Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. Szemtől szemben

2008.02.27

Az az idény is ugyanúgy kezdődött, ahogy ez előző kettő, amit egy igazi partner nélkül kellett eltöltenem. Yuri profi volt, nem tagadhattam. Mégis, nem az volt, akire szükségem lett volna. Nem volt határozott, nem hozta elő az igazi Angyalt, mert nem tudott Démonná válni. A Főnix megszelídítette a saját Démonát, hogy jobban ragyogjon, mint előtte. Yuri és Layla egy pár. Partnerek. A trapézon, a színpadon, az életben.

Sora Naegino viszont egyedül van. Hiába Kaleido Sztár, hiába Angyal, hiába sikerült végrehajtania a Legendás Manővert…

Egyedül vagyok.

- Bámulatos vagy, Sora! - eszméltem egy lány hangjára, mire ijedten rezzentem össze.

- Köszönöm, Rosetta - mosolyogtam rá a diabolóbajnokra, miközben puhán érkeztem a trapézra.

A gondolataim, még ha nem is neveztem nevén azoknak tárgyát, Leon körül forogtak, közben pedig akaratlanul is végrehajtottam az Angyalok Táncát. Láttam a sarokban, ahogy Layla hitetlenkedve mosolyog rám, míg Yuri, az arcát mindent értő kifejezéssel figyel, miközben barátnőm teljes nyugalommal kezdi enni a kezébe nyomott fagylaltot. Csak úgy süt róla a boldogság, hiszen első gyermeküket várják, ami legalább akkora izgalommal tölti el a Kaleido Társulat tagjait, mint mikor az esküvőjükre készültünk, nem sokkal Leon távozása után. Szentül hittem, hogy Yuri és Layla meghívását nem fogja elutasítani.

Tévedtem.

Emberben sosem csalódtam még akkorát, mint a félelmetes Halálistenben, Leon Oswaldban. Amíg együtt dolgoztunk, fel sem fogtam, mennyire hozzászoktam a kemény edzésekhez, a kötözködő és undok stílusához, ahhoz a keserűséghez, ami szavak nélkül is áradt az egész férfiból. Mikor azonban elment, úgy tört rám a hiányérzet, hogy szinte belepusztultam.

Japán lány vagyok, akit nem arra tanítottak a szülei, hogy rohanjon egy férfi után. Japánban a férfinek nagyobb tekintélye a nőnek, de csak akkor, ha tisztességes. Egy nő pedig elveszti a becsületét, ha önként, mindennemű kötelezettség nélkül dobja oda magát egy másik férfinak.

Nem mentem utána.
Nem hívtam telefonon.
Nem írtam neki e-mailt.
Nem küldtem neki levelet.
Nem kerestem.

Mégis, napról napra, minden este, amint befejeztem az edzést, rohantam vissza a szállásra, felrobogtam a szobámba, néztem a mobiltelefont, néztem a számítógépet, de semmi. Reménytelenül vártam, hogy keresni fog, de azután, hogy átlépte a Kaleido Színpad bejáratát és elment, megszakadt közöttünk minden kapcsolat.

Leon távoztával, mintha egy rész tűnt volna el belőlem, amit eddig annyira természetesnek vettem, hogy a létezéséről sem tudtam, s csak akkor eszméltem rá a létezésére, mikor elveszítettem. Az ezüsthajú Démon, aki olyan könnyedén kisétált az életemből, magával vitte a mindig boldog, gondtalan és felelőtlen kislányt, az ártatlanságot, amivel a világra csodálkozik rá egy fiatal. Elvette tőlem azt a fiatalságot, amikor már nem gyerek az ember lánya, de még nem értek meg benne azok a gondolatok, azok az érzések, amik egy felnőttet felnőtté tesznek. Elhagyott, egy olyan énemmel hagyott egyedül, akit még nem ismertem, aki még új, teljesen idegen volt számomra.

