Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. Betörések

2008.02.26

Piton idegesen járkálni kezdett a szobában. Legalább három órán keresztül pakolt, lassan kilenc óra lesz. Ha Minerva még nem vette észre, hogy nála van a csomag, és nem nyitotta ki, aznap már aligha fogja. Ha viszont már megnézte, mindegy. Semmilyen jó érv nem jutott eszébe, ami miatt rá kellene törnie az ajtót, hogy a tankönyveit követelje. És azzal csak felhívná magára a figyelmet. Meg kell várnia a holnap reggelt. Nem kelthet feltűnést.

Nagyot sóhajtott, és leült az ágya szélére. Csak ez hiányzott! Az arcát a kezébe temette. Ha belegondol, hogy a napja ugyanúgy indult, mint az összes többi, most meg egy griffendéles szobában ücsörög, és azon idegeskedik, hogy McGalagony professzor meglátja, hogy egy bájitalkönyvet is vett... na jó, meg mást is. És hogy kénytelen lesz visszaülni az iskolapadba... Elkeserítő.

Előásta a bőröndjéből az új törölközőjét, pizsamáját, alsónadrágját, és a fürdő felé vette az irányt. Hmm... Ki kell használnia, amíg egyedül élvezheti. Lehet, hogy meg tudná tartani a jelszót, és később is feljöhetne ide...

Megnyitotta a csapot, és engedett habfürdőt a vízbe. Épp azon volt, hogy bemásszon a kádba, amikor észrevett egy cetlit a tükrön, tagadhatatlanul Dumbledore kézírásával:

Mossa meg a haját. Még ma.

Dühösen letépte, és darabokra szaggatta.

- Mi köze van hozzá, hogy mikor mosok hajat? - dühöngött.

- Nos, nem sok - felelte a tükör - de igaza van abban, hogy tényleg ráfér.

Piton első dolga volt - miután kimászott a kádból -, hogy némító bűbájt tegyen a tükörre.

Aznap éjjel alig aludt valamit, és másnap kipirosodva, lihegve ébredt. Már rég elfelejtette, mit jelent egy tizenéves gyerek hormonjaival számolni. Olyan vad álmai voltak, hogy a gondolatára is belepirult. Mióta beállt Halálfalónak az éjszakáit nem szőke szépségek, hanem halott muglik kísérték. És bár ezt részesítette volna előnyben, nem volt jó érzés, hogy megszűnt a tökéletes uralma a teste felett.

- Na lássuk - mormogott magában, amíg kihúzta az egyik nadrágját és kötött pulóverét a táskából. - Először mosdás.

Beleugrott a papucsába, és kislattyogott a fürdőjébe. Megállt a tükör előtt, és kis híján hanyatt esett a látványtól. A szokásos reggeli borosta eltűnt, viszont az álla és a homloka tele volt pattanásokkal. Pedig már majdnem elfelejtette, mennyi gondja volt vele annak idején. Míg mosakodott, lázasan járt az agya, hogy végül milyen kenőcsöt kevert ki magának az eltűntetésükre. Hála az égnek, jó ideje nem volt rá szüksége. Mire visszament a szobába, már emlékezett az összetevők felére. Meg arra, hogy egyszer Lucius babolajat kevert bele, és két napig ki sem jött a szobájából, amíg a türkiz színű foltok el nem tűntek róla.

- Lássuk... maniókagyökér, aloé vera, kamilla, jojobaolaj, ginzeng, fekete rozs, diósó, ... Mi volt még benne? Hát persze, bubógumógenny, aszfodélosz-levél, borsóliszt, és... kálifű. Kálifű... Lehet, hogy a többit meg fogja találni azok között az anyagok között, amiket tegnap vettek, de a kálifű rendkívül ritka. Természetesen a laborjában van egy jó adag belőle, csak le kell mennie, és...

Hirtelen eszébe jutott, hogy ő most diák. DIÁK. Ami azt jelenti, hogy nem sétálhat be csak úgy a bájitalszertárba. Bár, kénytelen lesz, ugyanis így nem hajlandó mutatkozni. Pláne nem Albus előtt. Ahogy ismeri az igazgatót, még kijelentené, hogy így nehezebb ráismerni. Na, akkor, hajrá, betörők!

