek belőle, a megjelenése miatt. A gyerekek kegyetlenek, főleg egymással. Nyíltan kimondják, amit gondolnak, és szándékosan bántják azokat, akik valamiben különböznek. Az evolúcióból visszamaradt természetes szelekció. Így utólag... Harrynek sem volt egy áldott gyerekkora.


Aztán egymást érő jelenetek, amikor a magukat tekergőknek hívók folytonosan kínozták valami miatt, kicsit összefolytak a képek - mint az emlékfolyam, amit Harry fejéből sikerült előhúznia. Aztán égő fájdalom és a Sötét Jegy, Florentia halála, a vallomás Dumbledore-nak...és képek, unalmas egyhangú rettenetes képek, amikor évekig semmi nem történt, csak tanította az arra érdemtelen tökfejeket...


Aztán a bájitalbaleset. A túra McGalagonnyal az Abszol útra, az első párnacsata, a vízicsata, a kviddicsmeccsek, a sakkjátszmák, az akasztózás Harryékkel Binns óráin, a könyvtári ücsörgés Hermionével, a hallowe'en-i bál, az első csók, a Mikulás és karácsony... Ezekhez képest a korábbi emlékek valószínűtlennek tűntek, mint egy rég elfeledett, lidérces álom.


És ráébredt, hogy mindazok a dolgok, amik addig fontosak voltak, most lényegtelenek... Hírnevet akart - most, az ezüstüst érdemrendje ott hever a ládája mélyén. Azt akarta, hogy tiszteljék, és féljenek tőle - tanárként? A kissebeket könnyű megfélemlíteni, halálfalóként meg...


És mit akar most? Semmit. Legyőzni Voldemortot, és túlélni, a barátaival együtt, de ezen kívül semmit. Minden mást megkapott. Barátokat, szerelmet, életkilátásokat... És el kellett ismernie, hogy akármennyire is azt hitte annak idején, hogy elért valamit - nem jutott sehova. És... amikor ráébredt, hogy eddig mi hiányzott az életéből, Albust, a körülményeket, a többi diákot hibáztatta...


Mert könnyű másokat okolni, de az igazság az, hogy ő maga hozta meg a legrosszabb döntést. Az ember hajlamos azt választani, ami legrosszabb neki. Ő hatalmat és tiszteletet akart... És megkapta.


De sokkal könnyebb volt az egészért másokat tenni felelőssé, és nehéz volt elfogadni, hogy ő maga is tévedett. Ezt senki sem akarja elismerni, de kénytelen volt. Ettől pedig nem érezte jobban magát. Szinte bűntudata volt amiatt, ahogy addig élt. Nem, nem csak amiatt, hogy Halálfalónak állt. Azt már megbűnhődte ezerszer és ezerszer. Hanem ahogy viselkedett. Hogy sosem tudott a kollégáival együtt nevetni, hogy csak felhúzta a szája szélét a vicceiken, hogy sosem dicsérte meg Molly Weasley húsos raguját...


És most félt, hogy ugyanezt a hibát ismét el fogja követni... vagy a mi még rosszabb, fel fog ébredni. Vagy inkább: Újra el kell aludnia, és vissza kell változnia Perselus Pitonná, aki megjegyzéseket tesz, aki nem tud egy viccen nevetni, akit csak a kutatás és tudomány érdekel, a sötét exhalálfalóvá, akinek nincsenek érzései... Mit szólnának a barátai, ha megtudnák, hogy ő volt az? Nem tudnák elfogadni... és ő sem tudna ugyanaz maradni. A jó színész a jelmezzel együtt a személységet is magára veszi, és ő már túl jó színész volt.


- Antonius? - töprengéséből Hermione hangja térítette magához. Megrázta a fejét, és az ágyon fekvő lányra mosolygott, aki aggódva nézett rá.


- Jól érzed magad?


- Igen... csak elgondolkodtam.


- Sötét gondolataid lehetnek - vetette oda nevetve Ron, de hamarosan lefagyott a mosoly az arcáról, amikor megjelent Madam Pomfrey, aki szerint egy ellenőrző vizsgálatnak épp eljött az ideje.


