Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Terv és végrehajtás

2008.02.26

Draco Malfoy kétségbeesetten rótta a köröket saját szobájában, ahová napokkal ezelőtt száműzte magát, miközben egy merész ötlet kezdett körvonalazódni a fejében. Eddigi élete során egyszer sem gondolta volna, hogy olyan ember lesz majd, aki elárulja a családját, most mégis ez tűnt a legegyszerűbb és legjobb ötletnek. Az anyja halálával és azzal, hogy az apja ennek megakadályozása érdekében semmit sem tett, sőt még alázatosabb szolgájává vált a Sötét Nagyúrnak, minden olyan okot elveszített, ami maradásra bírhatta volna. Nehéz volt meghozni ezt a döntést, de be kellett ismernie: így mindenkinek jobb lesz.

Már csak egyetlen dolog volt hátra: valahogy megtudni, hol van a Főnix Rendjének főhadiszállása és eljutni. Erre persze több lehetőség is lett volna, de tulajdonképpen mindegyik egyetlen személyhez vezetett.

Perselus Pitonhoz.

Biztos volt benne, hogy a keresztapja, még ha azt is mutatja a Nagyúrnak, hogy az ő hűséges követője, valami mégis azt súgta neki, hogy Perselus messze nem olyan hűséges a híres-hírhedt feketemágushoz, mint az apja és a nagynénjéék.

Hirtelen elhatározással az ajtóhoz ment, majd miután megbizonyosodott róla, hogy az egész ház néma és minden lakója nagy valószínűséggel alszik, némító bűbájt szórt a szobára, aztán felkapva a tértágító bűbájjal kezelt táskáját, amiben a holmijai voltak, elhoppanált, hogy alig egy másodperccel később feltűnjön keresztapja ütött-kopott házában.

- Draco! - pattant fel a fekete taláros férfi azonnal az asztaltól, amint észhez tért. - Te mit keresel itt?

- Az a koszos dög ugye nincs itt? - kérdezett vissza a másik, idegesen körbepillantva a kicsi helyiségben.

- Féregfark? Nem, nincs. Megmagyaráznád végre, mit keresel te itt? Apád tudja, hogy itt vagy?

Csak úgy záporoztak a kérdések, de a szőke hajú csak megkönnyebbülten felsóhajtott, leült az egyetlen szabad fotelba és tekintetét a fölé tornyosuló bájitaltan tanáréba fúrta.

- Eljöttem otthonról.

Néma csend a válasz, majd hátborzongatóan mézesmázos hangon jött a következő kérdés.

- Értsem ezt úgy, hogy apád nem tud a dologról?

- Legalább ne játszd azt, hogy érdekel is az életem - villant meg dühösen az acélszürke szempár. - Az egy dolog, hogy a keresztapám vagy, de csak azért jöttem ide, mert te vagy az egyetlen, aki tud nekem segíteni. Be akarok lépni a Főnix rendjébe, és el akarok jutni a főhadiszállásra. És azt ne mondd, hogy nem tudod elintézni - emelte meg a kezét, mielőtt az idősebb megszólalhatott volna. - Tudom, hogy Dumbledore-hoz sokkal inkább hűségesebb vagy, mint a Nagyúrhoz, de pillanatnyilag nem érdekel.

- Ha szabad megtudnom, miért akarsz a Rend tagja lenni? - kérdezte óvatosan Piton, miközben leült a fiúéval szemközti fotelba.

- Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy anyám halála után apámmal akarok maradni, mikor nem tett semmit azért, hogy megmentse?

A Roxfort mogorva tanára eltűnődve figyelte a vele szemben helyet foglaló fiatalt, aki érdekes módon, furcsán nyugodtnak tűnt, mégis a szemeiből tökéletesen ki lehetett olvasni, hogy mennyire dühös.

- Rendben - állt fel végül. - Add a kezed!


***



Néhány perccel később a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola néptelen folyosóit két, fekete taláros alak rótta, egyenesen az igazgatói iroda felé tartva, ahol a jelszó megadás és rövid kopogtatás után máris bebocsátást nyertek.

- Perselus, te itt? És… ah! - pattant fel a székéből az öreg igazgató, amint megpillantotta a tanára mellett ácsorgó mardekárost.

- Draco miatt jöttem, Albus. Azt hiszem jobb, ha tőle hallod az egészet.

- Nos, ebben az esetben foglaljatok helyet! - intett a pálcájával Dumbledore, mire két kényelmes karosszék jelent meg az íróasztalával szemben, a két másik pedig helyet foglalt. - Hallgatlak, Draco.

