Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. Fejezet

2008.02.27

Hajnalban felébredt. Morogva fordult a hátára és egy percig még csukva tartotta a szemét. Aztán felkelt és kiment a fürdőszobába, hogy a csap alá tartsa a fejét. Percekig folyatta a jeges vizet, aztán belebámult a tükörbe. Onnan egy égő fekete szempár, és egy nyúzott arc pillantott vissza rá.

Pontosan olyan, amilyenre számítottam – gondolta fanyarul. Milyen is lenne, egy szörnyű álmokkal teli éjszaka után? Átkozott Potter. Nem elég, hogy napközben folyton rajta kattog az agya, most már alvás közben sincs biztonságban.
De nem baj, holnap – vagyis ma – örökre eltűnik.

Mikor visszaindult a szobájába, észrevette, hogy Potter lerugdosta magáról a takarót. Megtorpant. A szoba levegője kezdett lehűlni, a kandallóban már alig parázslottak a zsarátnokok. Tett két újabb lépést a háló felé, aztán magában bosszankodva mégis az ágy felé vette az irányt és egy gyors mozdulattal betakarta a fiút.

Egy pillanatra úgy tűnt, mintha az alvó megmozdulna, de aztán már nem volt benne biztos, hogy valóban jól látta. A tekintete egy pillanatra elidőzött a kócos fekete fürtökkel keretezett békés arcon. Mintha halvány mosoly játszott volna az ajkain… Hátralépett egyet.

Végre sikerült elindulnia a biztonságot jelentő szoba felé.

Mielőtt azonban behúzta volna az ajtót, egy halk, szinte nem is létező hang újra megállásra késztette.
– Köszönöm…

Egy percet sem aludt a hajnalból még hátralévő órákban. Csak feküdt az ágyban és nézte a plafont. Mi a fene történik itt?

Amint a faliórán a nagymutató elérte a tizenkettest, és a kismutató a hetesen állt, azonnal felkelt. Magára kapta szokásos otthoni öltözékét, egy fekete elnyűtt farmert és egy fehér inget. Az ing talán nem tűnt túl logikus választásnak egy bájitalmesternél, de ő szerette. Nem tartozott senkinek sem magyarázattal. Fehér és kész.

Nagy lendülettel lépett a nappaliba és meg sem állt a kandallóig, ahol azonnal tüzet gyújtott és feltette a reggeli teához való vizet.

– Reggeli után indulhatsz is – mondta és megfordult.

Potter ekkor kezdett ébredezni, arca álmos fintorba torzult. Felkönyökölt és másik kezével megdörzsölte a szemét. Aztán felpislogott a férfira. Arcán újra átsuhant a tegnapról már jól ismert szomorúság, csalódottság, vagy valami ehhez hasonló – Piton nem igazán volt otthon az efféle szentimentális érzések útvesztőjében. Egyszóval: Potter megint elhagyott gyerekként nézte őt.

– Rendben.
Piton bólintott. Remélte, hogy a fiú nem lesz olyan ostoba és nem hozakodik elő újra a „milyen nagyszerű is itt lenni” témával.
– Mivel azok a… rongyok, amikben ide jöttél, meglehetősen, nos, rossz állapotban vannak, adok tiszta ruhát – és újra a hálószobába indult. Mikor visszatért, karjában kötött, szürke pulóvert és fekete bársonynadrágot hozott.

– Köszönöm – motyogta a fiú, mikor lerakta az ágyra a ruhákat. – Majd… visszajuttatom valahogy.
Piton legyintett.
– Nem kell. Ezeket úgysem hordom sosem.

Míg levette a teát a tűz fölül, és kitöltötte csészékbe, Potter eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött. A férfi leroskadt egy székre és kezébe fogta az egyik gőzölgő teáscsészét. Tudta, hogy most még önmagát is felülmúlta a gorombaságban, de ha már csinált valamit, azt csinálja jól, nem igaz? El akarta érni, hogy a kölyök örökre eltűnjön az életéből. A Reggeli Prófétában így is zavaróan sokszor fog még szembetalálkozni a nevével.