Hermione Piton vállára tette a kezét.


- Antonius... Én mindig ott leszek melletted, ha szükséged lesz rám...


- Akik utoljára ezt mondták nekem, hátba szúrtak, amikor bajban voltam... - felelte szomorú-gunyoros mosollyal. Hirtelen azonban észbe kapott, hogy Harryék nem tudhatnak a múltjáról, hogy ők nem hallhattak a tragédiákról, és nem is szabad - Ezért is jöttem át a Beauxbatonsból.


Hermione gyanakodva pillantott rá, de csendesen a vállgödrébe fúrta a fejét, és elégedetten sóhajtott.


---


Piton letargikus hangulata nem tartott sokáig. Két nap múlva, amikor a gyengélkedő sárkánya kiengedte a három barátot, vidáman együtt reggeliztek a Nagyteremben.


- ...mire a banya: hopp, azt hiszem, egy kicsit eltévedtem!


Jóízűen kacagtak a viccen. Perselus pillantása a tanári asztal felé siklott, ahol McGalagony professzor és Dumbledore hevesen vitatkoztak valamiről. Kicsit hátrébb dőlt, hogy jobban láthassa a szájukat, és azonnal megértette, miről van szó.


- Ezek egyenesen életveszélyesek, Albus!


- Nem gondolod, hogy ez túlzás Minerva? - kérdezte csillogó szemekkel.


- Madam Pomfreynak két hét alatt közel negyven diákot kellett ellátnia! És felhívnám szíves figyelmét, hogy maga is négyszer volt fenn nála. Amikor pedig eltörte a térdét...


Az igazgató arca vörösre gyulladt.


- Rendben Minerva, megértettem. - nagyot sóhajtott. Ennek ellenére zseniálisnak tartom ezeket a görkorcsolyákat és ugráló cipőket... lehet, hogy létesíteni kellene Roxfortban egy termet, ahol ezeket lehetne használni... légpárnázó bűbájokkal, meg minden... a muglik is szoktak görkoriparkokat építeni, de ezek...


- ALBUS!


- Rendben, rendben. Holnap este vacsoránál bejelentem, hogy ezeket is tilos használni...


Perselus biztos volt benne, hogy a tilalom hatására még többen fogják beszerezni, és elégedetten megdörzsölte a kezét.


Épp azon volt, hogy vegyen még egy kis sült szalonnát - közben belenyúlt egy tál majonézbe, mert Hermionét bámulta - amikor megérkeztek a postabaglyok.


Hamarosan a terem megtelt huhogással, tollakkal, és egy hatalmas kuvik Neville fejére ejtette egy nagy csomagot. Piton elhatározta, hogy másnap reggel küldd Malfoynak tíz becsomagolt téglát - remélhetőleg azt is a fejére ejtik.


Csak akkor vette észre a tányérjában álldogáló madarat, amikor az erősen belecsípett a majonézes ujjába.


- Áu... ostoba madár...


Hirtelen azonban beleütött a felismerés, hogy ez a bagoly Malfoy madara. Malfoyé. Gyorsan kikötötte a zsinórt, és odalökte az egész tál szalonnát a madár elé. Nem tudta, hogy ki írhatta a levelet, de mivel a borítékon Draco neve állt, óvatosan kell bánni vele. Ha viszont ezt a levelet nem neki írták...


Elvette a borítékot, és minden elképzelhető bűbájjal ellenőrizte, nincs-e rajta valamilyen átok. Nem volt. Óvatosan feltörte a pecsétet, és olvasni kezdett.


Draco,


Már számtalanszor megírtam neked, hogy semmit nem tehetek, ha bizonyítékaid nincsenek. Csak akkor tudom elintézni a célszemély eltávolítását, ha a Minisztériumnak kézzel fogható bizonyítékot tudok adni a thesztrál-sárkány keresztezett hibridek létezéséről, és arról, hogy a félóriásnak is köze van hozzá, és egy tizenéves gyerek vallomása, aki még nem is látta az állatokat, nem elég.