Első: időzítés. Most, amíg mindenki reggelizik. Második: álcázás. Kár, hogy nincs láthatatlanná tévő köpenye, az lenne az igazi, de megteszi egy kiábrándító bűbáj. És repülni fog. Az épület belmagassága mindenhol legalább öt méter, senki nem fogja észrevenni, ha elszáll a fejük fölött. Legfeljebb Hagrid.

Kiosont a folyosóra, miután a megfelelő bűbájokkal ellátta magát, és hamarosan a bájitalterem előtt találta magát. Útközben elrepült Flitwick és Frics felett, de egyikük sem vette észre. Nagyon elégedett volt magával, amíg be nem lépett a szertárba. Ha valamire, akkor arra nem számított, hogy Miss Folstone már ott lesz. Márpedig ott volt, és épp azon dolgozott, hogy felbecsülhetetlen értékű, különleges fajokat tartalmazó befőttes üvegeit hanyag mozdulatokkal papírdobozokba rakja. Egy pillanatig azt hitte, ott lesz rosszul. Az a gyűjtemény többet ért, mint a Malfoy-kúria! Az új tanárnő eltökélten dolgozott, láthatóan nem vett észre semmit. Mit csináljon? Csak azzal tudhatná biztonságban, ha ő vigyázhatna az üvegekre, de ha a hollóhátasokkal kell egy szobában laknia, akkor aligha van esélye annak, hogy az összes üveg megússza. Nos, nincs más választása. Lehet, hogy mégsem volt olyan nagy tévedés a Mardekár...

Előhúzta a pálcáját, és várt. Abban a pillanatban, amikor Laury kinyújtotta a kezét az újabb üveg után, egy kis átokkal eltalálta. Az új tanár úgy rántotta el a kezét, mintha megégette volna. Mert megégette. Értetlenkedve körbenézett, de nem látta a plafon közelében lebegő Pitont. Ismét nyújtotta a kezét, de az átok megint célba talált, ezúttal erősebb nyomot hagyva. A szerencsétlen lány zavarodottan egy másik üveg után nyúlt, de a jelenet megismétlődött. Látszott rajta, hogy azon gondolkodik, esetleg megátkozták az üvegeket. Piton magában elmosolyodott. Kapóra jön a hírneve. Amikor negyedszer próbálkozott, az ujjai felhólyagosodtak, és sírva elszaladt a gyengélkedőre.

Amint becsapódott mögötte a pince ajtaja, Piton leereszkedett, és visszarakta kincseit a polcra. És minden ismert védőbűbájjal levédte őket, hogy senki ne tudjon hozzányúlni. És lévén, hogy halálfaló volt, ez nem kis mennyiséget jelentett... Utoljára még elhelyezett egyet, ami megégeti az illető ujjait, ha hozzányúlnak, majd elégedetten távozni készült, amikor eszébe jutott, hogy miért jött. Kálifű.

Visszafordult, és belépett a szertárba, ahol a különleges készleteit tartotta. Miután magához vett egy papírzacskót, körbenézett. Ez nagyon fog hiányozni. Még egy-két fiolát a zsebébe süllyesztett, és ugyanazokat a védőbűbájokat ráolvasta a polcaira is. Még csak az kéne, hogy az a széllelbélelt hugrabugos elhasználja a kemény munkával összegyűjtött, előkészített és válogatott alapanyagait. Sarkon fordult, hogy távozzon, amikor lépteket hallott. Miss Folstone a raktár felé tartott. Azonnal felemelkedett a levegőbe. A lány belépett, és valamit le akart emelni a bal kezével - a jobbon vastag kötés volt - de amikor ugyanúgy járt, mint a befőttes üvegekkel, kiviharzott, becsapta maga mögött az ajtót. Amin belülről nem volt kilincs. És az alohomorát meg hiába próbálta volna, az ellen még idejében felvértezte a készleteit óvó szekrényt az olyan kis minden lében kanál diákok ellen, mint Granger. Igaz, csak azután, miután eltűnt a bumszalagbőr.