Mikor felnézett, a fiú már az asztal felé közeledett. Pont jó – állapította meg magában Piton, ahogy végignézett rajta. Minden ruhadarab tökéletesen illet rá, és ez egy kicsit meg is lepte. Észre sem vette eddig, hogy egyforma magasak lennének. Persze az elmúlt években Potter alaposan megnyúlt, de az ő szemében nem volt más még mindig, csak egy kotnyeles kis griffendéles.

A fiú még mindig kissé óvatosan mozgott. Ő is elvette a kikészített teát, de nem ült le, hanem az ablakhoz sétált és kinézett rajta.
– Ha éhes vagy, készíthetek pirítóst, vagy valamit – jegyezte meg mintegy mellékesen Piton le sem véve tekintetét a teáját kortyolgató nyúlánk alakról.
– Ne fáradjon. Majd otthon eszem – kis sóhajjal elszakította pillantását a kinti tájtól és visszasétált az asztalhoz. Letette a kiürült csészét és körülnézett. Piton felállt.

– A bájitaloknak mostanra tökéletesen rendbe kellett hozniuk a belső sérüléseidet, de a biztonság kedvéért elmehetnél a Mungóba. Egy ideig még óvatosan egyél, mert a gyomrod nincs hozzászokva a nehéz ételekhez – darálta el a már jó előre kigondolt szövegét.
– Értem – Potter a földet bámulta maga előtt, aztán felnézett, egyenesen a fekete szempárba. – Akkor… megyek is. Mindent köszönök, professzor.

És felé nyújtotta a jobbját. Piton egy pillanatig habozott, aztán bemutatott egy igen gyors kézrázást.
– Minden jót – préselte ki magából.
– Önnek is.

A fiú biccentett egyet, megfordult és kisétált a házból. Piton agyába ekkor villant a felismerés, hogy odakint mínusz tíz fok van, a kölyöknek meg nem adott mást, csak egy pulóvert és nadrágot. Aztán gyorsan meg is nyugtatta magát, hogy a hoppanálás elvégzése alatt Potter biztosan nem kap végzetes tüdőgyulladást.

Hát egyedül maradt. Újra. Végre. Visszaült a székre és beleivott a teájába. Hirtelen zúgni kezdett a füle. Megrázta kicsit a fejét, de aztán rájött, hogy csak a csend az. Hallja a csendet. Nem mintha Potter olyan sokat beszélt volna az elmúlt időben, de a magányos csend akkor is más, mint a társas csend. Két ember, még ha nem is beszél, akaratlanul is nagyobb zajt csap, mint egy. Sóhajt, ásít, megzörren a kezében a lap, megnyikordul alatta a szék. Ezeket az ember magáról észre sem veszi, de ha valaki más okozza, akkor roppant idegesítő tud lenni. Vagy megnyugtató.

Kicsit összerezzent, amikor a hátsó ajtón halk kopogást hallott. Odanézett és látta, hogy Damoklész visszatért. Beengedte az átfagyott madarat és megszabadította a vaskos megrendelőlistától és a Reggeli Prófétától. Nem fizetett ugyan elő az újságra, de ha baglya bement Londonba, mindig tett a lábán lévő piciny bőrerszénybe néhány knútot, hogy a patikus aztán elpostázza neki a lapot.

Kigöngyölte a pergamenlapokat és bosszúsan összeráncolta a szemöldökét. Mit gondol ez a bolond patikárius? Hát bájitalgyárat vezet ő? Magában azonban elégedett volt. Végre újra dolgozhat, ráadásul ezek elég bonyolult főzetek – szüksége lesz minden gondolatára. Nem járhat az agya azon, hogy Potter talán egyáltalán nem is haza ment, hanem egy tengerparti sziklára hoppanált és testét – rajta az ő nadrágjával és pulóverével – épp most nyelik el a vad hullámok…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.