Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Fejezet

2008.02.27

HOVÁ TŰNT HARRY POTTER?

Nocsak. Bögréjét átvette a baljába, másik kezével pedig felemelte a gyűrött újságlapot. A szalagcím alatt Granger fotója magyarázott komor arccal. Eltűnt a drágalátos Hősünk?

„Mint arról már korábban is beszámoltunk, Harry Potter január 2-án tűnt el londoni otthonából. Aggódó barátai azonnal bejelentést tettek a Mágiaügyi Minisztérium Varázsbűnüldözési Főosztályán, de a mai napig nincs hír a Kiválasztottról.
– Nagyon aggódunk érte – mondta el lapunknak Hermione Granger, Potter közeli barátja. – Az elmúlt hetekben különösen zaklatott volt, gyakran zárkózott be a lakásába. Nem volt hajlandó beszélgetni, pedig a Tudjukkivel lezajlott utolsó párbaja óta nagyon is ráfért volna.
A Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály egy személyét felfedni nem kívánó gyógyítója elmondta:
– Mr. Potter súlyos traumákon ment át. Szüksége lenne a szakszerű segítségre…”

Felhorkant és letette az újságot. Sose volt normális. Kár, hogy a világ csak most döbben rá. Na, mindegy… Felkelt székéről és a tűz fölé akasztott üstbe nézett. Remek. Kár, hogy nem talált cickafarkfüvet, de így is használható lesz.

Perselus Piton professzor Voldemort látványos legyőzése után úgy döntött, itt az ideje, hogy végre úgy éljen, ahogy ő akar. Többé ne ugráltassa őt se a valaha élt legnagyobb fehér, se a valaha élt legnagyobb fekete mágus. Bár ez utóbbi, az ő segítségével – remélhetőleg örökre – távozott az élők sorából, Albus Dumbledore szellemalakban még mindig tevékenyen részt vett a varázsvilág ügyeiben, és nem is mutatott igazán hajlandóságot arra, hogy ezen a közeljövőben változtasson.

A Varázsvilág az ő és a drágalátos Potter nevétől volt hangos, na persze. Az emberek szeretik a hősöket… lehetnek makulátlanok, mint a kis Kiválasztott és lehetnek sötétek és tragikus sorsúak… mint ő. Hihetetlen volt, de elkezdtek érkezni hozzá a szerelmes, sőt a házasságot ajánló levelek, felajánlották neki a Merlin Rend Arany Fokozatát, az újságok pedig egyre másra hozták le a legnagyobb badarságokat Perselus Piton titkos életéről. Brr. Még a gondolattól is kirázta a hideg.

Először megpróbált tudomást sem venni az egészről, de mikor egy csapat újságíró megpróbált betörni a házába egy éjjel, hogy fényképeket készítsenek a hős titokzatos magánéletének színhelyéről, esetleg róla magáról pizsamában, nos… ekkor telt be a pohár. Felutazott északra, egy nevenincs mugli falucskába, beköltözött egy kis házba a falu végén és elégedetten főzte a bájitalait. Mivel pénzre szüksége volt, álnéven kapcsolatba lépett egy Abszol úti patikával, és rendelésre készítette a legkülönbözőbb főzeteket, kenőcsöket, sőt néhány csak ezen a vidéken honos növényt is küldött néhanapján.

Tökéletesen boldog volt. Olyan védőbűbájokkal vette körül a házát és a környéket, hogy senki nem találhatott rá. Na jó, talán Dumbledore szelleme nyújthatott volna némi segítséget az őt keresőknek. De úgy tűnt, az ő eltűnése körüli felhajtás egy-két hét alatt lecsengett, már amennyire ez a néhanapján kezébe akadó Reggeli Prófétákból kiderült. Dumbledore pedig van olyan tapintatos vén bolond, hogy ne keresse. Szinte hallotta: „Perselusnak is jár a békés magánélet!”

Most is éppen egy szállítmánynyi altató főzeten dolgozott, de egyszer csak felegyenesedett. Január 2? Hiszen az több, mint egy hónapja volt. Összeráncolta a szemöldökét, aztán megrázta magát és úgy döntött, nem érdekli. Valószínűleg beleölte magát a tengerbe. Jellemző. De ő aztán nem fog keserű könnyeket hullatni a Reggeli Próféta azon cikkére, amiben majd beszámolnak Potter haláláról.

Kavart egyet a főzeten, majd gúnyos mosolyra húzta a száját. Az egész Minisztérium, és valószínűleg a világ összes ostoba Kiválasztott-rajongója azon töri magát, hogy megtalálja Pottert, de nem mennek semmire. Persze, hogy nem. Az ostobák. Potter amellett, hogy egy vérlázítóan idegesítő kis mitugrász, azért megtanult pár dolgot az elmúlt évek alatt. Ha nem akarja, hogy megtalálják, nem is fogják. Vagy tényleg megölte magát és akkor mindegy is.

Bár elhatározta, hogy nem foglalkozik a dologgal, a nap folyamán azért többször is eszébe jutott, hogy hol lehet Potter. És miért bujdosott el? Valószínűleg ugyanazért, mint ő. Bár… Potter nem volt az a magányos farkas típus. Mindig barátok, rajongók vették körül, az emberek szerették. Persze az is lehet, hogy a Voldemorttal vívott utolsó, mindent eldöntő csatája során maradandó sérülések keleteztek… az agyában. Végül is majdnem egy hétig kezelték a Szent Mungóban.

