Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


33. Tanulás, tanulás

2008.05.22

- Szóval… teljes biztonságban vannak a lobbanlovak?


 


- Shhh! – suttogta Piton tetetett ingerültséggel az ajtó felé pislogva. Malfoy a kulcslyuknak szorított füllell hallgatózott.


 


- Bocsánat  - rebegte Ron.


 


- Sosem fognak rájuk találni – tette hozzá Piton elégedetten. – Tudjátok, hova rejtettem őket?


 


Ron és Hermione megrázták a fejüket.


 


- Természetesen Araminta Clagg kertjébe.


 


- Hm… és az… miért természetes? És ki ő?


 


- Weasley, te élsz régebb óta Angliában! Ne mondd, hogy nem ismered a leghíresebb abraxán lótenyésztőt!


 


Hermione megköszörülte a torkát, és tudálékosan megjegyezte:


 


- Nem ő a legjobb. A Szárnyas csoda – repülő lovak magazin szerint…


 


- Hermione, én is tudom, hogy nem ő a legjobb, de neki nagyon jó kapcsolatai vannak a minisztériummal. Konkrétan: Cornelius Caramel nagynénje, úgyhogy ha gyanúba is kerülne sem merne senki körbenézni nála.


 


- Ez zseniális – motyogta Ron teli szájjal, miközben egy egész csokibékát próbált egyszerre megrágni.


 


- Mellesleg a házat is csak az találhatja meg, aki tudja, hogy hol keresse. – Perselus biztos volt benne, hogy Lucius meg fogja szerezni a címet a címeres hatökör fiának.


 


- És ugye Trollop egész biztosan jól van? – folytatta a látszatbeszélgetést Hermione, Harry pedig elégedetten vigyorgott, amikor látták, hogy Malfoy sziluettje eloson az ajtótól.


 


- Nagyon remélem, hogy igen. Helyes kis jószág.


 


- Egyébként… miért küldted Araminta Clagghoz?- érdeklődött a kis túlélő.


 


- Nos, ha jól tudom, már találkoztatok Neville nagymamájával?


 


- Egyszerűen még mindig nem tudom megszokni, hogy ezt csinálja…


 


- Mit? – kérdezte Hermione és Harry kórusban.


 


- Ja, csak hogy mindent tud, amit senki nem kötött az orrára.


 


Piton megeresztett egy Mardekáros vigyort. Hogy a fenébe ne tudna róla, amikor Mrs Longbottom egy teadélutánon át ezzel untatta a szerencsétlen közönségét?


 


- Nos, a lényeg, hogy Augusta Longbottom egy kedves, szelíd, jóságos tündér Araminta Clagg mellett.


 


- Most hogy mondod… olyan ismerősen cseng a név… nem ő volt az, akiről a Reggeli Próféta azt írta, úgy két éve lehetett, hogy a gyógyítók két hétig dolgoztak egy szerencsétlen besurranón, aki valahogy bement arra a telepre, hogy nagyjából ugyanúgy nézzen ki, mint előtte?


 


- Oh, de igen. Bár… azóta sokat fejlődött. A fizikai terror helyett gyakran lelkit alkalmaz.


 


- Például?


 


- Az összekötözött foglyait narancssárga-rózsaszín szobába zárja, és betesz neki egy kazettát, amin ő énekel, hogy ne unatkozzon…


 


- Áh, az semmi… sokkal hatékonyabb lenne, ha a te éneklésedet játszaná le nekik… Az Asz-SZony-In-GAT-G! – kezdett iszonyatosan hamisan, torokhangon énekelni Ron. Harry a tenyerébe kuncogott, felismervén a klasszikust, amit Piton a zuhanyzóban szokott énekelni. – Piton pedig reflexből hozzávágott egy darab krétát.


 


- HÉ!


 


- Tényleg, és mi volt tegnap este a büntetőmunkán? – próbálta másra terelni Harry a figyelmet.


 


- Oh, még nem meséltem? – kérdezte ördögi vigyorral. – Összefutottam Malfoyjal, szó szerint. Tessék Ron, már oda akartam adni… itt a görényfiú láthatatlanná tévő köpenye. Azt hiszem, jól fog jönni, ha legközelebb is hajnali kettőkor jön rád az éhség.


 


- Kösz! Ha, de rendes vagy… ha ezt Fred vagy George megtudja, meg fognak pukkadni az irigységtől! Még nekik sem volt soha ilyen…


 


- Azért annyira nem kell hálálkodni – vetette oda Piton, miközben leugrott az asztal tetejéről – kizárólag azért kapod meg, mert nehezen tudtam aludni, miközben te édességért üvöltöztél… - azzal a karját Hermione felé nyújtotta.