Az ajtót egyetlen féle képpen lehetett kinyitni: kívülről, jelszóval és bűbájjal kombinálva. A saját találmánya. Talán Dumbledore és Voldemort be tudnának jönni, de más egész biztos nem. Ugyanakkor nem látta okát, hogy az igazgatónak, vagy a Sötét Nagyúrnak hirtelen kedve támadhatna egy pattanástalanító kenőcsöt kikeverni. Az igazgató kérne, Voldemortnak meg ha szüksége lenne valamire, ez lenne az utolsó hely, ahova önként jönne beszerezni. Dumbledore orra alatt! Laury Folstone pedig végképp nem tudná kinyitni. Hogy fog így visszajutni a szobájába? Mi lesz, ha az igazgató észreveszi, hogy eltűnt? Mi lesz, ha rájön, hogy itt van? Egy ilyen stikliért, ha mások is tudnak róla, ki is rúghatja! Az meg a halálos ítélete lenne. Mi lesz, ha meglátja ilyen pattanásosan? De ami még rosszabb: hamarosan szüksége lesz egy WC-re.

Elkeseredetten toporgott körbe. Ha más nem, még mindig dörömbölhet az ajtón, és hívhatja Dumbledore-t. Meghallani csak meghallja az ostoba liba. Bár az nem lenne észrevétlen. Micsoda égés. Mondjuk, mondhatná, hogy eltévedt. És biztos mindenki el is hinné.

Hoppanálni nem lehet, és egyetlen hülye sem tart kandallót a tárolójában! Hacsak nem ... Ez az! Egy zsupszkulcs!

Elégedetten leroskadt egy felfordított vödörre, és ismét érezte, hogy a hólyagja egy mellékhelyiség felkeresését sürgeti. Egyetlen gond, hogy Roxfortból és Roxfortba zsupszkulcsot készíteni egyáltalán nem egyszerű a védőbűbájok miatt. Igen, Dumbledore-nak nem probléma, de ő tökéletesen ismeri az összes átkot és rejtőbűbájt, nem egyet saját maga tett a kastélyra. Ez az oka annak, hogy Voldemort eddig nem rohanta le az iskolát a halálfalóival. Nem ismeri a védelmet, és annak nagyon csúnya vége lehetne.

Végül is, ő maga is tudja a legnagyobb részét. A legrosszabb, ami történhet, hogy valahol máshol jelenik meg. Ennyit még megkockáztathat.

Próbált nem arra gondolni, mi lenne, ha Trelawney vagy McGalagony fürdőjében találná magát, vagy ne adj Isten a női tanári WC-ben. Elhessegette a gondolatot. Nincs más választási lehetősége, mert máshogy aligha juthat ki, a hólyagja meg egyre jobban sürgeti...

Megfogott egy kis papírzacskót, rámutatott a pálcájával, és kimondta a varázsigét:

- Portus!

A kis zacskó kékes fénnyel felragyogott, majd kihunyt a fény. Piton vett egy nagy levegőt, és a másik kezével is megragadta a zsupszkulcsot. Érezte az ismerős rántást a köldöke mögött - amit a teli hólyagja nagyon nem díjazott - és forogni kezdett a világ. Amikor a zsupszkulcsot aktiválta a jelenlegi szobájára koncentrált. Amikor a lába ismét a földnek ütközött, a bejárati csarnokban találta magát. Megkönnyebbülten felsóhajtott, és a legközelebbi WC felé vette az irányt (amennyire méltóságteljesen futni tudott), nem törődve McGalagonnyal, aki egy pillanattal később érkezett a színre, és gyanakodva nézett a diák után, aki nagy lendülettel rontott be a tanári WC-be.

Amint megkönnyebbült, visszament a szobájába, megkeverte a krémet, és végre megszabadult a pattanásaitól. Elégedetten nézegette magát a tükörben. Amikor megunta, visszament a szobába, és azon kezdett gondolkodni, hogyan szerezhetné vissza a könyveit. Ha odamegy elkérni, és Minerva nincs ott,... Akkor betörhet. De ha megjelenik, míg a zárral kínlódik... Akkor már csomagolhat is. De ha végiglapozza a könyveket, és rájön, hogy ő mennyire ért a bájitaltanhoz, akkor már le is bukott. De ha eltűnnek a könyvek, akkor rájön, hogy valaki járt a szobájában. Mindegy. Valamit muszáj tenni.