Allyway lehet, hogy Griffendéles, de nem teljesen hülye, mostanra biztosan eltűntette a hibrideket.


De te Mardekáros vagy, az ég szerelmére! Fejezd be a nyafogást, emeld fel a feneked a fotelből, és járj utána a dolognak. Addig, amíg eredmény nincs, erről egy szót sem akarok hallani, megértetted? Ha sikerrel jártál, beszélhetünk a Tűzvillámról is.


Apád


Piton fejében egymást kergették a gondolatok, mi mindenre lehetne ezt felhasználni. Először is: el kell juttatni a címzetthez.


- Valami jó hírt kaptál? - érdeklődött Ron, kis híján kecsappal borítva be a levelet.


Piton a Mardekáros asztal felé pillantott, de nem akarta elrontani a tervet. Jobb, ha csak később avatja be őket. Ron rettenetesen rossz színész, azonnal feltűnne nekik, hogy készül valamire.


- Igen - felelte vigyorogva, majd visszazárta a pecsétet tökéletes állapotba. Azért annak is megvannak az előnyei, ha az ember sok időt tölt Lucius Malfoy-jal...


Visszakötötte a tekercset a bagoly lábához, kicibálta a csőréből az aktuális szalonnát, majd odasúgta.


- Két asztallal arrébb, annak a szőke gyereknek.


A bagoly unottan pislogott rá még egyet, majd felemelkedett, eltűnt a többi madár között, de Perselus látta, ahogy leereszkedett Draco tányérja mellé.


Elégedett vigyorral visszafordította a tekintetét a tányérjára - ahol csak a reggelijének romjai maradtak. Egy pálcamozdulattal eltűntette az előtte heverő rettenetes káoszt, és kivette a kosárból az utolsó zsemlét - Ron nagy bánatára, aki láthatóan azon volt, hogy olyan gyorsan egyen meg annyi zsemlét, amennyire csak lehet. És belefulladjon.


Kedveszegetten körbenézett. Már csak sajt maradt az asztalon. Na sebaj. Sóhajtott egyet, és beletett egy szeletet a zsemlébe, amikor újabb madár szállt el fölötte, és egy rövid cetlit pottyantott az ölébe.


Mr Allyway,


A büntetőmunkát ma este nyolc órakor fogja elvégezni Bimba professzorral az ötös számú üvegházban.


McGalagony professzor


A mosoly menten lelohadt az arcáról. Összegyűrte a cetlit, és ismét a tányérjára fordította figyelmét - csakhogy a zsemle azóta már Ron kezében volt.


---


- Szóval - mondta Hermione elgondolkodva, a lábát lustán lógatva. - Malfoy megint Hagridot akarja kirúgatni.


- Ha tudná, hogy hova vittem az átkozott lobbanlovakat, elég jó esélye is lenne rá. És mit mondjak: nem tudnám a minisztériumot hibáztatni.


Ron egyetértően bólogatott, miközben egy újabb csokibékának harapta le a fejét. Harry a falnak támaszkodott a tábla mellett, és egy darab krétát dobált a kezében.


- De nem tudja, ugye? - kérdezte aggódva.


- Még nem - válaszolt a bájitaltanár egy Mardekáros mosollyal. - De én szívesen elmesélném neki...


Harry és Ron úgy ugrottak fel, mint akit bolha csípett meg, és azon voltak, hogy Pitonra vessék magukat, amikor Piton hozzátette:


- Na persze azt nem tudnám garantálni, hogy neki, hogy a hely veszélytelen... vagy hogy meg is találja őket.


Ron értetlenül nézett rá, Hermione viszont oldalra billentette a fejét.


- Úgy érted, félrevezetetd? Máshova küldöd?


- Óh, igen. - Mindig is tudta, hogy Hermionében az eszét szerette meg először.


- Kizárt - felelte Ron. - Kizárt, hogy Malfoy elhiggye neked. Úgy értem: Miért akarnád Hagridot kirúgatni? Ennyire ő sem ostoba.