 


Ron sértetten nézett rájuk.


 


- Azt hiszem, ideje lenne ebédelni – tette hozzá Piton. És a vörös hajú griffendélesnek a továbbiakban az égvilágon semmi problémája nem volt.


 


A Nagyterembe érve lehuppantak a Griffendéles asztal mellé. Dean és Seamus elmélyülten vitatkoztak valamin, Neville pedig riadt érdeklődéssel hallgatta őket.


 


- Ugyan hülye… menj már, ezt a sok marhaságot képtelenség megtanulni…


 


- Nem azt mondom, hogy nem jó az ötlet… csak… Pont McGalagonynál akarod tesztelni? -


Ez Harryék érdeklődését is felkeltette. Valami szabályellenes érzetet keltett az egész.


 


- Mire készültök? – kérdezett rá Piton.


 


- Ez az ökör puskázni akar átváltoztatástanból!


 


- Frednek és Georgenak biztos tetszene az ötlet – vetette oda Ron, miközben krumplit halmozott a tányérjára (és a terítőre).


 


- Ki van zárva, hogy sikerüljön – felelte hűvösen Hermione.


 


- Majd meglátjuk – vont vállat Seamus, és befejezettnek tekintve a témát a figyelmét ismét a fokhagymás húsra irányította.


 


Piton éppen azon volt, hogy kikérdezze Hermionét, mitől olyan nagyon biztos abban, hogy Minervánál nem lehet puskázni – hátha tud valamit az öreglány, amit ő nem – amikor egy vörös folt úszott be a látóterébe, áthajolt az asztal fölött, és megcsókolta Harryt, majd ledobta magát az utolsó üres helyre, Piton mellé. Egy mozdulattal hátravágta a hosszú haját – véletlenül arcon csapva vele az egykori bájitaltanárt.


 


- Sziasztok – köszönt mellékesen Ginny, mintha ez másodlagos lenne. A csókolózás után.


 


- Hello – felelték kórusban.


 


- Eddig milyen napod volt? - kérdezte Harry udvariasságból. Meg, hogy kipuhatolja, estére mik lesznek a kilátásai.


 


- Tűrhető. Bűbájtan Flitwickkel és a Hollóhátasokkal. – Elvigyorodott. – Az aquamenti bűbájjal. Finoman fogalmazva átment vízicsatába az óra. És az egész úgy kezdődött, hogy Luna csukott szemmel hadonászott a pálcájával, hogy elijessze darázsnyó pácmanókat.


 


Harry kis híján félrenyelt a nevetéstől.


 


- De persze Flitwicknél is van egy határ… úgyhogy az egész osztályt kollektív büntetőmunkára fogta. Ma este akarta, hogy menjünk, de elfelejtette, hogy ma van az első hoppanálásóránk…


 


- Ja, tényleg, Antonius! – lelkesült fel Ron. – Még neked sincs jogosítványod! Nem akarsz te is papírt… meg alapos elméleti oktatást a biztonságos közlekedésért – tette hozzá sietve, amikor meglátta, hogy Bimba és Vector az asztal mellett mennek el. Amikor a két házvezető eltűnt, suttogva hozzátette:


 


- Nem mintha az utóbbi nagy szükséged lenne… de nem hiszem, hogy a minisztérium díjazná, ha tudná, hogy minden engedély nélkül hoppanálgatsz.


 


Piton összeszorította a fogait. El is felejtette, hogy nincs jogosítványa. A francba, a francba, és még egyszer is a francba! Elég sok értékes délutánt lesz kénytelen úgy tölteni, mintha fogalma sem lenne róla, hogy hogyan kell hoppanálni. Szórakoztató program lesz, pont most, amikor már a nyakukon a RAVASZ. Miért is nem intézte ezt tavaly a többie…


 


Amikor a gondolatmenetben idáig jutott idegesen beletúrta a hajába, és megmarkolta a tarkóját. Talán azért nem, mert tavaly még bájitaltanár voltál, te idióta, a Mardekár házvezetője, nem pedig a Griffendél egyik frontembre!


 


- Nem kell aggódni, nem olyan vészes az egész – kommentálta Ron, félreértve a mozdulatot. Piton felvonta rá az egyik szemöldökét.


 


- Na jó… nem nagy buli, de neked legalább már megy…


 


- És a szemöldöködet sem hagytad még el.


