Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


12. Fejezet

2008.02.27

Harry lassan ébredezett. Először csak azt vette észre, hogy egy halom puha, meleg takaró alatt fekszik, arcára süt a nap, és jólesőn cirógatja sugaraival. Mélyet sóhajtott, beszippantotta a szoba levegőjét, amit ekkor ilyennek érzett: kissé fullasztó, de korántsem kellemetlen bágyadt meleg, szinte látta a napfényben kergetőző porszemeket.

Elmosolyodott és macska módjára nyújtózott egyet, de még mindig nem nyitotta ki a szemeit. Szeretett volna sokáig így maradni, elmerülni ebben a békés csendben. Aztán kinyújtotta egyik karját és megtapogatta maga mellett a lepedőt.

Hirtelen kipattant a szeme és kis csalódottsággal nézett körül. A reggeli fényben fürdő szobában egyedül volt. Morcosan felült és még erősebben magához húzta a takarókat. Ekkor meghallotta a másik szobából érkező finom zajokat: léptek, edénycsörömpölés, egy bagoly huhogása, székcsikorgás. Rosszkedve egy pillanat alatt elpárolgott és újra elöntötte az a boldog érzés, amit ébredéskor tapasztalt. Otthon volt, igazán otthon. Visszadőlt az ágyba és fejét belefúrta a párnába, aztán átnyúlt a másik párnáért és azt is feje alá gyűrte. Beszívta az illatot és egy ideig lubickolt Perselus közelségében, ami szinte tapinthatóan jelen volt a szobában. Halkan nyílt az ajtó.

Harry álmosan, kócosan emelte fel a fejét és mikor sikerült szemüveg nélkül is valamelyest ráfókuszálnia, szélesen elmosolyodott.
– Jó reggelt!

Perselus lelkében egy eddig sosem tapasztalt különös, bódító érzés dagadozott, mint egy léggömb.
– Neked is – nem ment beljebb, megállt a küszöbön. – Csak gondoltam szólok, hogy lassan dél lesz…
– Dél? – a fiú hirtelen mozdulattal felült és zavartan beletúrt a hajába, ám ajkáról még mindig nem tűnt el a mosoly.
– Igen, dél – karbafonta a kezét és szúrósnak szánt pillantással méregette Harryt.

A fiú azonban valószínűleg észrevette, hogy a póz mögött valami egészen más van, és lerúgva magáról a takarót, négykézláb elindult felé az ágyon. Perselus elkapta a tekintetét a csillogó zöld szempárról, a csábító mosolyra húzott szájról és nem utolsó sorban a Harry ruhátlan testéről, és már fordult is ki a szobából.
– Öltözz fel!

Harry nevetett és újra elvetette magát az ágyon. Aztán lassan összeszedte magát, kikászálódott a takarók és párnák közül, felvette szemüvegét és öltözni kezdett. Ekkor eszébe jutott valami és kajánul elmosolyodott.
– Tudnál adni egy inget vagy valamit? – szólt ki a nappaliba az ajtófélfának támaszkodva.

Perselus felnézett rá az újságból, amit az asztalnál olvasott és összeráncolta a szemöldökét. Harry ott állt egy szál nadrágban, szemtelenül kócos hajjal, és még vérlázítóbb vigyorral a képén. A férfinak nagy erőfeszítésbe került, hogy oda ne rohanjon hozzá és letörölje a képéről azt a kifejezést egy jólirányzott… csókkal. Visszanézett az újságra.

– A szekrényben biztos találsz valamit – dörmögte végül.
Szinte érezte, hogy a fiú egy tapodtat sem mozdult, így bosszúsan megint felpillantott.
– Mi a baj? Segítsek kinyitni a szekrényt?
– Nem… – Harry elbiggyesztette a száját. Te jó ég, hol tanult ez ilyeneket? – Csak arra gondoltam, esetleg… maradhatnék így is, mit gond…
– Potter! Öltözz!
– Igenis!

Egy órával és egy ebéddel később Harry még mindig az asztalnál ücsörgött és azt az albumot lapozgatta, amit még a múltkor talált Perselus könyvei között. Éppen Párizsnál volt nyitva, de a fiút most egyáltalán nem érdekelték a képek, vagy a város ismertetője. Figyelmét sokkal inkább egy bizonyos illető kötötte le, aki az asztal másik végénél ténykedett.