Mindenki észrevette, hogy megváltoztam, de az új, zárkózott Sorának megjelenését az Angyalok Tánca miatt érzett túlzott magabiztosságnak tudták be. Alig maradtak olyanok, akik tudták vagy sejtették, hogy más áll a háttérben és megértették, hogy egyedüllétre van szükségem ahhoz, hogy magamra találjak. Két, talán három ember volt, akinek meg tudtam nyílni anélkül, hogy bárhogy is megbántottam volna őket: Yuri, Layla és a Főnök.

De nem volt elég két szezon sem arra, hogy sikerüljön rátalálnom az útra, ami nekem jutott. Elvesztem a ködben, ahogy azt Fantom is folyamatosan hajtogatta, és nem találom a kiutat. Nincs meg a Vezető, aki ki tudna terelni, aki meg tudná mutatni a helyes ösvényt.

- Sora, gyere! - zengte be a termet Mia hangja. - A főnök látni akar téged és May-t.

Némán ballagtunk mindketten, nyomunkban az elmaradhatatlan Yuri-Layla párossal, de ahogy az iroda felé közeledtünk, furcsa érzés lett rajtam úrrá. Izgatottság és fájdalom furcsa elegye. Óvatosan kopogtam be az irodába.

- Gyertek be, lányok!

- Mi történt, Kalos? - léptünk be mindannyian.

Mielőtt válaszolhatott volna, az ajtó melletti fotelből egy ismerős alak állt fel, magára vonva a figyelmemet. A szürke szemekben már nyoma sem volt az egykori, bontakozó gyengédségnek, ugyanolyan ridegen fénylettek, mint mikor legelőször álltunk így egymással szemben, de a férfi tagadhatatlanul az volt, aki elment.

- Bien, Sora!* Már nem is üdvözölsz? - húzódott gúnyos mosolyra a szája.

- Oswald - biccentettem, majd megpróbálva nem törődni a szívem heves dobogásával, a Főnök felé fordultam. - Miért hívattál?

- Megvan az új műsor - dőlt hátra a székében Kalos. - Mia majd elmondja, miről fog szólni, de tájékoztatni akartalak, hogy Leon visszatér a színpadhoz. Aláírta a szerződést, így hivatalosan is a partnered.

- Igazán megtisztelő, hogy utólag nagy kegyesen szóltok - ironizáltam. - Ami pedig azt illeti, én úgy tudtam, hogy a Halálistennek nincsen partnere, mert senki sem méltó ahhoz, hogy átvegye Sophie helyét.

Láttam, ahogy megvonaglik az arca és egy pillanatra iszonyatos düh villant a ragadozó tekintetben. Tisztán láttam a pillanatnyi vágyat a gyilkolásra, ettől pedig megrettentem. Nem, ő nem az a Leon Oswald, aki először idejött a Színpadhoz, bár nem is az, akivel végrehajtottam az Angyalok Táncát. Ő egy teljesen új ember, ahogyan én is. Nem szabad anélkül megbántanom, hogy ismerném, különben egyszer biztosan meg fogom bánni. Bűnbánóan pislogtam rá, mire minta megenyhült volna a tekintete, de mielőtt igazán kiolvashattam volna valami érzelmet a szürke szemekből, visszabújt a rideg álarc mögé.

- Tudod, jól, hogy te vagy az egyetlen, akit megfelel - reagált közönyösen. - De jegyezd meg: ezt itt és most mondtam el neked utoljára. Nem foglak ajnározni, azt meg teszi helyettem Layla, Yuri vagy bári más. Edzeni fogunk addig, amíg újból össze nem fogunk szokni és nem hibázunk. Megértetted?

- Persze, Halálisten.

- Remek! - vágott Leon dühkitörése elé Kalos, majd ismételten felém fordult. - Vedd komolyan az edzéseket, Sora. Leon lesz a következő, akivel végre fogod hajtani a Legendás Manővert.

- Parancsolsz? - kerekedtek el a szemeim a döbbenettől. - Ugye csak viccelsz, Kalos?