 


Piton előtt egy pillanatra megjelent a kép, hogy szemöldök nélkül megy be bájitaltan órát tartani… vagy egy szemöldökceruzával rajzolt szemöldökkel. Magában elmosolyodott.


 


Hermionéhez fordult, hogy elkérje tőle az áfonyamártást, de a barátnője az átváltoztatástan tankönyvébe temetkezett.


Mintha megérezte volna Perselus pillantását, felnézett.


 


- Jól van na! Senkinek nem árt egy kis ismétlés…


 


- Nyugodtan ismerd be, Hermione, hogy attól tartasz, hogy a puskával jobb eredményt érek el… - vetette oda fellengzősen Seamus.


 


- Nem. Attól tartok, hogy McGalagony professzor azonnal ki fogja szúrni, és ideges lesz miatta…


 


---


 


Alig fél óra múlva Piton a pergamenje fölé hajolva körmölte a válaszokat. Minerva mint egy ragadozó járkált körbe az osztályban. Az egykori bájitaltanár biztos volt benne, hogy megérezte, vagy valamilyen ügyes bűbáj jelezte neki, elvégre, ő maga is temérdek puskázásgátló bűbájt telepített a tantermében - amit természetesen mélységesen megbánt, amit Laury Folstone a habfürdők fejlődéstörténetéből íratott velük. A Griffendél házvezetője fáradhatatlanul rótta a köröket, és a szokásosnál sokkal gyakrabban megállt Seamusék asztala mellett. Amatőr – gondolta Perselus lenézően, és figyelmét ismét az előtte lévő kérdésekre fordította.


 


Minervának sincs sok fantáziája – évekkel ezelőtt ugyanezt a dolgozatot már egyszer megírta. Rettenetesen sikerült. No persze, akkor egy kicsit több volt a zavaró tényező körülötte. Például a jobbján és balján ülő id. Crack és Monstro, akik nemcsak hogy majd összenyomták, hanem, állandóan piszkálták, ugyanis képtelen voltak olyan gyorsan másolni, mint ahogy ő írt. Bár annak részben a saját gyöngybetűs írása is lehetett az oka. Lucius meg állandóan papírgalacsinnal hajigálta, ha kellett neki valami. Az az idióta James Potter, amikor végzett és vitte ki Minervának a dolgozatát, egy csomó puskát szétszórt az asztala körül. Alig győzte gyorsan de feltűnés nélkül begyűjteni az összeset, nehogy rá terelődjön a gyanú.


Persze, egy hugrabugos esteében fel sem merült volna, hogy valóban nem az övé a puska, ha azonnal szól McGalagonynak. Csakhogy: ő mardekáros volt, és ilyen kérdésekben a tanárok megbízhatatlannak tartották őket.


 


Nos, egyéb iránt teljes joggal.


Persze James Potter roppant elégedett volt magával, amikor neki lett a legjobb eredménye.


 


Ő meg akkor, amikor az ezt követő reggelen sikerült tarantulát tennie cipőjébe.


 


Most viszont tökéletes a csend, a kényelem és a nyugalom. Már majdnem mindent leírt – a miből lesz a cserebogárnak köszönhetően, még többet, mint amit kellett volna. Talán túl sokat is. Ha őneki kellene javítania, biztos tiszta ideg lenne tőle. De, Minerva mindig is díjazta az ilyen kis buzgómócsingokat.


 


Elégedetten nézte a hosszú szöveget, de mélázásából egy éles hang térítette magához:


 


- Most megvan Finnigan! Azonnal adja ide a dolgozatát! Mégis mit képzel magáról? Eddig Soha SENKI nem mert puskázni az én órámon! Ez a munka értékelhetetlen. Büntetőmunka. Holnap este hatkor.


Perselus egy pillanatara felsandított a pergamenjéről. Látta, ahogy az asztalához viharzik Minerva – és meg volt győződve, hogy ha nem is könnyebbült meg, de sokkal kevésbé feszült, hogy megtalálta a puskát.


Magában kénytelen volt elismerni, hogy igazán mardekáros ötlet volt a fiútól kipreparálni a cipője talpát, és lapozható kis könyv formájában elrejteni benne az anyagot.


 


---


 


Az óra végeztével (a vacsora után, amit Ron semmi pénzért nem hagyott volna ki – desszertnek csokis képviselőfánk volt) Harryék lementek meglátogatni Hagridot (Harrynek valami egész máshoz lett volna kedve, de tekintve, hogy Ginny a többi hatodévessel és Pitonnal együtt hoppanálási órára ment, nem maradt sok választása.)