- Szeretnék tagja lenni a Főnix Rendjének - vágta rá egyből a megszólított, mire az öregember a tanárra nézett.

- Nincs trükk, Albus.

- Ebben az esetben - sóhajtott fel az igazgató. -, elfogadom a jelentkezését.

- Ennyi? - hökkent meg a két férfi.

- Tudom, mi történt édesanyáddal, Draco, így megértem, miért akarsz csatlakozni hozzánk. Csak egyetlen kikötésem van: le kell tenned a Megszeghetetlen Esküt.

- Rendben.

A koros varázsló némán a mardekároshoz sétált, majd megfogva annak kezét tekintetével intett a Bájitalok Mesterének, aki némán szótfogadva a pálcáját a két, összekulcsolódó kézre irányította.

- Esküszöl, Draco Malfoy, hogy nem mondod el senki másnak, aki nem Rendtag, hol van a Főnix Rendjének főhadiszállása, ki a titokgazda vagy mit tervez éppen?

- Esküszöm.

- Esküszöl, hogy történjen bármi, nem szeged meg a Rend szabályait és nem állsz át a másik oldalra?

- Esküszöm.

- Esküszöl, hogy történjen bármi, mindvégig segítesz a társaidnak, és hűséges maradsz hozzájuk?

- Esküszöm.

Alig két óra elteltével a szőke fiú már a saját szobájában, a saját ágyán fekve gondolkodott. Az apja, mikor megtudja, nyilván tombolni fog dühében, hogyan volt képes eltűnni a kúriából, a Nagyúr pedig meg fogja büntetni. Halványan elmosolyodott a gondolatra, hogy a bosszúja egy részét máris sikerült teljesítenie…


***



Másnap reggel, ahogy az az igazgató megmondta, a reggelije már az ágy melletti kis szekrényen várta. Alig fejezte be, egy öreg házimanó, máris elvitte a tálcát.

A szőkeség kiugrott az ágyból, majd egy kiadós mosdás után újból az ágyára huppant.

Dumbledore azt parancsolta neki, maradjon a szobájában egészen az ebédig, amíg meg nem érkeznek a Rendtagok az újabb gyűlésre, így még volt jó pár órája. Nem tudott mit kezdeni a tömérdek szabadidővel. Körbejárta új szobáját, megnézte a falra ragasztott, régi kviddics posztereket, végigfuttatta tekintetét a könyvek gerincén, amíg meg nem akadt a szeme egy érdekesnek tűnő címen.

Kezébe véve a könyvet leült az íróasztalhoz és olvasni kezdett. Annál nagyobb volt azonban a meglepetése, mikor rövid idő múlva kopogtak az ajtaján.


***



Ahogy lefelé sétált a lépcsőn, a keresztapja oldalán, próbálta magát lelkiekben felkészíteni a Potterékkel való találkozásra. Alapjába véve nem szeretett veszekedni, azt mégis élvezte, ha a híres Pottert fel tudja idegesíteni. Valami furcsa öröm járta át minden porcikáját az érzéstől. Megtorpant az ajtónál megálló férfi mögött, ahogy az kinyitotta az ajtót és előreengedte.
Belépve a helyiségbe néma csend volt és minden szempár döbbenten szegeződött a két, külsőre teljesen különböző emberre.

- Ugye ezt nem gondolja komolyan, professzor? - nézett a terem másik végében ülő igazgatóra Harry Potter.

- Dehogynem, Harry, mi több: Draco már a Rend tagja és letette az esküt is.

- Nem vagyok hajlandó egy levegőt szívni ezzel a görénnyel!

- Attól tartok, Potter, muszáj lesz - szólalt meg vontatott stílusban a fiatal Malfoy.

- NEM! Ha ez itt marad, én kilépek.

Döngve csapódott be az ajtó a fekete hajú fiú mögött, majd suttogás futott végig a jelenlevők között. Legtöbben rosszallóan nézték a szőkét, de sokuk csak tanácstalan volt az előállt helyzet miatt, így inkább csendben ültek a helyükön. A helyzetet Hermione Granger mentette meg, aki egyenest a fiúhoz sétált és kezet nyújtott.
Esetlen kezdet volt, de megtette a hatását: a fiú bizonytalanul megrázta a feléje nyújtott jobbot.

- Isten hozott itthon, Malfoy.

- Kösz, Granger.

Lehet, hogy könnyebb lesz, mint eredetileg tervezte…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.