Rendben. Akkor most odamegy. És ha ott van, elkéri a könyveket. Ha nincs, be fog törni. Lassan ebédidő. Biztos lenn van a Nagyteremben. Csak beoson, kiviszi, és ott sem járt.

Odalopakodott az ajtóhoz. Sehol senki. Elővette a pálcáját, és sorra törte meg az átváltoztatástanár védőbűbájait. Nem voltak egyszerűek, de már sokkal nehezebbekkel is volt dolga. Benyitott. A szobában élére állított rend volt. A válltáskának azonban, amit a vásárláshoz hozott magával, se híre, se hamva. Pedig abban kell lenniük, mivel nincs egyetlen papírzacskó sem a láthatáron. Nos, akkor mi legyen? Odalépett az asztalhoz. Körbenézett. Semmi. Kihúzta a fiókokat. Semmi. Amikor az utolsónál tartott, hirtelen valaki megszólalt:

- Mégis, mit képzel magáról?

Még a szívverése is elállt. Felnézett, a volt kollégáját keresve, de nem látta sehol. Pedig mintha itt lett volna. Kinézett az ablakon. A tanárnő kinn üvöltözött: Umbridge-dzsal! Úgy tűnik a vén béka visszamerészkedett, és Hagrid állatait piszkálgatta... Ha nincs ilyen helyzetben, megállt volna végignézni az ígéretesnek tűnő műsort, de dolga volt. Visszafordult a szoba fele, és döbbenten látta, hogy leverte a fiókot, amit kihúzott, és a tartalma szanaszét gurult a szobában. Ijedtében hátrálni kezdett, és levert még két vázát, és egy könyvespolc teljes tartalmát. Na puff. Annak az esélye, hogy ezt vissza tudja rakni úgy, ahogy volt, egyenlő a nullával. Nos, ha így állunk, jobb, ha hatékonyabban keres, és mihamarabb meglép innen.

Kihúzta a pálcáját, és sorba rámutogatott a fiókokra, polcokra, szekrényekre. Mindenhonnan röpködtek a könyvek, pergamenek, újságok, képek és ruhák. Pillanatokon belül olyan rendetlenség volt, mintha egy orkán söpört volna végig a szobán. De sehol semmi.

Magában szitkozódva kiment a szobából, és visszahelyezte a bűbájokat. Gyorsan ki kell találnia valamit, amivel magyarázni lehetne ezt a felfordulást... Valamit, amiben nincsenek halálfalók, vagy egy gyanús eltűnt bájitaltanár. Valami ártatlant.

Megállt az ablak előtt, és kapálózó szívvel figyelte, ahogy az átváltoztatástanár visszamegy a kastélyba. Umbridge sikoltozott, ahogy Hagrid a kapuk felé cipelte a kabátjánál fogva, a hipogriffek idegesen kapálták, egy durrfarkú szurcsók a kert maradványai között randalírozott, egy ládában pedig... Furkászok!

Alig negyed óra múlva már lenn állt az udvaron. Hagrid széles mosollyal köszönte meg, hogy segít az állatokat összegyűjteni. Igaz, jól összeégette a kezét - (Hogy juthatott az óriás eszébe szurcsókot tenyészteni?!) - de az egyik kis furkászt belevitáltatta McGalagony irodájába.

- Hagrid - kérdezte tettetett aggodalommal - a furkászok...

- Mi történ' velük?

- Kiszöktek a ládából! Hányan voltak?

- Nem tom' pontosan... Aszongya... volt öt beteg az erdőbő', tíz, saját tenyésztésű, kettő cserenyaraláson, három pedig ellenőrzés alatt. Húszan voltak. - Az óriás az ujjain számolt, ahogy az adatokat sorolta.

- Akkor egy hiányzik.

- A teremburáját! Meg kell keresni!

És Piton majd' egész délután az elveszett furkászt kereste, amikor pontosan tudta hol van. Nem tudta volna megmondani, mi idegesítette jobban: az óriás folytonos brummogása és ostobaságai, vagy hogy majd letört a lába a mászkálástól, vagy hogy nem válaszolhatott olyan epésen, ahogy mindig is szokott. Talán a legutolsó.

- ... És akko', aszongya nekem...