A diákok zajongva vonultak be a terembe, és Piton fájdalmasan felnyögött, amikor meglátta a szőke, fiatal boszorkányt virágmintás (lila alapon piros) talárban.


 


Miért? Mit követett el? Annyi jó oktató van a minisztériumban (kezdve Derrengtől) Miért ezt az ostoba libát kellet küldeniük? Egy női Longbottom…


 


- Jó estét kívánok mindenkinek – kezdte, mire a zajszint szinte nullára csökkent. – Én Annabel Gloath vagyok, és én leszek a hoppanálási instruktoruk.


 


Piton hallotta, ahogy mögötte Colin vágyakozón felsóhajt, és nem tudta megállni, hogy ne fújtasson rosszallóan.


 


- Remélhetőleg egy pár hét alatt el fogják tudni sajátítani a hoppanálás technikáját. Ha mégsem, senki ne keseredjen el, a vizsga előtt még beiktatunk egy gyakorló alkalmat. Nos, akkor mire várjunk? A hoppanálás technikája a következő: mindenki koncentráljon az előtte álló karikákra és…


 


- Milyen karikákra? – kiabált be egy hugrabugos gyerek. Piton biztos volt benne, hogy ezért ő leharapta volna a fejét, ha még mindig tanár. Kivéve, persze, ha a Mardekárban van.


 


- Oh, ja persze. Mindig elfelejtem. Megkérnék mindenkit, hogy oszoljatok szét a teremben, Mindenki előtt legyen egy méter… nem inkább kettő… de másfél is elég lenne… - Inkább te lennél másfél méterrel a föld alatt… - gondolta keserűen, és hagyta, hogy McGalagony tyúkanyó módjára terelgesse a többi griffendélessel együtt. Lehet, hogy Annabel volt, aki az elmúlt 300 évben leggyorsabban megtanult hoppanálni, de az nem jelentette azt, hogy tanárnak is alkalmas.


 


- Szóval, a hoppanálás lényege a három B. Nem D. Vagy inkább A.


 


Még van egy-két betű az ábécében, nem akarod végigmondani?


 


- Az első: A koncentrálás. Mindenki koncentráljon a körbe… ja, igen – meglengette a pálcáját, és megjelentek előttük a fa hullahopp karikák.


 


- Szóval: „A koncentrálás”. Koncentráljatok a körötökbe. A második A az „A cél”. Ez a karika. A harmadik A az „Az elhatározás” – most forduljatok sarkon, és hoppanáljatok – azzal megpördült a tengelye körül (úgy, hogy a bal sarkát a tűsarkújával együtt elég magasra felrántotta – amitől úgy festett, mint egy veszettül ügyetlen balerina.)


 


Abban a pillanatban megjelent a terem másik végében.


 


- Ja, ezt elfelejtettem mondani – nézett rájuk sajnálkozva – hogy az elhatározásnak fel kell töltenie benneteket, egész a lábujjatoktól a fejetek tetejéig. Különben amputroportálni fogtok. Meg azt sem mondtam, de most mondom, hogy a termen kívülre ne akarjatok hoppanálni, mert Roxfortban amúgy sem lehet, csak mos, mert Dumbledore professzor a Nagyteremről eltávolította a gyakorlásra a bűbájt, de a termen kívülre most sem lehet. Na, próbáljátok újra.


 


Piton egy lemondó sóhajjal pillantott körbe, és tökéletesen meg tudta érteni azokat az elkeseredett arcokat maga körül látott. Alig három karikára tőle egy tagbaszakadt gorilla, az egyik mardekáros egy ugyanolyan piruettet mutatott be, mint Annabel – csak hoppanálni nem sikerült vele. Ellenben a sarka beleakadt a talárjába, és látványosan felhömbölödött. Piton elvigyorodott: talán mégsem lesz olyan rossz ez a hoppanálás…


Mit nem adott volna érte, ha tavaly Harryéket is Miss Gloath tanítja… Akár Harry, akár Draco miatt.


 


Az óra végéig még háromnak sikerült hasra esnie – és Piton legnagyobb bánatára McGalagony szükségét érezte annak, hogy közölje keményfejű tanítványaival: a hoppanálásnak nem szükségszerű feltétele hogy felrántsák a sarkukat.