- Valóban, Weasley király. De azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy fizessünk annak a kis görénynek, aki azt hiszi magáról, hogy a Mardekár királya. Megengedjük neki, hogy kihallgassa egy beszélgetésünket, és elrohanjon megkeresni a lobbanlovakat...


Hermione összehúzta a szemeit.


- Ugye tudod, hogy ez nagyon Mardekáros?


- Persze - felelte Perselus elégedetten. - Nem is számít rá. A kis hülye azt hiszi, hogy csak azért, mert valaki Griffendéles csak ahhoz ért hogy hirtelen felindultságból orrba vágja - azt elfelejtette megemlíteni, hogy annak idején ezt ő is így gondolta. De, akkor még nem volt egy Antonius Allyway a Griffendélben.


Leugrott a padról, amin ücsörgött, és megindulta az ajtó felé.


- Jobb, ha megyek - jelentette be, miközben eltávolította a bűbájokat az üres tanterem ajtajáról. - Bimba már biztos vár... Valószínűleg egész este trágyát fogok lapátolni a mérgező kaktuszai alá... Ebben az időben esedékes.


- Jó mulatást - vetette oda Harry egy kaján vigyorral.


- És ha végeztél - tette hozzá Hermione - egyenesen a fürdőbe menj. Nincs szükségünk egy trágyaszagú klubhelységre, épp elég a sok trágyagránát - azzal mosolyogva leugrott az asztalról, puszit nyomott az egykori bájitaltanár arcára, és elvonult a könyvtár felé.


- Kár - jegyezte meg Piton -, hogy Neville nem ér rá. Egy kis százfűlé-főzet, és Bimba sosem jött volna á, hogy nem én segítettem neki...


Ron megértően hátba veregette, és kicsomagolt még egy csokibékát.


----


Éjfél is jócskán elmúlt, amikor Piton végre megszabadult a mérgező kaktuszoktól. Jól sejtette, hogy trágyázni kellett. Bimba professzor hamarosan magára is hagyta az üvegházban - közel kétszáz átültetendő növénnyel. Mire az első hárommal végzett, már patakokban folyt róla a veríték - és a trágyalé.


Nem lett volna olyan rettenetes a munka, ha a kaktuszok nem vadulnak meg a varázslástól, de így kézzel kellett mindent csinálnia.


Fáradtan szlalomozott fel a széles márványlépcsőn, a szükségesnél sokkal szélesebb trágyacsíkot húzva maga után, és megfogadva Hermione tanácsát egyenesen a Prefektusi fürdő felé vette az irányt.


Amint beért a hatalmas márványterembe, ledobta magáról a ruháit, és egy bűzzáró zacskóba csomagolta. Majd beadja a mosodába.


Legalább másfél órát töltött a zuhany alatt, és két flakon tusfürdőt (és sampont) elhasznált. Amikor kilépett a zuhanyzó aló, biztos volt benne, hogy ötven méterről érezni lehet majd, ha ő közeledik. És remélte, hogy Hermione nem fogja trágyaszagúnak találni - az erősen rontotta volna az esélyeit, hogy elmegy vele sétálni a tó körül...


Eszébe jutott, hogy nincs nála másik ruha, csak amiben büntetőmunkán volt. Magában halkan káromkodott egyet, majd felkapott egy törölközőt, és egy pálcamozdulattal fürdőköpennyé alakította. Mielőtt kilépett volna a folyosóra, még láthatatlanná vált - és meggyőződött róla a tükörben, hogy valóban nem lehet észrevenni.


A gondolataiba merülve, halkan lépdelt a Griffendél-torony felé (magát átkozva, amiért papucsra nem gondolt, amikor nekiütközött a folyosó közepén valami szilárdnak.


- Oj! - hallatszott, és valaki puffanva elterült a földön.


Perselus a falhoz tántorodott, és némán figyelte, ahogy a semmiből megjelenik Malfoy, egy láthatatlanná tévő köpenyt szorongatva.


- Ki volt az? - nézett körbe a folyosón. Perselusnak nem volt kedve még több kaktuszt átültetni - úgy döntött egyszerűen otthagyja a mardekáros kis görényt. Épp kikerülte volna, amikor Draco tapogatózó karjai rátalálta.