Idővel megtanulta kizárni a zavaró hangot, de ez nem változtatott a véleményén.

Idióta félóriás. Ha lenne annyi esze, már rég megpróbált volna egy helymeghatározó bűbájt, bár lehet, hogy jobb, ha nem varázsol, még felgyújtana valamit. Nem is csoda ezek után, hogy Potterék annyira odavannak érte. Weaslyéknek is annyi esze van, mint egy tyúktojásnak. Granger intelligens, de neki sincs több esze, ha ilyen társaságban lóg.

- ... És így aztá' megkapta a magáét, mer' mindig azt mon'tam..

- Hagrid? - kérdezte.

- ... Hogy Dumbledore úgyis megmondja, ha valami...

- Hagrid! - kiabálta, és a hangjába visszatért a régi gúnyos él. Az óriás lassan magához tért.

- He?

- Lehet, hogy a furkász beszökött a kastélyba.

- Mibő' gondolod?

- Tekintve, hogy idekint nincs, márpedig elég alaposan körbenéztünk, csak odabent lehet! - felelte azzal a hangsúllyal, ami két nappal ezelőtt még sírva fakasztotta volna a legtöbb diákját. Eddig a vadőr nem vette komolyan, de ezen elgondolkodott.

- Igazad lehet...

Bementek a kastélyba. Dumbledore már az előcsarnokban várta őket.

- Ah, Hagrid! És Antonius! Pont benneteket kerestelek. Egy furkász bejutott McGalagony irodájába. Egy kis ládát nyomott a vadőr kezébe - Gondolom, majd elintézed, hogy jó helyre kerüljön. Ne aggódj, a kárt már helyrehoztuk - tette hozzá mosolyogva.

Piton legszívesebben táncolt volna örömében. Nem. Piton sosem táncolt. Legszívesebben összevonta volna a szemöldökét, és méltóságteljesen elvonult volna, lobogó talárral. Dumbledore nem gyanúsítja, és abban is biztos volt, hogy a Griffendél vezető tanára kis híján szívinfarktust kapott, amikor meglátta a pusztítást.

- Antonius? Válthatnék veled egy szót?

Mindent tud. Ilyen hamar ennyit változzon egy ember véleménye... Legszívesebben otthagyta volna lobogó talárral és összevont szemöldökkel, de... Megadóan biccentett, és követte az öreg varázslót az irodájába.

Miután Dumbledore leült az íróasztal mögött, megszólalt:

- Citromport, Perselus?

- Tudja, hogy nem kérek. SOSEM kérek.

- Nos, igen, de ki tudja, hátha egyszer még meggondolja magát, és megkóstolja. Szerintem igazán kár az előítéletekért. Az íze olyan...

- Albus, megkérhetném, hogy térjen a tárgyra?

- Igen, igaza van. Nagyon sok dolga van, mint mindig. Bár megjegyzem, most egészen más jellegű...

- Megkérdezhetném, mi az?

- Igen.

Hallgattak. Piton vett egy nagy levegőt. Az igazgató már rég próbálta leszoktatni fellengzős stílusáról, és egyre nehezebben viselte.

- Nos, mit tervezett, mivel leszek kénytelen eddig érdekesnek ígérkező délutánjaimat tölteni?

- Olvasással. De nem azokat a könyveket, amiket az Abszol úton vett - tette hozzá, amint tiltakozni akart. - Igen Perselus, tudok a bájitalkönyvről. Azért nem találta Minerva szobájában a könyveit, mert én vittem el őket. Nem, Minerva nem tud róla. Mindenesetre el kell ismernem, igazán hatékony volt a keresésben. Ötletes dolog volt a furkászt beküldeni... Nos, a könyvei nálam vannak, és itt is maradnak, amíg el nem olvasta a brit muglik életéről szóló kiadványt. Még az év kezdete előtt végeznie kell vele.

- De Albus! Az több mint négyezer oldal!

- Én is tudom. De mint ahogy maga is rámutatott, üresek a délutánjai... Biztos, hogy nem kér egy citromport?

Piton felsóhajtott, és visszament a szobájába, arról ábrándozva, hogy kigyullad a könyvtár, és nem kell olvasni. Vagy egy kötet-torony maga alá temeti Dumbledore-t... inkább az utóbbi.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.