 


Az óra végén, amikor zajongva igyekeztek elhagyni a diákok a termet, Dumbledore jött be, és valamit fontoskodva közölt Flitwickkel, aki cérnavékony hangon próbált a diákok feje fölött odakiabálni Lunának (bár inkább csak a térdük fölött sikerült). A szőke lány azonban még mindig olyannyira el volt merülve a forgásban (természetesen felkapott sarokkal, valami bugyuta dalt dúdolva), hogy csak akkor tért magához, amikor McGalagony aggódó arccal megfogta a vállát. (Luna felsikított az ijedtségtől, és elhasalt. Vector és Bimba azon voltak, hogy mindenkit kitereljenek a csarnokba, így Piton nem maradhatott hallgatózni.


 


De azt semmi nem akadályozta meg, ahogy a csarnokból egy zsebtükörrel ne leselkedjen vissza.


 


- Miss Lovegood – kezdte Flitwick halkan. Pitonnak hunyorognia kellett, hogy lássa a szájukat, és le tudja olvasni, miről lehet szó.


 


- Most kaptuk a hírt, hogy az édesapját megtámadták. – A hollóhátas lány elsápadt. – Minden bizonnyal halálfalók voltak. Lerohanták a Hírverő szerkesztőségét, és két írót elhurcoltak az édesapjával együtt. Még nem tudjuk, hogy miért, vagy hova vitték őket, de amint megtudunk valamit, értesíteni fogjuk. Javasoljuk, hogy a tavaszi szünetet töltse Roxfortban, itt van a legnagyobb biztonságban…


 


- Biztos… biztos a morzsás szarvú szapirtyók miatt – zihálta a lány könnyeivel küszködve. McGalagony előhúzott a zsebéből egy zsebkendőt, de mire odaadhatta volna, a lány már elrohant.


 


---


 


- Szóval lerohanták a szerkesztőséget? – kérdezte húsz perc múlva Harry a klubhelyiségben. Ron mogorva képpel hallgatott: elkövette azt a hibát, hogy éhségében evett – vagy legalább is megpróbált enni – Hagrid teasüteményéből. Hermionééknek még nem sikerült eldönteniük, hogy a foga kitörött, összeragadt, vagy csak szimplán gyomorrontása van.


 


- Igen. És hármójukat elhurcolták.


 


- Szegény Luna – jegyezte meg Ginny. – Először őt támadják meg aztán… – sóhajtott. – Azt hiszem, megkeresem, hátha meg tudom vigasztalni. Vagy legalább valamennyire. Én is tudom, milyen rossz életveszélyben tudni az apánkat…


Azzal fölállt, majd a portrélyukhoz ment és távozott.


 


- Igen, eléggé kiakadt - folytatta a volt bájitaltanár a beszámolót. – Nem kezdett sírni, de közel volt. És elrohant. – Szomorú-gúnyos mosolyra húzta a száját. – Miután kijelentette, hogy a morzsás szarvú szapirtyók miatt van minden.


 


- Tudod, lehet, hogy nem is olyan ostobaság – vetett közbe Hermione, Piton talárjának szegélyével játszadozva. Amikor erre az egykori bájitaltanár felhorkantott, a szemébe nézett:


 


- Miért? Először Luna, aztán az apja. És nehogy azt mondd, hogy az baleset volt. Hatan voltak és csak Lunát akarták! Mi van, ha az apját vele zsarolták? Egyáltalán nem biztos, hogy csak azért, mert a Hírverő sok szemetet kinyomtat, minden szemét, amit ír. Lehet, hogy rájöttek valamire.


 


Piton elgondolkodva pillantott az ölében ülő lányra.


 


- Mondasz valamit…


 


Este, amikor behúzta az ágya körül a baldachint még ott visszhangzottak a fülében Hermione szavai.


 


Egyáltalán nem biztos, hogy csak azért, mert a Hírverő sok szemetet kinyomtat


Valahonnan ez olyan ismerősen csengett…


sok szemetet kinyomtat… sok szemetet kinyomtat….sok szemetet kinyomtat, mert azt akarja, hogy az emberek ne tudják hogyan kell…


 


A sorok, mintha a levegőre lettek volna nyomtatva, megjelentek:


 


Sok szemetet kinyomtat, hogy a laikus varázslók ne tudják, mi az igazság.


Ezt ő írta az átváltoztatástan dolgozatában. A középkori áltudományos kódexekről, amik sok gondot okoznak a tudósoknak. Közvetlenül az előtt, hogy McGalagony begyűjtötte a puskát.


 


Hirtelen, mintha a szíve kihagyott volna egy ütést, belehasított a felismerés, hol hallotta a mondatot, és mint akit áram rázott meg, felült az ágyában.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.