- Nem, cseppet sem viccelek, Sora. Leon és te, amint az új előadás lefut, indultok a Grand Canyonba és felkészültök.

- Na, azt már nem! Mondd csak, te normális vagy? Hogy én és ő? Nincs az a pénz, nincs az az Isten! Nem fogom rábízni az életem, nem hagyom, nem csinálom meg vele! SOHA! Leon nincs azon a szinten, hogy…

- Lehet, hogy te vagy a Színpad Sztárja, Sora Naegino - mennydörögte Leon. - , de ez nem jelenti azt, hogy senki vagyok! Bármennyire is szép volt az Angyalok Tánca, még nem vagy elismert artista. Egyelőre még én vagyok a profi, te csak szerencsés kezdő.

- Nem érdekel! Te nem vagy olyan, akiben meg tudok bízni annyira, hogy megcsináljuk a Legendás manővert. Kalos, az Istenért…

- Megfutamodsz, Sora?

Az ismerős hangra egyszerre fordultunk meg Leonnal. Layla, a jobbján Yurival úgy álltak az ajtóban, mintha mindennapos dolog lenne, hogy e rég nem látott Halálistennel vitatkozom. Mintha el sem ment volna…

- De, Layla…

- Azt kérdeztem, megfutamodsz?

Az égszínkék szemek ugyanolyan fénnyel csillogtak, mint akkor, amikor harcoltunk. Mikor Démonná vált, hogy én Angyal lehessek és sikeresen tudjuk előadni az Angyalok Táncát. Az a Démoni csillogás, mintha visszahozott volna valamit abból az időből, amikor Leon és én olyan partnerek voltunk, akik szó nélkül is megértik, mit akar a másik. A tekintetem az ezüstszemű Halálistenre vándorolt, majd Laylára és Yurira. Az egyetlen, amit fel tudtam hozni rossz tulajdonságként barátnőmmel kapcsolatban, az mindig csak egy dolog volt: túl jól ismert.

Túlságosan is jól tudta, hogy nem szeretek gyengének látszani, bármennyire is az vagyok. Nagyon is értett hozzá, hogyan hasson az érzéseimre, hogyan próbáljon feltüzelni a harcra.

Igen, ez az, ami annyira hiányzott, mióta Leon elment. A harc, ami kettőnk között zajlott minden egyes előadás alatt, amikor improvizáltunk, amikor minden apróságért harcoltunk a színpadon.

Lassan végigmértem a franciát, majd a ragadozó tekintetbe fúrtam az enyém.

- Rendben - mondtam ki halkan, mire Kalos felsóhajtott, Yuri pedig megeresztett egy kárörvendő mosolyt Leon felé, aki azonban rezzenéstelen maradt. - Az edzőteremben várlak.

Gyorsan lépkedtem a terem felé, miközben valami megmozdult bennem. Valami, amit a fájdalom és az öröm furcsa elegyeként lehet csak leírni, de szavakba nem lehet önteni, csak megpróbálni. Fájt, hogy idegenebbek vagyunk egymásnak, mint az első találkozáskor, pedig, mikor elváltunk, szinte elválaszthatatlan testvérek voltunk. Talán sose leszek képes kiismerni az igazi arcát, mert a Halálisten mindig ott lesz a háttérben, de nem bánom. Tudni akarom, milyen az új Leon Oswald. Akartam, hogy újból együtt szerepelhessünk, hogy megharcoljak vele, ahogy régen. Le akartam győzni, mint még soha senkit. Az ő legyőzése azonban sokkal nagyobb kihívás volt, mint Laylaé.

A teremben még javában folyt a gyakorlás. Marion az ugróasztalnál gyakorolta az új műsort, amit Jonathannal fognak nemsokára előadni a szezonnyitón, amint újból megnyitja kapuit a Színpad. Anna épp Kent próbálta rávenni arra, hogy újból álljon be a bohócok közé, de a fiú határozottan tiltakozott. May és Rosetta a legújabb ugrásukat tökéletesítették.