Perselus eldöntötte magában, hogy így nem lehet dolgozni. Tudta, hogy a smaragd szempár őt mustrálja, de akárhányszor váratlanul felpillantott a főzetből, amin éppen dolgozott, Harryt mélyen elmerülve találta az előtte heverő könyvben. Talán csak képzelődik, gondolta és kicsit megrázta a fejét. Egy gramm porított sárkányfog…

– Perselus?
Hát igen. Legalább eddig csend volt.
– Hm?
– Mit fogunk most csinálni?
– Hogy érted ezt? – kérdezett vissza a férfi és most valóban elfelejtkezett a munkájáról.
Harry félredöntött fejjel, arcán aggodalmas kifejezéssel nézett vissza rá.
– Tudod… most, hogy… talán szólnom kéne Remuséknak.
– Mégis miről? – kérdezte hökkenten Perselus.
– Hát… – Harry zavarba jött. – Hogy eljövök tőlük. Végül is, úgyis azt terveztem, hogy elutazom az országból és…
– El akarsz menni? – Perselusban sötét gyanú ébredt és csalódottság, de a hangja hideg maradt.

– Dehogy – rázta a fejét kissé hevesebben a kelleténél Harry, mikor megértette, hogy mi jutott a férfi eszébe. Jaj, miért ilyen nehéz ez?
– Csak… arra gondoltam – nagyot sóhajtott és lesütötte a szemét, hogy ne kelljen a furcsán kemény fekete tekintetet állnia –, hogy mi lenne, ha végleg eljönnék a Grimmauld térről? És esetleg, ha nem lennék a terhedre… szóval, érted… Érted, ugye?
– Rendben van – jól hallotta, hogy Perselus hangjában enyhe megkönnyebbültség csendült? Felnézett és látta, hogy a férfi visszatért a méricskéléshez.
– Mi van rendben?

Sóhaj, a fekete szemek rászegeződtek, Perselus rátámaszkodott az asztal lapjára.
– Ha jól vettem ki összefüggéstelen és zavart habogásodból, arra próbáltál meg célozni, hogy hosszabb időre igénybe vennéd vendégszeretetemet.
Harry bólintott, mert szavakat nem volt képes kinyögni.
– Akkor jó – biccentett a férfi és újra kezébe vett egy ezüstkanalat.
Harry csodálkozva hajtotta fejét felhúzott térdére és tekintete elidőzött a Louvre-ba szóló belépőn.

Perselus nehezen tudta palástolni elégedettségét. Harry itt marad, itt akar maradni, vele, otthagyja örökölt házát, és… de mégis mihez fognak kezdeni? A tétlenség, a lézengés olyan megbocsáthatatlan bűnnek számított a szemében, hogy azonnal elkezdett lázasan gondolkodni, milyen feladatot adhatna Harrynek, amivel hasznossá tehetné magát. Bájitalfőzésről szó sem lehet. Bár… a legutóbbi álomital tűrhetően sikerült, de nem valószínű, hogy a fiú arra vágyik, hogy főzőcskézzen. Szeme a Harry előtt heverő könyvre siklott és akkor eszébe jutott!

– Azt hiszem, itt lenne az idő, hogy megkezdjük műveltségbeli hiányosságaid kipótlását – szólalt meg hirtelen, hogy a fiú majdnem leesett a székéről. Ezt Perselus kaján elégedettséggel könyvelte el, aztán szenvtelenül folytatta: – Úgy hiszem, lenne mit bepótolni.
– Hát igen… – motyogta tanácstalanul Harry. Fogalma sem volt, mire megy ki a játék.
– Kezdetnek mit szólnál mondjuk, egy kis utazáshoz? – próbált higgadtan, mindenféle érzelem nélkül beszélni.

– Utazás? – visszhangozta döbbenten a fiú.
Perselus szemét forgatva nézett rá.
– A füledet sem ártana néha kimosni. Tehát – folytatta, mit sem törődve Harry fintorával – úgy vélem, a nagynénédéknél töltött évek során nem nagyon jutottál el a város határán túlra. Később a Roxfort lett utazásaid egyetlen úticélja, jól sejtem?
Harry ámultan bólintott.

– Rendben – bólintott tűnődve Perselus. – Az egyik általam különösen bírált pontja a roxforti tanrendnek, hogy jóformán semmit nem tanultok irodalomról, képzőművészetről, zenéről. A mugliismeret egy-két óra erejéig tárgyalja a leghíresebb mugli alkotókat és alkotásokat, de ez édeskevés, ráadásul te nem is vetted fel a tárgyat.