- HÁ! Megvagy!


Megpróbálta lerángatni a köpenyt róla, de Piton ragaszkodott az egyetlen ruhadarabjához. A dulakodás közben azonban Malfoy véletlenül teljes súlyával rátaposott a volt házvezetője lábára, aki felüvöltött fájdalmában, és láthatóvá vált. Két perc, és Frics itt lesz.


- Te vagy az? - kérdezte a gyerek csodálkozva. - Azt hittem, Potter... Mutasd csak... Azzal kiragadta a bájitaltanár kezéből a csomagot. Piton megpróbálta visszaszerezni - nem sok sikerrel. De akkor egy ötlet suhant át a fején.


- Nehogy kinyisd! - kiáltotta riadtan, és a csomag után kapott.


- Ha! - Nézett rá a tejfölszőke gyerek fölényesen, és feltépte a zacskót.


A trágyaleves ruhák azonnal kiestek belőle - és az összegyűlt folyadék Malfoy ruháján.


- Blá, mi a fene... - kezdte, és a lábát rázogatva, hogy valahogy megszabaduljon a ragadó ruháktól.


- Én mondtam, hogy ne nyisd ki - még egy perc és Frics ideér. - De nem hallgattál rám - tette hozzá ártatlan mosollyal, majd láthatatlanná vált. Az egyik kezével megemelte a legközelebbi falikárpitot, mintha be akarna bújni alá, majd elengedte, az pedig ismét a falra simult.


- Nem hagyhatsz itt ilyen könnyen, Allyway! - dühöngött Malfoy. Piton idő közben összeszedte a mardekáros láthatatlanná tévő köpenyét - ha minden igaz, Frics hamarosan itt lesz...


Malfoy felemelte a faliszőnyeget, és azt gondolva, hogy egy titkos átjáró van mögötte, magabiztosan nekisétált a falnak.


Amikor visszapattant, megrázta a fejét. A szemei kissé keresztbe álltak, de annyira még magánál volt, hogy rémülten kezdje keresi a láthatatlanná tévő köpenyt, amikor Frics hangja felhangzott a sarkon túlról.


- Most elkapjuk, kicsikém... most elkapjuk.


Piton a visszafojtott nevetéstől görnyedezve figyelte, ahogy a gondnok megjelenik, és szemügyre veszi a folyosó közepén ácsorgó Mardekárost.


A trágyaleves ruhák még mindig ott hevertek a lábánál, és a talárja is a semmivel össze nem téveszthető aromát árasztotta.


- Most megvagy! - kiáltott fel Frics kárörvendően. - Úgyis tudni akartam, ki kente össze a lépcsőt és folyosókat trágyalével... De most majd megtanulod... megtanulod, hogy velem nem lehet játszani... éjszakai séta, mi? Megyünk McGalagony professzorhoz...


- De ez félreértés! - tiltakozott teljesen hiába. Ennyi erővel egy sárkánynak is magyarázhatta volna, hogy rágós a húsa. - A trágyás ruha nem az enyém! Az Allyway-é! Ő is itt volt a folyosón...


- És akkor hol van most?


- Láthatatlanná vált...


- Láthatatlanná - ismételte a gondnok, azon a hangon, amit elmebetegekkel szokás megütni.


- Úgy van - könnyebbült meg Malfoy. - Aztán azon a titkos járaton távozott, de én nem tudtam utána menni...


- Biztos vagyok benne, hogy McGalagony értékelni fogja a történetet - rázta meg a gondnok teljes erejéből. - De én nagyon nem szeretem, ha hülyének néznek! Még hogy titkos járat...


Kárörvendő vigyorral megindult az átváltoztatástan tanárnő irodája felé, és Piton elégedetten hallgatta, ahogy az év végéig szóló büntetést tervez minden estére Malfoynak...


Hamarosan egy elégedett vigyorral bemászott a klubhelységbe, és büszkén körbenézett. Hiába na, a mardekáros ötletek is kifizetődők tudnak lenni...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.