Hihetetlen felszabadultsággal indultam meg a Rosettának kiabáló Mia és Kathy felé.

- Sora, végre! - sóhajtott fel Kathy, amint megpillantott. - Azt hiszem, elmagyarázhatnád Maynek, hogy…

- Sajnálom, de most nekem is dolgom van - ráztam meg a fejem. - Mia, mi az új darab?

- A címe Tűzliliomok - felelte azonnal a lány. - Angéle, a fiatal, francia lány találkozik élete szerelmével Étiennel. Ez még nem is lenne baj, ha a lány nem lenne hercegnő, a férfi pedig nem lenne egy egyszerű szolga. A lány egyik kérője, Marius, bosszút akar állni a sérelem miatt, amiért Angéle visszautasította és a tettek mezejére lép, mikor látja, hogy a lányt kezdik komoly érzelmek fűzni a férfihoz. Mindent megtesz, hogy az kételkedjen a szerelmében, nem riad vissza semmitől. A dolog odáig fajul, hogy egy bálon, kint a kertben megcsókolja a lányt, amit azonban meglát Étien. Feldühödik, majd a lány tudta nélkül párbajra hívja Marius herceget. Sajnálatos módon a férfi életét veszti, a herceg pedig meg a hercegnőhöz, hogy elmondja neki a hírt. A lány összetörik, magába fordul, végül pedig leveti magát a toronyból. A Túlvilágon azonban Étien, régen halott kedvesével van, elfeledve a hercegnő szerelmét, így a lány még halála után sem lel megnyugvást, de ennek ellenére nem adja fel. Elmegy az Alvilág urához és minden büszkeségét félredobva arra kéri, had legyenek boldogok. Bármit képes megadni érte. A túlvilági úr egyetlen feladatot ad neki: keresse meg azt a férfit, aki miatt a lány, Jacquline megölte magát, akit jobban szeretett, mint Étient. Egyetlen hetet kap, a lány pedig a vállára véve az Alvilágot kutatni kezd a férfi után. Az emberi gonoszság legsötétebb bugyraiba is betekintést nyer, ahogy útközben a Túlvilág legsötétebb részeibe is bemerészkedik. Önmarcangoló módon szinte minden halott terhét magára veszi, ha olyannal találkozik, akinek története megérinti a szívét. A hatodik napon találja meg a férfit, aki elmeséli neki a történetét: hogyan vesztett el mindenkit, hogyan hitte azt, hogy a szeretett lány férjhez ment és miért állt be katonának, hogyan halt meg. A lány az ő szenvedését is magára veszi, aztán megmondja neki az igazat: hogy Jacquline az élete végéig szerette, hogy tévedés áldozata lett és kéri, hogy menjen vissza vele a Túlvilág Ura elé. Tudja, hogy ki fognak futni az időből, de megpróbálja teljesíteni a Nagyúr kérését. Az utolsó másodpercben érik el a Túlvilági Kastélyt, de már késő volt: a lány, a vállán nyugvó büntetések és szenvedés miatt, amit a többiektől átvett, mozdulni sem tud, az idő be nem tartása miatt pedig örök kárhozatra van ítélve. Azonban, mikor a Nagyúr megpillantja őket, hogy elhozta a férfit, megesik rajta a szíve, mivel kiderül, hogy Jacquline a lánya. Lehetőséget állít Étien és Angéle elé: vagy az örökkévalóságon át együtt szenvednek, hogy évezredek múlva semmivé váljon és megsemmisüljön a lelkük, vagy vállalják, hogy újabb esélyt kapjanak maguknak és visszaküldi őket az életbe, egyenrangú felekként, de csecsemőként. A fiatalok az utóbbit választják. Évekkel később, mikor háború van, újból találkoznak, de ellenségekként. Azonban felidéződik bennük minden az előző életükről és rábeszélik a szüleiket, a két királyt, hogy próbáljanak meg békét kötni. A végén sikerül nekik elérni, amit akartak: a vérengzésnek vége és ők is összeházasodhatnak, hogy végre együtt legyenek.