Harry nagy nehezen visszanyerte a hangját:
– Még a Roxfort előtt tanultam pár dolgot – Perselus felhúzta a szemöldökét, mire a fiú elbizonytalanodva fejezte be: – de szinte már semmire sem emlékszem.
– Sejtettem. Mit szólnál például Párizshoz? Sok időt volt szerencsém ott tölteni és …
– Párizs? – Harry felpattant a székéről, a heves mozdulatra Perselus kicsit összerándult. – Azt mondod, elviszel Párizsba?
– Kérlek, kímélj meg az efféle hirtelen és teljességgel…
– Perselus! – azzal egy ugrással ott termett a méltatlankodó férfinál és a nyakába vetette magát.
Csókolta, ahol érte, és egy pár pillanat után érezte, ahogy a másik ellenállása gyengül.

– Tanulni megyünk – suttogta Perselus, mikor végre szóhoz és levegőhöz jutott.
– Hát persze – somolygott Harry és hátrasimított egy fekete tincset a férfi arcából.
– Komolyan mondtam – és igyekezett szigorúan nézni, de ilyen közel a fiúhoz, elég nehéz volt józanul gondolkoznia.
– Azt hiszem, javíthatatlan romantikus vagy – mondta merészen Harry és belecsókolt a nyakába.

Perselus meg sem bírt szólalni felháborodásában, és ezt a fiú is észrevette. Még mindig a nyakába csimpaszkodva, rendkívül kacér pillantással beszélni kezdett:
– Tudod te, műveltkém, hogyan nevezik Párizst a muglik? És gondolom, nem csak ők. A szerelem városának. Na?
Perselus megpróbálta eltolni magától a karcsú alakot.
– Ne ostobáskodj…

Ekkor gyanús sistergés ütötte meg a fülüket és elfintorodtak egy különös szagra.
– Mi a…? – kiáltott fel Harry, ahogy a férfi ellökte magától és felkapva pálcáját a füstölgő üstre szegezte.
A kellemetlen szag továbbra is ott terjengett körülöttük, de az üst már nem okádott magából több barna trutymót az asztalra.

Perselus mérgesen fordult a kuncogását leplezni próbáló Harry felé.
– Viccesnek találod? – kérdezte fenyegetőn. – Ez egy rendkívül fontos főzet volt...
Harry felnevetett.
– Most büntetést fogok kapni? – kérdezte kacagva és hangjából jól érezhetően kicsengett, hogy nem lenne ellenére a dolog.
Perselus odalépett hozzá és így suttogott.
– Úgy bizony – megragadta a fiút a vállánál és magához húzta. Harry nevetése elhalt, szemét elfátyolozta a vágy. – Egymillió pont a Griffendéltől, Mr. Potter és életfogytig tartó büntetőmunka…
Harry elmosolyodott.
– És mikor kezdhetem letölteni a büntetésemet, professzor úr?
Perselus alig bírt visszafojtani egy mosolyt.
– Mivel az örökké elég soká tart, azt hiszem, most lenne célszerű belevágni – azzal már húzta is maga után a hálószoba felé.

Harry nem bírta megállni, útközben így szólt.
– De most komolyan… Párizs?
– Befelé, Potter és egy szót se halljak!
Az ajtó hangos dörrenéssel csapódott be mögöttük.

– Azt hiszem, igazán jól jártál velem – motyogta Harry az álom határán, miközben kicsit mocorogva még jobban elfészkelte magát Perselus karjaiban.

A férfi felhúzta egyik szemöldökét és lepislogott a fekete fürtös fejre.
– Hogy érted? – kérdezte halkan, de attól tartott, választ már nem fog kapni.
Harry azonban nagyot ásított és így szólt.
– Kedvedre szekálhatsz engem tanulás ürügyén, nagyszerű omlettet tudok készíteni és… – újabb ásítás és még egy kis mocorgás következett – egy picit sem fogok ellenkezni a további büntetőmunkák miatt.

Perselus elmosolyodott és beszippantotta a fiú hajának illatát.
– Szeretem az omlettet.
– Ó, én is – suttogta Harry és már aludt is.
A férfi elnézte a karjai közt fekvő vékony alakot és úgy vélte, igazán élvezetes hetek várnak rájuk Párizsban.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.