Késő éjszaka volt, mire az utolsó palackot is bedugaszolta, és lezárta viasszal. Fáradtan rogyott le az ágyára és kezdte kigombolni ingét, de egy perc múlva olyan gondolat hasított az agyába, amitől azonnal felébredt. A könyvespolchoz sietett és némi keresés után rá is bukkant arra, amit keresett.

Letelepedett kényelmes bőrfoteljébe és felütötte a kopott barna kötetet, és lapozgatni kezdett. Egy perc múlva diadalmasan elmosolyodott. Egyszerű és nagyszerű. Csodálkozott, hogy a Mindentudó Granger hogy nem jött még rá magától. Talán nem ismeri ezt a könyvet… Elégedetten hátradőlt a fotelben és a kötetet leeresztette az ölébe.

Talán értesíteni kéne a hatóságokat, hogy Potterre seperc alatt rátalálhatnak. Talán… de miért ne tenné meg ő maga? Ahogy megszületett ez a gondolat a fejében, máris megharagudott magára. Mi a fenéért törné ő magát azért, hogy Potter visszakerülhessen csodálói közé. De azért… ki kéne próbálni, hogy egyáltalán működik-e. És ha megvan Potter, akkor már csak egy bagoly a Minisztériumi balfácánoknak a tartózkodási helyéről és kész. Ügy lezárva, Potter gumiszobában, mindenki boldog.

Felpattant a fotelből, a könyvet letette a szoba közepén álló nagy asztalra és előkeresett egy térképet. Széthajtogatta és azt is leterítette az asztalra, aztán elővette varázspálcáját és erősen Potterre kezdett koncentrálni. Az okklumenciaórák során bepillantást nyert a fiú emlékeibe, így dolog könnyebbnek bizonyult, mint várta. A pálca hegye izzani kezdett és egy aranyszínű fényszál bújt elő belőle. Lassan tekeregve a térkép fölött siklott, aztán fénygolyóvá sűrűsödve leszállt egy pontra.

London. Hát ez nem igaz. Az egy dolog, hogy a Földön valahol viszonylag nehéz megtalálni valakit, de egy városban… Hitetlenkedve megcsóválta a fejét. Vajon hogy keresik Pottert? Kutyákat küldtek utána? Felsóhajtott. Keresett egy London térképet is és most azon végezte el a bűbájt. Egy meglehetősen lepukkant környéken állapodott meg az arany gömböcske. Csodás, akkor most elpazarol egy darab drága pergament a levélírásra és megnyugodva a nagyszerű és önzetlen tettétől, hogy megmentette Harry Pottert, lefekszik aludni.

Végül mégsem fogott bele a levélírásba. Tűnődve böködte állát a penna hegyével és a semmibe révedt. Aztán egy hirtelen – és őrült – gondolattól vezérelve felkelt, vállára kanyarította köpenyét és kilépett a sötét és hideg téli éjszakába. Később úgy gondolt vissza erre a tettére, mint élete leglogikátlanabb és legPerselusPitontalanabb cselekedetére.

A környék még annál is rosszabb volt, mint azt elsőre gondolta. Külváros, égő kukák mellett melegedő hajléktalanok, dübörgő zene, mocsok. A kis herceg új birodalma.
Néhány fej utána fordult, de a legtöbben nem törődtek a köpenyes, csuklyás alakkal. Megszokták a rejtőzködő őrülteket. Néhány lány utánakiáltott az egyik talponálló mellett.
– Felpróbálnám a köpenyed, nagyfiú! – és nevettek.
Azt elhiszem.

Balra fordult a lábnélküli szakállas koldusnál és betért egy sötét sikátorba, ahová csak gyéren szűrődött be az utcai lámpák fénye. És ott volt. A varázserő úgy áradt ebben az abszolút varázstalan levegőben, mint egy áramlás a tengerben. Először egy rongyos fekete kupacnak tűnt, de közelebbről megnézve nem volt más, mint Harry Potter.

Milyen… lélekemelő. Megállt a kupac mellett és rászegezte a pálcáját.
– Potter – szólította meg. Semmi. Piton összeráncolta a szemöldökét. Furcsa. Meg kellett éreznie, hogy jövök, a zseniális Harry Potter biztosan tett néhány riasztóbűbájt új otthona köré egy-két kukára.
Leguggolt a fal tövében kuporgó alak mellé és kinyújtotta a kezét, hogy megrázza a fiút. Rázás. Semmi. Hátrahajtotta a csuklyaként a fiú fejére boruló pokrócot és…
– Francba.

Harry eszméletlen volt, legalábbis nem valószínű, hogy ilyen mélyen aludjon valaki. Többnapos borosta borította az arcát, az egyik szeme alatt lilás-fekete monokli. A szemüvege pedig megrepedt. Ejnye, Potter, muglipárbaj? Idáig süllyedtél?

Megpróbálkozott még egy magához térítési kísérlettel, aztán bosszúsan zsebre tette a pálcáját és felrángatta az eszméletlen fiút a földről. Egy pillanatig habozott, hogy hova is vigye, de aztán úgy döntött, először magához, amíg kideríti, mi baja a kölyöknek. A Mungó nagy tudású gyógyítóiban ne bízott. Aztán majd valamilyen módon visszajuttatja őt a drágalátos Grangerhez és Weasleyékhez.

– Na, gyerünk, Potter – morogta és dehoppanáltak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.