- Ez csodás, Mia - kiáltott fel Marion és May egyszerre.

- Egyet értek - mosolyodtam el. - Egyre jobban belejössz, Mia.

- Ugyan - legyintett a lány pipacspiros arccal, majd bizonytalanul a szemembe nézett. - Mondd, Sora… a Főnök elmondta neked, ki lesz a partnered? Csak azért kérdezem, mert eléggé nehéz ugrásokat akar, mivel ez kivételesen egy felnőtt műsor lesz, én pedig nem vagyok benne biztos, hogy az az új fiú, aki a múltkor itt volt…

- Emiatt nem kell aggódnod, kislány - zendült egy rideg hang mögöttünk, megfordulva pedig szembe találtam magam Leonnal. - Sora partnere én leszek az előadásban.

- Leon…

- Ez Leon Oswald!

- Vajon hogy került ide?

- Visszatért a rideg Halálisten…

Szinte minden artista egyszerre kezdett beszélni a bejelentés miatt, én azonban rá sem hederítettem. Egyetlen egy mondat volt, ami megragadt az emlékezetemben, nem hagyva nyugtot nekem.

- Mondd, mi az, hogy felnőtt műsor? - fordultam vissza a döbbent barátnőmhöz.

- Hát… szóval, Kalos úgy döntött, mivel Marion viszi a gyerekszínpadot, Annával és a bohócokkal, megengedhetjük magunknak, hogy egy szigorúan korhatáros műsort csináljunk a felnőtteknek, tele… erotikus… elemekkel…

A vége elveszett a morajban, miközben velem megfordult a világ.
Erotikus műsor?
Leonnal?
Ez most komoly?!

- Megint meg akarsz futamodni vagy esetleg kezdhetjük a felkészülést? - jelent meg egy kegyetlen, dévaj mosoly az ezüsthajú arcán.

- Engedjétek le a trapézokat. A háló nem kell.

Szinte kívülről hallottam a saját hangomat, de olyan tűz égett bennem, mint eddig még soha. Egy tűz, ami hajtott, hogy megküzdjek vele, hogy legyőzzem őt, hogy fölé kerüljek. Hogy bosszút álljak az apró, ámde annál fájóbb sértésekért. Hogy fájjon neki is valami úgy, ahogy a szívem fájt, amikor minden szó nélkül eltűnt a semmiben és nem jelentkezett, a sajtó pedig napról napra visszhangozta a nőügyeit.

Éreztem, ahogy az Angyal helyét átveszi felettem a Démon, aki vért akar. Vért, bosszút, fájdalmat. Ki van éhezve arra, hogy tönkretegye ezt a férfit minél előbb, hogy ne jusson el a felkészülésig. Meg akarta semmisíteni őt, mert azt akarta, hogy Layla neve maradjon fent. Nem számított az, hogy kit tapos el: Leon Oswaldot, a francia artistakirályt; vagy a félelmetes, mindenki fölött uralkodni akaró Halálistent.

- A Nyilas kifeszítette íját, melyben a nyíl hegyesebb, mint bármikor - jelent meg Fantom. - De a Skorpió sem tétlen. Halálos mérget termel, hogy ellenfelét el tudja taposni. Ha a Skorpió nyer, a Nyilas fénye örökre eltűnik, élete derékba törik, nem törődve fiatalságával. Ha a Nyilas nyer, a Skorpió ismét halálos sebet kap. Mindkettőjüknek van ereje a túléléshez, bármelyikük is fog veszíteni. A kérdés csak az: mindketten akarnak-e élni?

Harcot akarsz, Leon Oswald? Ám, legyen!

 

-----------------------------------------------------------------------------------

* francia, jelentése: ugyan

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.